Vízilabda: győztek a szerbek, de...
Ismét szerb győzelem született férfi vízilabdában, ezúttal a római világbajnokságon. 2005 óta nem sikerült legyőzni déli szomszédainkat. Pedig a mindenkori magyar pólóválogatottal szemben a győzelem az elvárás. Áttekintjük az eddigi vízilabda-világbajnokságok történetét – főleg a magyar férficsapat szemszögéből.
Bármilyen furcsa is, annak ellenére, hogy a póló 1900 óta olimpiai szám, az első úszó- és vízilabda-világbajnokságot meglehetősen későn, csak 1973-ban rendezték meg. Különösen meglepő ez annak fényében, hogy például 1938 óta rendeznek kézilabda-, 1949 óta röplabda- és 1950 óta kosárlabda-világbajnokságot. Mivel az 1932 után és 1972 előtt rendezett hét olimpián Európán kívüli csapat nem tudott dobogós helyezést elérni (1932-ben és 1972-ben egyaránt az Egyesült Államok szerezte meg a harmadik helyet, az első két helyezett 1932-ben Magyarország és Németország, negyven év múlva a Szovjetunió és Magyarország volt), az Európa-bajnokságok a világ legjobb csapatainak vetélkedését jelentették.
Nota bene: az eddigi tizenkét világbajnokság összes érmét európai csapatok szerezték meg, az olimpiákon pedig egyetlen nem európai csapat tudott eddig a férfiak között érmet szerezni: az Egyesült Államok egy arany-, négy ezüst- és ugyancsak négy bronzérmet nyert. Ehhez persze az is kellett, hogy az 1904-es St. Louis-i olimpián három csapat indult: a New York Athletic Club, a Chicago Athletic Association és a Missouri Athletic Club , így nem csoda, ha ott az Egyesült Államok végzett egyaránt az első, a második és a harmadik helyen.
Mint a fentiekből kiderül, az 1973-at megelőző évtizedekben a vízilabda teljesen Európa-központú sportág volt, sokkal jobban, mint ma. Egyedül az Egyesült Államok „rúgott labdába”, 1952-ben negyedik, 1956-ben ötödik, 1960-ban hetedik, 1968-ban ismét ötödik, 1972-ben viszont már harmadik volt az olimpián. Az első, 1973-as, belgrádi világbajnokság előtt a Szovjetunió volt mind az olimpiai, mind az Európa-bajnoki címvédő, Magyarországot fűtötte a revánsvágy az egy évvel korábbi – egyetlen gólon múlt – második hely miatt, Jugoszlávia pedig hazai pályán játszott. Háromesélyes volt tehát a világbajnokság: a korszak negyedik nagy csapata, Olaszország az 1960-as római olimpiai győzelem óta hullámvölgyben volt: sem az ötkarikás játékokon, sem az Európa-bajnokságokon nem állt dobogóra. Önmagához képest persze Magyarország is hullámvölgyben volt: az 1964-es tokiói olimpia óta semmilyen világversenyt nem tudott megnyerni a válogatott. Az 1968-as olimpián harmadik, az 1972-esen második lett a csapat és az Európa-bajnokságok sem sikerültek: egy 1966-os ötödik hely és egy 1970-es ezüstérem mindennek számított, csak sikernek nem.
Gyarmati Dezső |
Az 1973 szeptember 1-je és 9-ike között rendezett világbajnokság magját a müncheni csapat alkotta: a Balla Balázs, Bodnár András, Csapó Gábor, Cservenyák Tibor, Faragó Tamás, Görgényi István, Kásás Zoltán, Konrád III. Ferenc, Molnár Endre, Sárosi László, Szivós István alkotta a csapatot. Közülük csak Balla és a VB nagy fölfedezettje, az ekkor huszonhárom éves Csapó nem volt tagja az egy évvel korábban Münchenben ezüstöt nyert – de leginkább aranyat vesztett – csapatnak.
