hvg.hu: Mit jelent ez a bronz? Érzésben, teljesítményben?

Kiss Gergely: Az elődöntő csalódottsága és az éremszerzés öröme keveredik bennem. A görögök például, akik kiestek a negyeddöntőben, borzalmasan örültek volna ennek a bronzéremnek. A mi örömünk nem felhőtlen, de öröm, hiszen a hazánkat képviseltük, és szép dolog, hogy mind a két válogatottunk bronzzal jött haza az Eb-ről és köszönjük a szurkolóinknak, hogy követtek minket, éreztük őket. De a döntőben játszó csapatok verhetőek lettek volna. Jól játszanak a szerbek és a montenegróiak is, jó játékosaik vannak, masszív csapatok, de azért az látszódott a döntőben, hogy mindkét válogatott nagyon óvatosan, vigyázva játszott, nem voltak parádés csúcsformában. Jó, lehet, hogy Montenegró elfáradt a hosszabbításos elődöntőben, sérültjei voltak és kipontozódtak játékosai. Szerbiának pedig gratulálunk, megnyerték az Eb-t, de nem voltak életük legjobb formájában.

MTI / Kovács Anikó

hvg.hu: Mi minden kellett volna ahhoz, hogy döntőt játszhassatok?

K. G.: Egy igazságot, hogy azon múlt volna, biztosan nem lehet mondani. A Montenegró elleni vereségnek is több oka van. Az biztosan számított, hogy a védekezésünk nem állt még teljesen össze, sokkal jobban kell csinálnunk, kevesebb gólt kell kapnunk, hatékonyabban kell játszanunk. Ezt a mérkőzések egyes periódusaiban nagyon jól megoldjuk, ez látszott a montenegróiak és az olaszok ellen is, de az is látható volt, hogy vannak nagyon gyenge részek is, amiken javítanunk kell, mert nem igazán méltóak ahhoz a teljesítményhez és ahhoz a munkához, amit elvégzünk egy-egy nehéz mérkőzésen. Ez egy közös felelőssége a szakmai stábnak és nekünk, játékosoknak, hogy minél jobb legyen. De az olimpiára kétszer ennyi felkészülési idő lesz, mint az Eb-re, és remélem, hogy addigra nagyon alaposan kielemezzük és begyakoroljuk azokat a dolgokat, amik a leghatékonyabbak lehetnek majd az olimpián a nehéz mérkőzéseken - elsősorban nyilván a délszláv csapatok ellen, akik azért hasonló játékot játszanak, majdnem ugyanolyat.

hvg.hu: Vannak olyan jelenetek, amik vissza-visszajönnek a Montenegró elleni meccsből?

K. G.: Azok a momentumok, amik nem sikerültek jól, nyilván utólag bántják az embert. A legjobb formában lévő játékosuk, Janovics öt gólt lőtt nekünk, ezt el kellett volna kerülnünk. És még akkor is ezt mondom, ha az az öt gól 10 próbálkozásból jött össze, tehát nem volt 100 százalékos. De meg kellett volna akadályoznunk, hogy tízszer lőjön kapura. Aztán az emberelőnyeinkben, konkrét helyzetekben bizonytalankodtunk. És amikor ez a fantasztikus támadósor, ami nekünk van és amitől tényleg minden ország retteg, válogatott és klubszinten is, mert bárhol játszunk, a Rijekában, a Vasasban, a Kotorban, a Honvédban és az Egerben is nagyon jól támadunk, és a válogatottban is nagyon jó támadósort alkotunk, akkor természetesen felmerül a kérdés, milyen okok vezetnek oda, hogy egy ilyen fontos meccsen bizonytalankodunk vagy nem vagyunk elég veszélyesek, elég rámenősek, elég vagányak. Ami az én felelősségem ebben például, hogy jó formában éreztem magam, és amellett, hogy sikerült 4 gólt lőnöm, azt éreztem, hogy volt egy-két helyzet, amikor lehet, hogy nekem kellett volna vállalnom 1-2 bátrabb megoldást, annak ellenére is, hogy a figurát még nem fejeztük be addig.

MTI / Kovács Anikó

Ami szerintem nagyon jellemző a montenegróiakra, az a hajtás, hogy ha minden megy, önkívületi állapotba tudják hajszolni egymást, de ugyanígy szét is tudnak zuhanni, ha nem mennek nekik a dolgok. Ellenünk összeállt nekik a kép, és nem ijedtek meg akkor sem, amikor mi vezettünk, hanem iszonyatosan hajtottak és küzdöttek. És ha mi tudjuk hozni ezt a fajta stílust, amit például az olaszok elleni bronzmeccsen 5-8-nál hoztunk, vagy a tavalyi vb-n is volt, hogy hátrányból kellett fordítanunk (pont Montenegró ellen), szóval ha ez most is bennünk lett volna ott a végén, akár meglehetett volna az elődöntő. Hajtottunk és küzdöttünk becsülettel, de az az extra, ami a 100 százelék fölött van, és ami a Primorac Kotort is BL-győzelemre vezette a sokkal esélyesebb Recco ellen, az az extra lelkesedés a montenegróiakban jobban ott volt abban a pár, döntő pillanatban. Nem voltunk elég jó formában vagy nem voltunk elég rámenősek, hogy kihasználjuk azokat a helyzeteket, amik visszajöttek nekünk.

hvg.hu: De ez a mentalitás lehet-e annyira a sajátotok, mint amennyire a délszláv csapatoké?

