szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A frászt hozta szüleire az a tízéves norvég kisfiú, aki elkötötte a család autóját, hogy meglátogassa nem messze élő nagyszüleit. Nyolc hónapos húgát is magával vitte. Korán reggel volt, amikor elindultak, a szülők még aludtak. Csak azután tudták meg, hogy hol vannak a gyerekek, amikor kiderült, hogy a kisfiú belehajtott a kocsival egy havas árokba. Senkinek sem esett baja.

A család egy kisvárosban él a norvég fővárostól, Oslótól 110 kilométerre északra, a nagyszülők pedig körülbelül hatvan kilométerre laknak tőlük.

Reggel 6 óra előtt osont ki a tízéves fiú kishúgával együtt, és ezt alvó szüleik állítólag nem vették észre. A kocsival tíz kilométert ment, amikor beleszaladt a havas úton egy árokba.

Egy arra járó hóekés jármű vezetője fedezte fel az autót, ő szólt a rendőröknek. A sofőr azt mondta a járőröknek, hogy ő törpe és otthon hagyta a jogosítványát. Az elterelő hadművelet nem jött be, a rendőrök nem szívták be a kisfiú szövegét.

A szülők csak azután fedezték fel a gyerekek és az autó eltűnését, hogy felébredtek.

A gyerekeknek szerencsére nem esett bajuk, és a kocsi sem károsodott. Sőt, eljárást sem indítottak a rendőrök az ügyben – derül a Daily Mail oldaláról.

A szülők viszont valószínűleg kétszer jobban figyelnek ezután a gyerekeikre és a slusszkulcsra.

Ez most akkor laptop vagy tablet? Szemmel látható változásra készül az Apple az új iparági pletyka szerint

Ez most akkor laptop vagy tablet? Szemmel látható változásra készül az Apple az új iparági pletyka szerint

Megvizsgáltak öt gázóriás bolygót, és az eredmény felborít mindent, amit a bolygóképződésről tudott a tudomány

Megvizsgáltak öt gázóriás bolygót, és az eredmény felborít mindent, amit a bolygóképződésről tudott a tudomány

Magyar Péter sikerességének titkát fejtegeti a Deutsche Welle

Magyar Péter sikerességének titkát fejtegeti a Deutsche Welle

Tordai: Hatvanpusztán Orbánék építkezésén kétszáz éves műemléket sikerült tönkrevágni

Tordai: Hatvanpusztán Orbánék építkezésén kétszáz éves műemléket sikerült tönkrevágni