A csoportmérkőzések során Magyarország 7:3-ra győzött az akkor még kiscsapatnak számító, a kilencvenes évekre önmagát a világ legjobbjai közé fölküzdő Spanyolország ellen, 14:0 következett Izraellel, majd 6:4 Olaszországgal szemben. Romániát 9:4-re győzte le a magyar válogatott, majd – már a döntő körben – 6:2-re az Egyesült Államokat. A Szovjetunió elleni, 5-4-re végződött mérkőzés mutatta meg, hogy Csapó Gábor beválogatása a világbajnoki csapatba jó választás volt: az ifjú joghallgató három gólt szerzett az olimpiai bajnok ellen. A Jugoszlávia elleni 3:3 és a Kuba elleni 8:4 pedig azt jelentette: a magyar vízilabdacsapat megnyerte az első világbajnokságot. Akkor valószínűleg kevesen gondolták, hogy harminc évet kell a következő VB-győzelemre várni. A Szovjetunió lett a második, a hazai pályán játszó Jugoszlávia a harmadik.
Miután a csapat megnyerte az 1974-es bécsi Európa-bajnokságot is, az 1975. július 19-e és 26-a között, a kolumbiai Caliban rendezett VB-re – szokás szerint – aranyérmes reményekkel utazott el. A helyszínválasztást az illetékesek azzal indokolták, hogy ezzel Latin-Amerikában szeretnék népszerűsíteni a pólót. (Ennek gyümölcse még nem érett be….)
Tovább növelte a magyar – s persze az olasz meg a szovjet – csapat esélyeit, hogy a világ negyedik extraklasszis csapatát, Jugoszláviát a szövetségi kapitányként utóbb zsinórban háromszoros olimpiai bajnok Ratko Rudić doppingvétsége miatt kizárták a világbajnokságról.
Caliban a csapatokat egy kollégiumban szállásolták volna el, csakhogy a szervezők és a tanuló ifjúság között valamilyen nézeteltérés támadt, aminek következtében a diákok nem voltak hajlandók elhagyni a kollégiumot. Így történt, hogy a világbajnokságon résztvevő csapatok tagjait egy, a városon kívül található kolostorban helyezték el, alsó-balkáni körülmények között. Körülbelül tíz emberre jutott egy WC és harmincra egy zuhany.
Döcögősen kezdődött a torna: Görgényit ugyanis a románok elleni meccs első negyedében, 1:1-es állásnál, drasztikus ütésért csere nélkül, végleg kiállították. Három és fél negyed következett emberhátrányban, de a minőség legyőzte a mennyiséget: 8:7-re győzött a magyar válogatott. 11:5 következett Ausztrália, majd 9:3 Kolumbia ellen, így a csapat pontveszteség nélkül jutott be a középdöntőbe, ahol 9:7 következett Németország és 8:6 Kuba ellen.
A végső, négyes döntőbe Magyarország mellett Olaszország, Kuba és a Szovjetunió jutott be. A Kuba elleni második meccs 6:4-es, az Olaszország elleni 7:5-ös magyar győzelemmel zárult. Mivel a Szovjetunió csak 5:5-öt ért el Olaszország ellen, ezért a végső, mindent eldöntő magyar-szovjet meccsen az iksz is elég lett volna Gyarmati Dezső tanítványainak. Az 1972-es olimpián 3:3-at játszott egymás ellen a két csapat, az 1973-as VB-n és az 1974-es Európa-bajnokságon Magyarország győzött. Most azonban nem sikerült győzni, sőt: egy döntetlenre sem futotta. A Szovjetunió 5:4-re nyert, így világbajnok lett Magyarország és Olaszország előtt.
A magyar válogatott 1976-ban – tizenkét év után – olimpiát nyert, egy évvel később Jönköpingben pedig megvédte Európa-bajnoki címét, így – mint általában – aranyérmes reményekkel indult az 1978-as berlini világbajnokságon. Az augusztus 20-a és 28-a között rendezett VB-n Magyarország veretlenül lett – második. Akárcsak az 1972-es olimpián és az 1975-ös világbajnokságon, úgy ekkor is egy gólon múlt az aranyérem. Az elején minden simán ment, majd kialakult a szokásos, Magyarországból, Olaszországból, Jugoszláviából és a Szovjetunióból álló végső négyes: Jugoszláviát 5:3-ra legyőztük, de a Szovjetunióval csak 4:4-re futotta, így a mindent eldöntő utolsó meccsen – augusztus 28-án, hóesésben – le kellett volna győzni az olaszokat. Ez az összecsapás is 4:4-re végződött, így Olaszország lett a világbajnok, Magyarország a csalódást jelentő második helyen végzett és Jugoszlávia lett a harmadik.
