szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Minden negyedik német nő volt már féltékeny a televízióra.

A Fox televíziós csatorna és a Vodafone megbízásából készített közvélemény-kutatás Valentin-napon megjelentetett eredménye szerint ezek nők arra panaszkodtak, hogy partnerük több figyelmet szentel a készüléknek, mint nekik.

A közös televíziózás korábban családi eseménynek számított, ma azonban a kutatás szerint minden második ember legszívesebben csak egyedül vagy párjával tévézne. Csaknem minden harmadik tart fenn "titkos viszonyt" a televíziójával - és legszívesebben magányosan üldögél előtte.

2012-ben négyből három német (71,8 százalék) naponta kapcsolta be televízióját és átlagosan napi 222 percet áldozott rá. Minden harmadik megkérdezett bevallotta, hogy kedvenc sorozatát gyakrabban látja, mint rokonait - a fiatalabb korosztály (18-29 év közöttiek) tagjai közül pedig minden második.

A reprezentatív felmérés készítéséhez a Forsa közvélemény-kutató intézet január végén 1004 embert kérdezett ki szokásairól.

52 milliárd forint értékű kokaint foglalt le a francia rendőrség

52 milliárd forint értékű kokaint foglalt le a francia rendőrség

Schirilla György elárulta: Baracskán ült, mert feltört egy sírt és ellopott egy motort

Schirilla György elárulta: Baracskán ült, mert feltört egy sírt és ellopott egy motort

Elhagyta Kunhegyes 80 éves volt fideszes polgármesterét a 60 évvel fiatalabb felesége

Elhagyta Kunhegyes 80 éves volt fideszes polgármesterét a 60 évvel fiatalabb felesége

Nem közölt a Washington Post egy rajzot, amin Jeff Bezos egy zsák pénzzel hódol Trump szobra előtt

Nem közölt a Washington Post egy rajzot, amin Jeff Bezos egy zsák pénzzel hódol Trump szobra előtt