szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Száztizenegy éves korában New Yorkban meghalt a világ legidősebb férfija, Alexander Imich - közölte hétfőn a The New York Times című amerikai napilap.

A nyugalmazott parapszichológus hozzátartozói arról számoltak be, hogy a férfi vasárnap hunyt el manhattani lakóhelyén. Unokahúga szerint Imich állapota két hete kezdett romlani, a nő elmondta, hogy szombaton meglátogatta az idősek otthonában, ahol 1986 óta élt, nagybátyja azonban nem ismerte fel.

A férfi 1903-ban született az akkoriban Oroszország által megszállt Lengyelországban. Ő és felesége az 1939-es német megszállás után menekültek el az országból, majd 1951-ben az Egyesült Államokba költöztek. Imich felesége 1986-ban halt meg.

A vele készült interjúkban Imich többször is azon véleményének adott hangot, amely szerint hosszú életkora a jó géneknek és az egészséges életmódnak köszönhető. A férfi sokat sportolt, nem evett sokat és soha nem ivott alkoholt.

A világ legidősebbje jelenleg egy Japánban élő nő, Miszao Okava, 116 éves. A férfiak között a szintén japán Sakari Momoi vezet, aki 111 éves.

Ezzel magyarázza a mágnás, hogy sértetlen maradt a malibui csodavillája, miközben a szomszéd házakat felperzselte a tűz

Ezzel magyarázza a mágnás, hogy sértetlen maradt a malibui csodavillája, miközben a szomszéd házakat felperzselte a tűz

Nagy pofon Xbox-használóknak: lekapcsolják egy sor játék szerverét

Nagy pofon Xbox-használóknak: lekapcsolják egy sor játék szerverét

Gázos grafikon előtt magyarázza Nagy Márton az infláció alatti nyugdíjemelést 

Gázos grafikon előtt magyarázza Nagy Márton az infláció alatti nyugdíjemelést 

Egy hónapos eltiltást kaptak mosonmagyaróvári kézilabdázók, mert játékmegtagadással tiltakoztak a klubvezetés ellen

Egy hónapos eltiltást kaptak mosonmagyaróvári kézilabdázók, mert játékmegtagadással tiltakoztak a klubvezetés ellen