A magyar vizilabda válogatott 1977-ben |
Az 1982 július-augusztusában az ecuadori Guayaquilban rendezett VB-n a házigazda Ecuador válogatottja jelen sem volt. Ekkor azonban már nem Gyarmati Dezső volt a szövetségi kapitány: minden idők egyik legnagyobb pólósa ugyanis a moszkvai olimpiai balsiker után távozott posztjáról. Utódja a kétszeres olimpiai bajnok Mayer Mihály lett. München, Cali és Berlin után ismét egy gól hiányzott az aranyéremhez.
A mindent eldöntő magyar-szovjet meccsen győznünk kellett volna. 7:7-es állásnál, a meccs végét jelző dudaszó pillanatában Gerendás György gólt dobott, melyet a játékvezetők megadtak. Az amerikai időmérő azonban fölülbírálta a bírókat: közölte, hogy a dudát nem lehetett hallani, az pedig még a lövés előtt megszólalt. A döntetlennel az olimpiai címvédő Szovjetunió lett a világbajnok, Magyarországnak – zsinórban a harmadik VB-n – ismét az ezüst jutott, s az ezekben az években egész jól teljesítő – például Európa-bajnoki címvédő – Németország végzett a harmadik helyen. Sovány vigasz, hogy nemcsak Magyarország került gödörbe: a két év múlva olimpiát nyerő Jugoszlávia a hetedik, a világbajnoki címvédő Olaszország a kilencedik helyen zárt.
Bár ez az irály a világbajnokságokra fókuszál, nem lehet szó nélkül elmenni az 1983-as malibui világkupa mellett: Magyarország döntetlent játszott Németországgal, az Egyesült Államokkal, Hollandiával és Kubával, Olasz- és Spanyolországtól, valamint a Szovjetuniótól kikapott, utóbbitól 10:6-ra. Így a nyolc csapatból – Jugoszlávia nem volt köztük – Magyarország győzelem nélkül – ilyen emberemlékezet óta nem történt – a hetedik helyen zárt. Mayer természetesen távozott, a játékosként Tokióban olimpiai aranyérmes Rusorán Péter követte őt a kispadon. Az ő vezetésével az 1983-as római Európa-bajnokságon ismét csak ezüstre futotta. A válogatott következő nemzetközi dobogós helyezésére hat évet kellett várni… Ebben az időben egyébként jöttek-mentek a szövetségi kapitányok: Rusorán 1985-ben távozott és ismét Gyarmati Dezső lett a kapitány, de csak egy évre. Őt Kásás Zoltán (1987-1989), majd Konrád II. János (1990-1992) követte.
Az 1984-es Los Angeles-i olimpián Magyarország, - Kádár Moszkvának tett ígéretéhez híven - nem indult. Nota bene: bár egyértelműen politikai döntés született, a végső szót pro forma a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) mondta ki. A magyar közvélemény a rendszerváltás óta várja a MOB akkori vezetőinek bocsánatkérését: „Hiba volt, szégyellem magam, hogy ehhez a nevem adtam és nem mondtam le”, valami ilyesmire. Jobb későn, mint soha.
Az 1985-ös duisburgi világkupán Magyarország nem vett részt, az egy évvel későbbi madridi VB-n sajnos igen: kilencedikek (!) lettünk. Az igen erős selejtezőcsoportba sorsolt válogatott 7:5-re kikapott a spanyoloktól és – nagy csatában – 9:8-ra az olaszoktól, így nem jutott be a legjobb nyolc közé. Jugoszlávia, Olaszország, Szovjetunió volt a végső sorrend.
B
13 évvel később: 2008-ban holland lányok világbajnokságukat ünneplik |
Az 1987-es szaloniki világkupán nem vettünk részt. Jött két ötödik hely: az 1987-es straßburgi Európa-bajnokságon és az 1988-as szöuli olimpián. Egyiket sem tettük ki az ablakba, de mindkettő üdítő volt az újabb kilencedik helyhez képest, amelyet az 1989-es bonni Európa-bajnokságon sikerült abszolválni.
Nagyjából ez volt a totális mélypont; a szintén 1989-es berlini világkupán már sikerült összehozni egy bronzot.
Ilyen előzmények után, öt év szünet után került sor Perthben 1991. január 3-a és 13-a között a hatodik világbajnokságra. A magyar csapat simán bejutott a legjobb nyolc közé, ahol, ha nehezen is, de 12:11-re sikerült legyőzni a hazai pálya előnyét élvező ausztrál csapatot. Az elődöntőben azonban 9:8-ra kikaptunk a spanyoloktól, így jöhetett a bronzmeccs: 13:12-es győzelem az Egyesült Államokkal szemben. A csapat erőssége, Vincze Balázs az eredményhirdetés után azt mondta: „Érmet vártam, de a bronz még véletlenül sem jelent meg álmaimban.” Ezen a világbajnokságon szerepelt először fölnőtt nemzetközi versenyen az akkor tizenkilencedik évében lévő Benedek Tibor .
