Demcsák férjének volt cégei ellen végrehajtás indult
Demcsák Zuzsa férjének több volt cége ellen is végrehajtást rendeltek el - közölte a Blikk, amely szerint a férfi neve hozzávetőleg 20 társaságnál bukkant fel a tulajdonosok között, de már csaknem mindegyikből kilépett az elmúlt másfél évben.
Demcsák Zsuzsa férjének, az egykor jól menő vállalkozásairől ismert férfinek a nevére hozzávetőleg 20 cég tulajdonosai között bukkant rá a Blikk, amely szerint azonban a férfi csaknem mindegyik vállalkozásból kilépett az elmúlt másfél évben.
E vállalkozások veszteséggel zárták az elmúlt évet, még nullszaldós eredményt sem produkált egyik sem - tette hozzá a Blikk, amely szerint legtöbbször pár százezer vagy pár millió mínusz szerepel a pénzügyi mérlegben. A lap szerint több vállalkozás ellen végrehajtást is elrendeltek, hol a bíróság, hol pedig a NAV elődje, az Apeh.
"Zsuzsa férje jó másfél évvel ezelőtt került körön kívül. Azóta, csak az adósságokat halmozta fel rossz döntések sorozatával" - idézett egy, a családhoz közel álló, meg nem nevezett ismerőst a Blikk. "Hirtelen mintha elzárták volna a csapokat, egyre kevesebb pénzt vitt haza a férfi. Aztán már évek óta csaknem teljes egészében Zsuzsa fizetéséből éltek" - tette hozzá az ismerős.
Október elején a Blikk számolt be arról is, hogy Demcsák Zsuzsa, a TV2 műsorvezetője elválik férjétől. Demcsák kis híján kormányszóvivő lett 2007-ben, amikor a második Gyurcsány-kormány kérte fel erre a posztra, ám a személyét és családját ért támadásokra hivatkozva visszalépett.
A Magyar Nemzet akkor arról írt, hogy Demcsák férjét üzleti kapcsolat fűzi Sz. Istvánhoz, akit a rendőrség bűnszervezet vezetésével és működtetésével, illetve egy diósdi kettős emberölés megrendelésével gyanúsít. Demcsák akkor közleményt adott ki, miszerint férje kiszállt az Sz. Istvánhoz köthető vállalkozásokból, és ezek “gazdasági tevékenysége semmilyen összefüggésben nem merült fel a büntető eljárásban Sz. István terhére rótt bűncselekményekkel kapcsolatban”.