szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Gyilkosságban mondta ki bűnösnek egy londoni bíróság azt a magyar állampolgárt, akit azzal vádoltak, hogy a londoni Heathrow repülőtér egyik szállodájában dolgozva megölte két kollégáját - jelentette szerdán a BBC.

A 32 éves Bán Attila a Radisson Edwardian szálloda recepciósa volt - írja a BBC. A két áldozat egyike egy szintén magyar fiatalember, a másik egy 20 esztendős angol lány. A bűncselekmény tavaly augusztusban történt. A vádirat szerint a homoszexuális vádlott féltékenységből ölte meg magyar kollégáját és a fiatal angol nőt, mert azt feltételezte, hogy viszonyuk volt egymással.

Bán Attila "korlátozott beszámítási képesség állapotában elkövetett emberölésben" vallotta magát bűnösnek, a szándékos emberölést nem ismerte el, de a londoni központi büntetőbíróság az utóbbi, súlyosabb minősítést találta bizonyítottnak.

Az ügy bizarrmomentuma, hogy Bán Attila mindvégig a tetthelyen, az alkalmazottak szállásának egyik szobájában volt a helyszíni szemle, a nyomok összegyűjtése és a patológiai vizsgálat alatt. Annak az ágynak az ágyneműtartójában rejtőzködött, amelyen a fiatal nő holtteste volt. A rendőrök távoztával előjött, és öngyilkosságot kísérelt meg.

Végül a két nap múlva visszatérő rendőrök bukkantak rá, miután Bán Attila az áldozatok megtalálásának másnapján azt írta angolul Facebook-oldalára, hogy "Szeretnék felébredni ebből a rémálomból", és ezt a munkatársai jelezték a hatóságoknak.

A tárgyalótermen kívül John Finch rendőrfelügyelő azt mondta a BBC-nek, hogy a nyomozók nem követtek el hanyagságot, amikor nem néztek bele az ágyneműtartóba, mert kulcsfontosságú bizonyíték semmisülhetett volna meg, ha felnyitják az ágyat.

Itt a szavazás eredménye: a HVG olvasói szerint ekkor lesznek a választások Magyarországon

Itt a szavazás eredménye: a HVG olvasói szerint ekkor lesznek a választások Magyarországon

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt

Ötéves kislányra támadt egy nő egy pozsonyi buszon – videó

Ötéves kislányra támadt egy nő egy pozsonyi buszon – videó

A Németországban tartózkodó szíriaiaknak haza kell térniük a német belügyminiszter szerint

A Németországban tartózkodó szíriaiaknak haza kell térniük a német belügyminiszter szerint