A szétesés határán lévő, fél év múlva háborúba ájuló titói Jugoszlávia utoljára mutatta meg a világnak, hogy a pólóban mit tud: a döntőben 8:7-re legyőzte a spanyolokat, így övék lett az elsőség. A magyar női csapat az öt évvel korábbihoz képest egy hellyel előrelépett: a negyedik helyen végzett Hollandia, Kanada és az Egyesült Államok mögött.
(Ez a Vb az úszók miatt marad emlékezetes: fantasztikusan teljesítettek, öt aranyat, két ezüstöt és egy bronzot hoztak haza. Rózsa Norbert világcsúcsot úszott száz mellen, Darnyi Tamás pedig kétszáz és négyszáz vegyesen).
A 1991-es barcelonai világkupán negyedik, a szintén 1991-es athéni Európa-bajnokságon pedig egy ötödik helyet sikerült elérni, tehát – világbajnoki bronzérem ide vagy oda – a Nagy Visszatérés még odébb volt. Magyar szemszögből az 1992-es barcelonai olimpia sem kifejezetten a pólósok teljesítménye miatt maradt emlékezetes: igaz, hogy a húszéves Benedek lett a gólkirály, de a csapat a hatodik helyen végzett, holott az egyik legnagyobb ellenfelet, Jugoszláviát addigra a nemzetközi szankciók részeként, kizárták az olimpiáról. Helyette a fél év múlva – igaz, békésen – megszűnő Csehszlovákia ugrott be és végzett az utolsó, tizenkettedik helyen.
1993-ban rendezték a világkupát Athénben és az Európa-bajnokságot Sheffieldben. A két ezüstérem azt mutatta: talán túl van a magyar válogatott a mélyponton. Ekkor, 1993. január 1-től már az egykori montreali aranycsapat kiválósága, Horkai György volt a szövetségi kapitány.
Akárcsak most, úgy tizenöt éve, 1994. szeptember 1-e és 11-e között is Rómában rendezték a világbajnokságot. Bár még tartott a horvát függetlenségi háború, a horvát válogatott – története során először – részt vett a Vb-n. Az akkor már csak Szerbiából és Montenegróból álló Jugoszlávia viszont még mindig nem lehetett ott a nemzetközi szankciók miatt.
Bár a középdöntőbe még bejutottunk, ott az oroszok ellen vereséget szenvedtünk, így a magyar válogatott nem jutott a legjobb négy közé. Nem akármilyen mérkőzés volt: 6:1-re (!) vezettünk az első félidőben, 9:6-ra a szünetben, majd a harmadik negyedet 0:4-gyel abszolváltuk, mégpedig úgy, hogy hat emberelőnye, két négyméterese is volt a magyar válogatottnak. A vége egygólos orosz győzelem lett, mehettünk az ötödik helyért, ami össze is jött. Olasz-, Spanyol és Oroszország végzett az élen, a fiatal horvát állam válogatottja a negyedik helyet szerezte meg. Némi vigaszt jelentett, hogy a Tóth Gyula által vezetett nők – a világbajnokságok történetében először – megnyerték a tornát. Az Eke Andrea, Huff Zsuzsanna, Kertész Zsuzsa, Kisné Dancsa Katalin, Kuna Ildikó, Rafael Irén, Rédei Katalin, Sipos Edit, Stieber Mercédesz, Szalkai Orsolya, Szremkó Krisztina, Tóth Gabriella, Tóth Noémi összeállítású csapat Hollandiát és Olaszországot megelőzve végzett az első helyen.
Négy évet kellett várni a következő világbajnokságra, közben viszont történt egy s más. 1995-ben a bécsi Európa-bajnokságon elért ezüstérem mutatta: Horkai vezetésével jó irányba tart a csapat. Három héttel később az atlantai világkupán – tizenhat év után először – a dobogó tetejére állhatott a magyar válogatott. Az egy évvel későbbi atlantai olimpián elért negyedik helyezés csalódást jelentett ugyan, de 1980 óta először jutott be a csapat az olimpia elődöntőjébe.
