szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy kenyai ügyvéd kérvényt nyújtott be a hágai Nemzetközi Bírósághoz, amelyben Jézus Krisztus perének és keresztre feszítésének kivizsgálását, és többek között Izrael és Olaszország felelősségre vonását kéri - olvasható a The Jerusalem Post című izraeli napilap honlapján.

Dola Indidis, a kenyai bírói testület korábbi szóvivője és jogásza a Nairobian című kenyai hírmagazin pénteki közlése alapján eljárást indítana Tiberius római császár, Poncius Pilátus római helytartó, a zsidó vének tanácsának bizonyos tagjai, Heródes király, valamint az Olasz Köztársaság és Izrael állam ellen.

A bizonyíték ma is olvasható a Bibliában, és azt nem lehet kétségbe vonni - mondta az ügyvéd a kenyai Citizen News című online portálnak. Úgy véli, bár a per szereplői több mint 2000 éve meghaltak, felelősségre kellene vonni azokat a kormányokat, amelyeknek nevében eljártak.

Háttérzene szól ott, ahol dolgozik? Na, az baj lehet

Háttérzene szól ott, ahol dolgozik? Na, az baj lehet

Íme a Mercedes-AMG 1000+ lóerős válasza a Porsche Taycanra

Íme a Mercedes-AMG 1000+ lóerős válasza a Porsche Taycanra

Újítás a Netflixen: ugyanahhoz a filmhez vagy sorozathoz mindenki más-más előzetest lát majd

Újítás a Netflixen: ugyanahhoz a filmhez vagy sorozathoz mindenki más-más előzetest lát majd

Szijjártó szerint ukrán propaganda a magyar kémek elfogásáról szóló bejelentés

Szijjártó szerint ukrán propaganda a magyar kémek elfogásáról szóló bejelentés