szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Curiosity (Kíváncsiság) amerikai marsjáró elvégezte az első talajminták elemzését, de nem talált szerves anyagokat - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).

A radioizotópos termoelektromos generátorral működő Curiosity (hivatalos nevén: Marsi Tudományos Laboratórium) augusztus 6-án landolt a vörös bolygón. A NASA 2,5 milliárd dolláros összköltségű, csaknem két földi évre tervezett programjának célja, hogy kiderítse: létezhettek-e valamikor a Marson mikrobiális életformák kifejlődését lehetővé tévő feltételek, mindenekelőtt víz. Ez a NASA első asztrobiológiai küldetése az 1970-es években végrehajtott Viking-program óta.

Az egytonnás rover a múlt héten vett talajmintát a Rocknest (Sziklafészek) elnevezésű homokos helyszínen, amelyet SAM nevű elemző berendezése értékelt ki tömegspektrometria, gázkromatográfia és lézerspektrometria segítségével.

"A Curiosity műszerei nem mutattak ki eddig szerves vegyületeket" - fogalmaz a NASA közleménye, rámutatva azonban, hogy ezen a ponton még korai bármiféle következtetést levonni.

A marsjáró a mintaelemzésen kívül felfedezett egy őskori folyómedret, megfigyelte a porviharokat és megmérte a sugárzási szintet. Az eredményekről az Amerikai Geofizikai Szövetség jövő heti kongresszusán számolnak be az űrkutatási hivatal szakértői.

A tudósok a Curiosity segítségével remélnek többet megtudni arról, hogy mekkora sugárzási dózis éri majd a jövőbeli asztronautákat - a marsi emberes küldetések ugyanis szerepelnek a hosszú távú amerikai űrkutatási program céljai között.

Jelenleg a marsjáró megfelelő helyszínt keres, ahol kőzetfúrásokat végezhet, és ezáltal tesztelheti az utolsó, még nem alkalmazott berendezését. A jövő év elején a marsjáró folytatja a vándorlást a Gale-kráterben magasodó 5 kilométer, rétegzett szerkezetű hegy felé.

Három biztosító sem emeli a díjait egy évig, meghallották Nagy Márton szavát

Három biztosító sem emeli a díjait egy évig, meghallották Nagy Márton szavát

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit Cegléden, de az arra járó rendőrökre nem számított

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit Cegléden, de az arra járó rendőrökre nem számított

Díszes társaság verődik össze Moszkvában a győzelem napi felvonulásra

Díszes társaság verődik össze Moszkvában a győzelem napi felvonulásra

Az olaszoknál tényleg járműdömping van: 1000 lakosra 942 jut

Az olaszoknál tényleg járműdömping van: 1000 lakosra 942 jut