szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Vietnamban illegális medvefarmokat zártak be, amelyek egyebek mellett medveepét árultak. A Ha Long-öböl mentén találtható farmokat főleg dél-koreai turisták látogatták, környezetvédők és a hatóságok is szorgalmazták a felszámolását.

A hatóságok idén már többször utasították a két farmot, hogy zárjanak be, de azok nem tették ezt meg.

"Most valóban zárva maradnak" – mondta Van Anh Nguyen, az egyik környezetvédő csoport kommunikációs vezetője. Nguyen szerint a farmok május óta nem fogadtak látogatókat, a felszerelést és a medvéket is elszállították azóta.

A most bezárt két farm az utolsó lehetett abból a hatból, amelyet 2007-ben nyitottak meg a Vietnam északi részén.

2005-ben a vietnami kormány erőfeszítéseket tett az illegális medvefarmok visszaszorítására. Négyezer medvébe ültettek mikrochipet, hogy megakadályozzák illegális befogásukat. A hiányos állami felügyelet miatt azonban az intézkedések nem érték el céljukat.

Az elmúlt években aktivisták küzdöttek azért, hogy ráirányítsák a társadalom figyelmét az illegális medvefarmokon tapasztalható körülményekre, és visszaszorítsák a medvékből készült termékek, így a medveepe iránti fogyasztói érdeklődést is.

Orbán a kémügyről: Brüsszelnek és Kijevnek nem tetszik a véleménynyilvánító szavazás

Orbán a kémügyről: Brüsszelnek és Kijevnek nem tetszik a véleménynyilvánító szavazás

Már jobb a helyzet, de még rengeteget kell tanulnunk: így lehetünk felelős állattartók

Már jobb a helyzet, de még rengeteget kell tanulnunk: így lehetünk felelős állattartók

2030-ig meghosszabbította Marco Rossi szerződését az MLSZ

2030-ig meghosszabbította Marco Rossi szerződését az MLSZ

„Ez egy lepkefing” – mondta Gulyás Gergely a hangfelvételre, amelyen a békementalitás végéről beszél a honvédelmi miniszter

„Ez egy lepkefing” – mondta Gulyás Gergely a hangfelvételre, amelyen a békementalitás végéről beszél a honvédelmi miniszter