szerző:
MTI

Egy Los Angeles-i aukciós ház december 18-i árverésén licitálhatnak az érdeklődők a kézzel írt levélre, amelyben az egykori Beatles-tag közös zenekar alapítását javasolja Eric Claptonnak.

Elárverezik John Lennon Eric Claptonnak írt levelét, amelyben az egykori Beatles-tag közös banda alapítását javasolja a legendás brit gitárosnak - jelentették be a decemberi aukció szervezői, akik szerint a különleges irat akár 30 ezer dollárt (6,6 millió forintot) is elérhet a liciten.

Az 1980-ban elhunyt Lennon kézzel írt levelére a Los Angeles-i Profiles in History nevű aukciós ház december 18-i árverésén licitálhatnak az érdeklődők. Az 1971. szeptember 29-i keltezésű levélben a zenész Clapton iránti tiszteletének, illetve csodálatának ad hangot, és azt javasolja a brit gitárosnak, hogy alapítsanak közös bandát. 

"Eric, szentül hiszem, hogy valami egészen nagyszerű dolgot, jobban mondva még nagyszerűbbet tudnék kihozni belőled. Olyasvalamit, amely már régóta kézzelfogható, érezhető a zenédben - fejtette ki a negyven esztendősen elhunyt Lennon. - És remélem, hogy ezt a nagyszerűséget mindannyiunkból sikerül előcsalogatni, amire biztosan tudom, hogy sor kerül, ha, illetve amikor közösen fogunk dolgozni."

Az aukciós ház illetékese, Joe Maddalena szerint a Beatles-rajongók számára hatalmas jelentőséggel bír ez a levél, hiszen a liverpooli banda tagjai között annak idején köztudomásúan feszült volt a viszony, és Clapton majdnem maga is gombafejű lett. A brit gitáros a Lennon és Yoko Ono által 1969-ben - a Beatles feloszlása előtti évben - alapított Plastic Ono Band-ben is játszott, de a George Harrison nevéhez fűződő While My Guitar Gently Weeps című számban is közreműködött, amely a Beatles Fehér Albumán (The White Album) látott napvilágot.

Lennon levele egyike annak a háromszáz, irodalmi, zenei, illetve politikai személyiségtől származó kéziratnak és levélnek, amelyeket egy amerikai gyűjtő bocsát árverésre a decemberi liciten. Az aukció fénypontjai között szerepel egy George Washington által írt levél is, amely az előzetes becslések szerint akár a 300 ezer dolláros (66 millió forintot érő) leütési árat is elérheti. Ugyancsak kelendőnek bizonyulhat egy Charles Dickens-kézirat, illetve egy William Thackeray angol író által írt nekrológ, amely várhatóan 40-60 ezer dollár közötti áron cserélhet gazdát.

A tételek között lesz Ludwig van Beethoven kézzel írt levele, amelyben a német zeneszerző a IX. szimfónia és a Missa Solemnis második előadásáról értekezik. Ritkasága miatt várhatóan 40-60 ezer dollár közötti áron ütik majd le. Az árverésen Pjotr Iljics Csajkovszkij és George Gershwin egy-egy kézzel írt levelére is licitálhatnak a különleges (zene)történelmi dokumentumok gyűjtői.


kka \ krp \ pdm

Scholz: évekig ne várjanak kamatemelést

Scholz: évekig ne várjanak kamatemelést

Merjünk kicsit álmodni: Z4-es BMW-ket eresztettünk össze egy spéci Mazda MX-5-tel

Merjünk kicsit álmodni: Z4-es BMW-ket eresztettünk össze egy spéci Mazda MX-5-tel

Nem aprózta el: ürgére vadászott összesen 47 csapdával egy férfi

Nem aprózta el: ürgére vadászott összesen 47 csapdával egy férfi

Egy órával a halálos balesete előtt még a motorjáról posztolt a volt NFL-sztár

Egy órával a halálos balesete előtt még a motorjáról posztolt a volt NFL-sztár

Halálra gázolt egy kerékpárost a villamos Budapesten

Halálra gázolt egy kerékpárost a villamos Budapesten

Nem sikerül kihozni a Tátra egyik barlangjában rekedt két férfit

Nem sikerül kihozni a Tátra egyik barlangjában rekedt két férfit