szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ismét Michael Jackson vezeti a legtöbbet kereső elhunyt hírességek Forbes magazin által felállított rangsorát.

A 2009-ben elhunyt Jackson egy évvel ezelőtt Elizabeth Taylor mögött a második helyre szorult, ám az elmúlt 12 hónapban 160 millió dollárra (34 milliárd forintra) becsült bevételeivel most visszatért a lista csúcsára. 

A második helyen Elvis Presley végzett 55 millió dollárral (11,6 milliárd forinttal), a harmadikon Charles Schulz, a Charlie Brownt és Snoopyt megalkotó képregényrajzoló 37 millió dolláros (7,8 milliárd forintos) éves bevétellel.

A 2012-es első helyezett, Elizabeth Taylor ezúttal a negyedik helyen állapodott meg 25 millió dollárral. Egy éve nagyrészt ékszerei árveréséből folyt be a 210 millió dolláros összeg, amivel az élre került.

Bob Marley 18 millió dollárral (3,8 milliárd forinttal) jutott be az első öt közé. Őt Marilyn Monroe, John Lennon, Albert Einstein és Bettie Page követi. 

A lista újoncai között szerepel Jenni Rivera mexikói-amerikai énekesnő, aki 43 éves korában, decemberben hunyt el repülőgép-szerencsétlenségben. Hétmillió dolláros idei bevétele alapján foglalja el a 13. helyet.

Még mindig nem kerültek a gyermekotthonokba Magyar Péterék karácsonyi ajándékai

Még mindig nem kerültek a gyermekotthonokba Magyar Péterék karácsonyi ajándékai

Szuperszámítógép mindenkinek: 1000x erősebb egy laptopnál az Nvidia Digits, és az íróasztalán is könnyen elfér

Szuperszámítógép mindenkinek: 1000x erősebb egy laptopnál az Nvidia Digits, és az íróasztalán is könnyen elfér

A dán külügyminiszter szerint nincs ok a pánikra Trump Grönlanddal kapcsolatos kijelentései miatt

A dán külügyminiszter szerint nincs ok a pánikra Trump Grönlanddal kapcsolatos kijelentései miatt

Trump nyilatkozata kétéves mélypontra lökte a forintot

Trump nyilatkozata kétéves mélypontra lökte a forintot