Kemény Dénes vízilabda szövetségi kapitány © hvg.hu |
Akárcsak hét évvel korábban, most is Perth adott otthont a soros, nyolcadik, 1998. január 7-e és 18-a között rendezett világbajnokságnak. Az Európa-bajnoki címvédő Magyarország föltétlenül az esélyesek közé tartozott. A sorsolás nem akármilyen ellenfeleket hozott össze a magyar csapattal: Olaszországot, Jugoszláviát – és Iránt. Jugoszláviát 7:5-re, Olaszországot 11-7-re, a csoportkört 7-49-es gólkülönbséggel záró Iránt 16:2-re vertük. A középdöntőben Kazahsztánt ugyancsak tizennégy góllal, 17:3-ra vertük. Az elődöntőben sima 10:5 a hazai pályán lévő ausztrálok ellen, a világbajnoki döntő azonban most sem jött össze: Spanyolország 6:4-re győzött. 1975, 1978 és 1982 után negyedszer lett világbajnoki ezüstérmes a magyar csapat. A világbajnoki címvédő nők a hetedik helyen zártak: a negyeddöntőben simán, 8:5-re kikaptak az ausztráloktól.
A következő év firenzei Európa-bajnokságán a férfiak 9:9-es döntetlent követően 15:12-re győzték le Horvátországot a döntőben. Sokak szerint minden idők egyik legjobb vízilabdameccse volt ez a döntő, a világversenyen újonc Biros Péter öt gólt szerzett, s nyilvánvaló volt: a csapat a sydneyi olimpia fő esélyese. S mindezt úgy, hogy Benedek nem volt tagja a csapatnak: doppingvétség miatt ugyanis nyolc hónapra eltiltották. Három héttel később Sydneyben a válogatott megnyerte a világkupát is, a sydneyi olimpián pedig – a különböző részsikereket követően – huszonnégy év után fölért a csúcsok csúcsára, az olimpiai dobogó tetejére. Pedig az olimpia nem kezdődött jól: a csoportmérkőzéseken Horvátországtól és Jugoszláviától is kikaptunk egy-egy góllal. A jugoszlávok elleni második meccs, a döntőnek is beillő elődöntő 8:7-es magyar győzelemmel zárult, mégpedig úgy, hogy 6:5-ös jugoszláv vezetésnél Kemény Dénes tizenkilencre lapot húzott: kapust cserélt. A huszonkét éves Szécsi Tamás szűk negyed alatt egy gólt kapott. Az oroszok elleni, sima 13:6-tal (!) végződött olimpiai döntő után minden idők – Kemény Dénes mellett – egyik legsikeresebb szövetségi kapitánya, a doppingügye miatt e hasábokon már említett Ratko Rudić jelentette ki: „Ami a labdarúgásnak Brazília, az a vízilabdának Magyarország.”
A XXI. század mindamellett két nagy buktával kezdődött. A 2001. júniusi budapesti Európa-bajnokságon az elődöntőben, telt ház előtt 8:7-es vereséget szenvedtünk Olaszországtól – a bronzmeccset azért sikerült 12:9-re megnyerni a horvát csapattal szemben.
Egy hónappal később jött a fukuokai kudarc. Az uszodai sportok 2001. július 19-e és 29-e között rendezett, első ázsiai VB-jén a magyar csapat csak ötödik lett. A selejtezőket még három győzelemmel hoztuk Görögország, Németország és Kazahsztán ellen – érdekességképpen: ők hárman körbeverték egymást –, de a középdöntőben 3:2-re kikaptunk Olaszországtól és 8:7-re Jugoszláviától. Olaszország és Jugoszlávia jutott az elődöntőbe, a magyar csapatnak a görögök elleni helyosztón elért 8:5-ös győzelme már csak az ötödik helyre volt elég. A győzelmet a spanyol csapat szerezte meg, miután a döntőben 4:2-re legyőzte Jugoszláviát. A bronzmeccsen Oroszország 7:6 arányban jobbnak bizonyult Olaszországnál. Nagy csalódás volt ez, kevesebb, mint egy évvel a sydneyi olimpiai győzelem után, de megjegyzendő, hogy a csapat tagjai totálisan kimerültek az előző évek versenyein és a főleg külföldi bajnokságokon. A nők gond nélkül jutottak a döntőig, ahol azonban 7:3-as vereséget szenvedtek Olaszországtól, így a második helyen végeztek. Kanada lett a harmadik.
