szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szívét és nyaki ütőerét operálták a 74 éves humoristának, aki az utóbbi időben kissé túlhajtotta magát – írta a Blikk.

Májusban szívkatérterezték Sas József humoristát, nemrég azonban újra kórházba került, mert kiderül, hogy a nyaki ütőere 90 százalékban elzáródott, így azt is operálni kell – adta hírül a Blikk kedden. Az utóbbi, többórás műtét is sikeres volt, de a volt színházigazgatót az orvosok ágynyugalomra intették.

"Egy hónappal ezelőtt két nagy turném volt, amit 74 évesen lehet, hogy nem kellene erőltetni. Miután vége lett, erős szorítást éreztem a mellkasomon. A háziorvosom elküldött kórházba, mert volt egy gyanúja, amely be is igazolódott. Reggel bementem, délután már műtöttek. Szívzavaraim voltak, ezért szívkatéterezésen estem át" – fogalmazott Sas, aki szerint igazi zsenik dolgoznak a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán.

Reuters: Enyhíteni akarja az oroszok elleni szankciókat a Fehér Ház

Reuters: Enyhíteni akarja az oroszok elleni szankciókat a Fehér Ház

A Magyar Hang kérdéseket küldött Schmidt Máriának, aki arra hivatkozva nem válaszolna, hogy külföldről finanszírozzák az újságot, és így „külföldi szervezetekhez” kerülhetnek az adatok

A Magyar Hang kérdéseket küldött Schmidt Máriának, aki arra hivatkozva nem válaszolna, hogy külföldről finanszírozzák az újságot, és így „külföldi szervezetekhez” kerülhetnek az adatok

Két év alatt 50 százalékkal nőtt a felvett személyi hitelek összege, már 3 millió forint az átlag

Két év alatt 50 százalékkal nőtt a felvett személyi hitelek összege, már 3 millió forint az átlag

Jön a ChatGPT a windowsos Jegyzettömbbe, de csak akkor, ha fizet

Jön a ChatGPT a windowsos Jegyzettömbbe, de csak akkor, ha fizet