Barátai szerint drog miatt beteg az Operettszínház sztárja

Nem hangszálgyulladás miatt betegedett meg Mészáros Árpád Zsolt a barátai szerint. Azt állítják, hogy az Operettszínház művészének italába valaki drogot tett, és az alkohollal kevert kábítószer, illetve amiatt került kórházba, hogy bedrogozva összetörte magát. A Blikk cikke szerint az énekes semmire sem emlékszik, ráadásul ki is rabolták aznap este.

  • hvg.hu hvg.hu
Barátai szerint drog miatt beteg az Operettszínház sztárja

Mészáros Árpád Zsolt múlt péntek este saját éttermében kezdett mulatozni, majd elindult a pesti éjszakába. Nem ment haza, barátai, ismerősei még szombaton sem tudtak róla semmit, a telefonja ki volt kapcsolva, ezért keresni kezdték.

A színész egy neve elhallgatását kérő barátja a Blikknek azt állította: az énekes egy belvárosi bárban zárta hajnalban a bulizást, ahol valaki a tudta nélkül partidrogot adott be neki, így szombat estig nem is tudott magáról semmit.

Vélhetően a sok alkoholnak és a kábítószernek volt köszönhető az a sok sérülés, ami miatt kórházba került. Barátja szerint a művész még most sem nagyon tért magához, teljesen kikészült a szervezete. Naponta pár órát tud csak ébren maradni, szinte ki sem kel az ágyból.

A Blikk úgy tudja: Mészáros Árpád Zsolt semmire sem emlékszik, a barátaitól tudta meg, mi történt vele. Ráadásul a pénzét és az iratait is ellopták. Amint olyan állapotba kerül, feljelentést tesz a rendőrségen – olvasható a cikkben.

Mészáros Árpád Zsolt állapotáról egyelőre nem tudni részleteket, az Operettszínház csak annyit közölt vele kapcsolatban, hogy lebetegedett, komoly torok- és hangszálgyulladása miatt hetekre lemondta minden fellépését.

Előjel nélkül csap le a gyermekkori hirtelen szívhalál – ezért sem lehet félvállról venni a sportorvosi vizsgálatot

Előjel nélkül csap le a gyermekkori hirtelen szívhalál – ezért sem lehet félvállról venni a sportorvosi vizsgálatot

Ritka betegség a gyermekkori hirtelen szívhalál, évente csak néhány embert érint, a napokban azonban két fiatal is áldozatául esett. A HVG-nek nyilatkozó kardiológus szerint vannak olyan rejtett esetek, amelyeket még egy részletesebb vizsgálat sem képes feltárni. Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.