A 2002-es belgrádi világkupán második lett a csapat: úgy kapott ki Oroszországtól 10:9-re, hogy a félidőben még 6:4-re vezetett. A következő világbajnokság főpróbáján, a 2003-as kranji Európa-bajnokságon csak a harmadik helyet sikerült megszerezni. A szlovéniai kisvárosban 10:9-re kaptunk ki Horvátországtól az elődöntőben, majd a harmadik helyért 12:6-ra győztünk Oroszország ellen. A horvátok az időközben Szerbia és Montenegróvá változott egykori Jugoszláviával vívtak ritka parázs döntőt. A hosszabbításos, végül 9:8-as szerb és montenegrói sikerrel végződött döntő alatt és főleg utána, elszabadultak az indulatok. A mérkőzést a szurkolók egy részének viselkedése miatt egyszer félbe kellett szakítani. A végén a randalírozó horvát szurkolók kórusban trágárságokat üvöltöttek, törtek-zúztak, a sajtó- és a díszpáholyt sikeresen leamortizálták, így az ünnepélyes eredményhirdetés elmaradt. A válasz sem váratott magára: a belgrádi horvát nagykövetségről a szerb radikálisok leszaggatták a horvát zászlót és leverték a címert, a szabadkai horvát konzulátus épületét megrongálták. Az ügyből diplomáciai jegyzékváltás lett.
Egy hónap múlva, 2003. július 14-e és 26-a között rendezték a tizedik világbajnokságot, ezúttal Barcelonában. Az első mérkőzésén Magyarország 7:7-et játszott Horvátország ellen, Romániát 9:5-re, Kanadát pedig 13:3-ra legyőzte. A csoportelsőséget azonos pontszámmal, egy gólkülönbséggel Magyarország nyerte meg, amely így egyből a legjobb nyolc közé került, nem kellett nyolcaddöntőt játszania – amelyen a csoportmásodik horvátok 10:6-ra elvéreztek Ausztráliával szemben. Sima 8:5 következett a Szlovákiával szembeni negyeddöntőben. Ez a negyeddöntő volt a vízilabda-történet első olyan meccse, amely során testvérek egymás ellen játszottak: közvetlenül a világbajnokság előtt kapott magyar állampolgárságot a Felvidékről származó kapus, Gergely István, aki így – többek közt – öccsével, Mihállyal szemben védte a kaput.
A görögök elleni elődöntő nem mindennap látható izgalmakat hozott és 6:6-os döntetlennel zárult, úgy, hogy Kásás a második negyedben négyméterest hibázott. Következett a hosszabbítás, amelyben végül megmutatkozott a tudásbéli különbség, s Magyarország 9:8-as győzelemmel bejutott a döntőbe.
Az olaszok elleni, tizenegyezer néző előtt lejátszott döntő is hasonlóan szoros volt: 8:8-cal végződött a rendes játékidő, a hosszabbítás második félidejében pedig, tizenhárom másodperccel a vége előtt 10:9-re vezetett és támadott a magyar válogatott, amikor Paolo de Crescenzo mester furmányos módon, szabálytalanul időt kért. Nyilvánvalóan tisztában volt vele, hogy időt csak a támadó csapat kérhet, s így négyméterest fognak ítélni Olaszország ellen. Mivel teljesen mindegy volt, hogy csapata egy, vagy két góllal kap-e ki, kockáztatott, nem kicsit, nagyon: ha a négyméterest a magyarok esetleg kihagyják, az ellentámadásból pár másodperc alatt össze lehet hozni egy gólt és akkor négyméteresek döntenek a világbajnoki arany sorsáról. Csakhogy Kiss Gergely belőtte a négyméterest, így a Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund, Gergely István, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Molnár Tamás, Steinmetz Barnabás, Szécsi Zoltán, Varga Tamás, Varga II. Zsolt, Vári Attila összeállítású csapat megszerezte a magyar férfi vízilabda-válogatott második és a Kemény-koraszak első – s e sorok írásakor egyetlen – világbajnoki aranyérmét. A harmadik helyen a görögöket 5:3-ra legyőző Szerbia és Montenegró végzett. A nők versenyében a magyar csapat a negyeddöntőben 8:6-ra kikapott Oroszország ellen, így az ötödik helyen zárt.
