szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az Indiai-óceán feneke alatt eltemetett ősi földrész nyomaira bukkant egy nemzetközi kutatócsoport, amely bizonyítékokat talált arra, hogy a kontinens a 2000 millió évvel ezelőtt keletkezett és 85 millió évvel ezelőtt töredezett szét.

A tudósok által Mauritiának nevezett földrész akkor töredezett szét és tűnt el az óceán hullámaiban, amikor a mai modern világ elkezdett kialakulni. 750 millió évvel ezelőtt a Föld egyetlen óriás szuperkontinens volt, amelyet Rodiniának neveznek. India akkor Madagaszkár mellett terült el, holott manapság több ezer kilométer választja el a két térséget egymástól. A kutatók most megtalálni vélték azt a mikrokontinenst, amely annak idején a kettő között elterült - olvasható a BBC hírportálján.

A norvég, dél-afrikai, brit és német kutatókból álló tudóscsoport Mauritius tengerpartjainak homokszemcséit elemezve jutott erre a következtetésre. A szemcsék vulkanikus eredetűek, egy kilencmillió évvel ezelőtti vulkánkitörésből származnak, ám olyan ásványokat is tartalmaznak, amelyek még ennél is jóval öregebbek.

"Cirkont találtunk a homokszemcsékben, olyan anyagot, amely tipikusan a kontinentális kéregben található. Életkora nagyon öreg" - magyarázta Trond Torsvik, az oslói Egyetem professzora.

A cirkon az 1970-600 millió évvel ezelőtti időszakból származik, és a kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy az ősi kontinens kéregmaradványa, amely egy vulkánikus kitörés nyomán került a sziget felszínére.

Torsvik professzor szerint Mauritia feltételezett részei 10 kilométer mélyen Mauritius alatt terülnek el, az Indiai-óceán feneke alatt. A földrész évmilliókon keresztül létezett az első földtörténeti időtől, az úgy nevezett prekambrium kortól - amikor a föld pusztaság volt és élet nem létezett - egészen addig, amikor dinoszauruszok éltek a Földön. Nyolcvanötmillió évvel ezelőtt, amikor India elkezdett elszakadni Madagaszkártól jelenlegi helye felé, a mikrokontinens széttöredezett, és eltűnt a hullámokban. Csak egy kicsiny része maradt fenn.

"A Seychelles-szigetek gránitból vagy kontinentális kéregből tevődnek össze, és az India-óceán kellős közepén terülnek el. Ám egykoron Madagaszkártól északra feküdtek. Úgy véljük, hogy valamikor sokkal nagyobb volt, mi több, jó néhány ilyen levált kontinentális kéregdarab van szerte az óceánban" - idézte Torsvikot a BBC News. A tudósok szerint további kutatások szükségesek annak megállapításra, hogy mi maradt meg ebből az elsüllyedt térségből.

Véletlenül lett katona, véreskezű hadurat csinált belőle több afrikai háború

Véletlenül lett katona, véreskezű hadurat csinált belőle több afrikai háború

Ez történt: Térerő nélkül is átment az SMS, újít a Telekom Európában

Ez történt: Térerő nélkül is átment az SMS, újít a Telekom Európában

53 évesen elhunyt Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

53 évesen elhunyt Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

A zárolt orosz vagyon hozamából adtak hitelt Ukrajnának a britek

A zárolt orosz vagyon hozamából adtak hitelt Ukrajnának a britek