szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Meg kell ismételni a vizsgálatot a tavaly 27 évesen elhunyt Amy Winehouse halála ügyében, mert kétségek merültek fel az első vizsgálatot elvégző illetékes szakképesítésével kapcsolatban.

A kivételes tehetségű, többszörös Grammy-díjas brit souldívát - aki a rhythm & blues és a dzsessz műfajában egyaránt otthonosan mozgott rövid, de kiemelkedő sikerű karrierje során - testőre találta holtan tavaly nyáron, az észak-londoni Camden kerületben lévő lakásán.

Az angol-walesi törvények "váratlan, illetve erőszakos halálesetek" körülményeinek felderítésére a rendőrségi nyomozás mellett minden esetben bírósági eljárás formáját öltő, külön halottkémi vizsgálatot is előírnak. 

Ezt a vizsgálatot vezette annak idején Suzanne Greenaway, aki hivatalosan "szerencsétlenségnek" minősítette Amy Winehouse halálát; ez a törvényi meghatározás a brit jogban a nem természetes, de nem is szándékosan előidézett, nem bűncselekmény okozta halálesetekre. A halál közvetlen okát alkoholmérgezésben jelölték meg.

A camdeni tanács azonban időközben kiderítette, hogy Greenaway - akit férje, London belvárosának bírósági halottkémi hivatalának volt vezetője nevezett ki saját helyettesévé - nem rendelkezett az ilyen jellegű vizsgálatok elvégzéséhez megkövetelt brit jogi képesítéssel, és nem is volt bejegyezve gyakorló jogászként Nagy-Britanniában, csak szülőhazájában, Ausztráliában. Azóta mind Greenaway, mind férje távozott tisztségéből.

Az eredeti vizsgálat eredményeként született végzés Amy Winehouse súlyos fokú ittasságát állapította meg a halál bekövetkeztének pillanatában. A vizsgálati adatok szerint 416 milligramm alkoholszintet mértek 100 milliliter vérben, vagyis több mint az ötszörösét annak a 80 milligrammos felső tűréshatárnak, amelyet a brit törvények az autóvezetők esetében engedélyeznek.

Az új eljárás januárban kezdődik, ám szakértői vélemények szerint valószínűtlen, hogy az eredetitől lényegesen eltérő vizsgálati eredmény születik. Amy Winehouse-ról halála előtt is köztudott volt igen súlyos kábítószer- és alkoholfüggősége. Az énekesnő többször kórházi kezelésre is szorult a kábítószerezéssel összefüggő komoly tüdő- és szívpanaszokkal, bár halála előtt állítólag szabadulni próbált szenvedélybetegségeitől.

Több pénzt buknak az ausztrálok szerencsejátékon, mint amennyit az idősekre költ az ország

Több pénzt buknak az ausztrálok szerencsejátékon, mint amennyit az idősekre költ az ország

Marabu Féknyúz: Varga Mihály új szerepe

Marabu Féknyúz: Varga Mihály új szerepe

Késik az EU-stratégia az orosz energiáról való leválásról

Késik az EU-stratégia az orosz energiáról való leválásról

Két év alatt 50 százalékkal nőtt a felvett személyi hitelek összege, már 3 millió forint az átlag

Két év alatt 50 százalékkal nőtt a felvett személyi hitelek összege, már 3 millió forint az átlag