A 2004-es, athéni olimpia vízilabdatornáját Magyarország nyerte meg, a döntőben 8:7-re diadalmaskodva Szerbia és Montenegró ellen, úgy, hogy az elején a délszlávok 3:0-ra elhúztak, a negyedik negyed pedig 7:5-ös szerb és montenegrói vezetéssel kezdődött. Ennek megfelelően a 2005-ös VB-re világbajnoki elvárásokkal utazott a csapat, második hely lett belőle.
A 2005-ös világbajnokságot július 18-a és 30-a között rendezték Montrealban. Közvetlenül a VB előtt a balkezes klasszis, Benedek Tibor egészségügyi okokra hivatkozva lemondta a válogatottságot. A csoportmérkőzések során Magyarország 14:4-re verte Romániát, 11:3-ra a hazai Kanadát, a csoportelsőségről döntő mérkőzésen pedig 10:4-re Horvátországot. Magyarország csoportelsőként egyből, nyolcaddöntő nélkül bejutott a legjobb nyolc közé. A negyeddöntő sem okozott gondot: 8:4 Spanyolország ellen, úgy, hogy a félidőben 6:1-re vezetett a magyar válogatott. Akárcsak két évvel korábban, ezúttal is a görögök voltak elődöntős ellenfeleink. Ismét egygólos, ezúttal 7:6-os győzelem született, bár ezúttal hosszabbítás nélkül, majd jött az olimpiai döntő visszavágója, az elődöntőben Horvátországot 5:4-re búcsúztató Szerbia és Montenegró elleni VB-döntő. A nagyon szoros – és épp ezért a végletekig izgalmas – mérkőzésen fej-fej mellett haladtak a csapatok: 1:1 az első, 3:3 a második, 5:5 a harmadik negyed után. A negyedik negyedben azonban Szerbia és Montenegrónak jött ki jobban a lépés: a 8:7-es győzelem azt jelentette, hogy Magyarországnak nem sikerült a világbajnoki címvédés. A harmadik Görögország lett, miután a bronzmeccsen, hosszabbítás után 11:10-re győzött Horvátország ellen.
Ennél egy fokkal jobban szerepeltek a nők, ők ugyanis 1994 után ismét világbajnokok lettek. A döntő félidejében már 7:3-ra vezettek az Egyesült Államok ellen, hogy aztán – jó női módon, lásd a sydneyi olimpia magyar-dán női kézilabdadöntőjét – 7:7-re alakítsák az állást. Jöhetett a hosszabbítás, melynek végén mi örülhettünk: 10:7-re győzött a Benkő Tímea, Brávik Fruzsina, Drávucz Rita, Horváth Patrícia, Kisteleki Dóra, Pelle Anikó, Serfőző Krisztina, Stieber Mercédesz, Takács Orsolya, Tomaskovics Eszter, Tóth I. Andrea, Valkay Ágnes, Zantleitner Krisztina összeállítású magyar válogatott. Stieber másodszor lett világbajnok. Kanada a harmadik helyért vívott mérkőzésen 8:3-ra nyert Oroszország ellen.
A következő évben Budapesten rendezték az aktuális világkupát. A magyar válogatott a döntőben – ezúttal hosszabbítás után – ismét alulmaradt az ekkor már nem létező Szerbia és Montenegróval szemben: két héttel korábban, az idevonatkozó népszavazás után Montenegró kikiáltotta függetlenségét. Magyarország a nem létező állam nagyon is létező csapatával a rendes játékidőben 8:8-at meccselt, majd a hosszabbítás után 10:9-es szerb és montenegrói győzelemmel szálltak partra a felek. Spanyolország és Horvátország végzett a harmadik, illetve a negyedik helyen.
A fönt vázolt politikai változásoknak köszönhetően három hónappal később már Szerbia volt az ellenfele a magyar csapatnak a belgrádi Európa-bajnokság döntőjében. Egy góllal, 9:8-ra nyertek a szerbek, holott az első negyed végén még 4:2 volt ide.
Ilyen előzményekkel vágott neki a válogatottba visszatért Benedekkel megerősödött magyar csapat a 2007. március 19-e és április 1-e közötti, Melbourne-ben rendezett XII. világbajnokságnak. A selejtezők során Új-Zélandot 21:5-re, Kanadát 19:3-ra, Romániát 11:9-re vertük, így ismét nyolcaddöntő nélkül, egyenesen a legjobb nyolc között volt a csapat. Ott egy nagyon sima 13:6 következett Németország ellen. Az elődöntőben a magyar csapat azzal a tudattal kezdhette a mérkőzést a spanyol csapat ellen, hogy a másik elődöntőn Szerbia 10:7-re elvérzett Horvátország ellen, így a nagy mumus, Szerbia legyőzése nem föltétele a világbajnoki cím megszerzésének. A magyar-spanyol elődöntő rendes játékideje 10:10-re végződött, a hosszabbításban végül Magyarország 12:11-re nyert.
Következhetett a horvátok elleni döntő. Valamivel több, mint négy perccel a meccs vége előtt, 7:5-ös állásnál Varga Dániel megúszott, és három gólra növelhette volna a magyar csapat előnyét, de a kapuson, Frano Vićanon nem tudott kifogni. Már csak 7:6-ra, de még mindig vezettünk, amikor a negyed hatodik percében Szivós Márton egy az egyben mehetett kapura. A Vargáénál sokkal nagyobb helyzetet azonban szintén sikerült kihagyni. Meccslabda volt: két és fél perc alatt a horvátok már aligha szereztek volna két gólt. Egyet mindenesetre lőttek, 7:7-tel zárult a rendes játékidő, következett a hosszabbítás, amelyben Biros Péter kapufát lőtt és amely végül 9:8-as horvát sikert hozott. A mérkőzésen mindkét csapat kilenc-kilenc emberelőnyt kapott; a horvátok hatot lőttek be, mi hármat.
A nőknek nem sikerült a címvédés: az elődöntőben – hosszabbítás után – 10:9-re kikaptak az Egyesült Államoktól, a bronzmeccsen pedig 9:8-ra Oroszországtól, mégpedig úgy, hogy tizenegy emberelőnyből csak kétszer (!), két ötméteresből pedig egyszer voltak eredményesek.
A
2008- az olimpiai győzelem után: Kemény Dénes a vizben landol. |
Pekingben Magyarország zsinórban harmadszor, összesen kilencedszer nyerte meg az olimpiát: a döntőben az Egyesült Államokat győzte le 14:10-re – azt az Egyesült Államokat, mely az elődöntőben 10:5-re verte Szerbiát. A harmadik helyért Szerbia 6:4-re győzött Montenegró ellen.
E sorok megírásakor még nem, megjelenésekor már ismert, milyen eredménnyel zárul a római világbajnokságon a Szerbia elleni mérkőzés, bejut-e a magyar csapat a legjobb négy közé. A 2008-as olimpián úgy nyertünk, hogy elkerültük a szerb válogatottat, viszont győztek ellenünk 2005-ben a világbajnoki döntőben, 2006-ban az EB és a világkupa döntőjében, a 2007-es világliga-döntőben és a 2008-as Európa-bajnokság elődöntőjében. A 2004-es olimpiai döntő óta többször – például a pekingi olimpiai döntőben – is legyőztük Szerbia legyőzőit, de magát a félelmetes balkáni csapatot 2005 óta egyetlen nemzetközi versenyen sem sikerült fölülmúlni. (Úgy, ahogyan a mai napon sem - a szerk.)
Szegő Péter
A cikk megírásához nyújtott segítségéért köszönet illeti dr. Konrád III. Ferenc olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázót.
Összesített világbajnoki éremtáblázat (férfiak)
Helyezés | Ország | Összesen | |||
1. | 3 | 1 | 4 | 8 | |
2. | 2 | 6 | 1 | 9 | |
3-4. | Olaszország és | 2 2 | 2 2 | 1 1 | 5 5 |
5. | 2 | 1 | 3 | 6 | |
6. | 1 | 0 | 0 | 1 | |
7-8. | 0 0 | 0 0 | 1 1 | 1 1 |
1 Jugoszlávia, valamint Szerbia és Montenegró egynek véve. Elvileg ide tartozik Szerbia is, csak Szerbiának még nincs világbajnoki érme.
2 A Szovjetunió és Oroszország egynek véve.
Összesített világbajnoki éremtáblázat (nők)Helyezés | Ország | Összesen | |||
1. | 2 | 1 | 2 | 5 | |
2. | 2 | 1 | 1 | 4 | |
3. | 2 | 1 | 0 | 3 | |
4. | 1 | 3 | 0 | 4 | |
5. | 1 | 1 | 1 | 3 | |
6. | 0 | 1 | 2 | 3 | |
7. | 0 | 0 | 2 | 2 |
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
.svg&filetimestamp=20090329110602){kind=link}