K. G.: Nagyon különböző habitusúak vagyunk csapaton belül is, így nagyon nehéz, de mégis meg kell próbálni nagyjából egy szintre hozni az olimpiára ezt a mérkőzés előtti személyes tüzet. Van, aki nyugodtabban szeret kezdeni egy meccset és akkor játszik jól, van, aki idegbeteg módon szeret szinte önkívületben vicsorogni, mert akkor játszik jól. De mégis kell ez a közösségi erő, amikor az ellenfél szemében is látszódik, hogy húha, ezekkel most nem tudunk mit csinálni, mert akkor is bepattan a kapufáról a labda és akkor is ki fogja blokkolni. Ez legjobban talán Athénban volt meg bennünk, amikor jöhetett bárki, bármilyen szituációban, érezni lehetett, hogy valahogy megoldjuk. A csapatszellem most is jó volt, és nagyon akartunk Montenegró ellen is, csak az a fajta falanx, ami a római légiót is jellemezte, hogy mindenki tudja a dolgát, megy együtt előre teknősbéka formációban és közben 1-1 egyéni kiszúrással megzavarja az ellenfelet, nem volt meg egyfolytában a mérkőzéseken. Ezt a hullámzást kéne lezárnunk, ami Sanghajban és az Eb utolsó két meccsén is jellemző volt ránk. Inkább kevesebb extra jó legyen, de a stabil jó legyen meg szinte végig.

hvg.hu: Amikor nincs meg végig, az mitől függ? A téttől, az ellenféltől vagy mindentől együtt?

K. G.: Mindentől. Az egyén fizikai állapotától, a napi bioritmusától, de függhet a játékos-játékos, az edző-játékos, a játékos-ellenfél viszonytól, hogy a múltban milyen emlékek voltak arról a játékosról, akit most egy az egyben le kell győzni. És függhet attól is, hogy vagy-e annyira erős lelkileg, hogy nehéz pillanatban, fáradtan is a legjobb megoldást választod, vagy ha igazságtalan bírói ítélet volt akár ellened, akár a javadra, azt profi módon lekezeled és mész tovább. Nem számít, hogy az ellenfél reklamál, dühös és harcos lesz, nem méltatlankodsz és nincs is lelkiismeret-furdalásod, ha a javadra ítélnek. Vagy pont fordítva: ellenünk fújnak és mégis annyira harcosak vagyunk, hogy azt a magunk javára fordítjuk. Tipikus példa erre a kettős emberhátrány kivédekezése, ami lelkileg sokat dobhat egy csapaton. Sok ilyen apróság van, és mind számít. Az is, hogy érkezel bele egy meccsben a hajrába, amikor minden eldől, amikor az 1-2 gólok nagyon sokat számítanak az egész csapat sorsát illetően.

MTI

hvg.hu: Mi volt az elveszített elődöntő után? Hogy jöttetek onnan vissza?

K. G.: Azt láttam a csapaton és magamon is, hogy kudarcként éljük meg: nem jutottunk be a döntőbe, elszúrtuk, sajnáljuk és ez nem igaz - ez volt bennünk hajnalig, amíg el nem tudtunk aludni. Aztán másnap szépen lassan össze kellett szednünk magunkat, óráról órára, ahogy haladt előre a szünnap a két mérkőzés között, úgy egyre inkább föl kellett építeni magunkat és kicsit pozitívabban, kicsit mosolygósabban kellett nekimenni a bronzmeccsnek. Kemény Dénes két edzést tartott a szünnapon is, amiből az egyik fakultatív volt: kit mit érez, mit kell csinálnia ahhoz, hogy az olaszokat legyőzzük. Aztán pedig Dénes javaslatára elmentünk 13-an vacsorázni, hogy kicsit kibeszéljük magunkat, kicsit kiszakadjunk a szálloda 17 napos unalmából. Ez is segített. És az a fajta elszántság volt bennünk, hogy volt már egy római vb, egy zágrábi Eb és egy sanghaji vb is érem nélkül, nehogy már megint elszúrjuk és a 4. világversenyünkön is érem nélkül maradjunk! Ez volt az utolsó motiváció, azon kívül, hogy éreztük, az olaszoknál jobbak vagyunk. Hajtanak, lelkesek, nem rossz csapat, de azért ne győzzenek le minket, mert akkor sem ők a világ legjobb csapata, ha ők az aktuális világbajnokok. Ezt a 4 gólos győzelmünk is mutatta a csoportban. És úgy is kezdtük a meccset, ahogy kell: 4-1-gyel, ahogy elvártuk magunktól, csak aztán megbonyolítottuk az életünket.

hvg.hu: Annak az utolsó negyednek hogy mentetek neki?

K. G.: 8-5-ös olasz vezetésnél úgy tűnt, nagyon nehéz a helyzet, szinte már elment a hajó, de mégiscsak éremért jöttünk, igazából aranyért, de csináljuk meg, kezdjünk el pólózni. Szerintem az olaszok elhitték vagy remélték, hogy ez a 3 gól elég lehet, mi pedig nem törődtünk vele, és az utolsó negyednek úgy mentünk neki, hogy ne kapjunk gólt, de lőjünk hármat és akkor hosszabbításban nyerünk. Aztán végül beindultunk, nagyon bátrak voltunk, turbó fokozatra kapcsoltunk és 8 perc alatt 6 gólt lőttünk. És ha abból az utolsó negyedből lett volna egy kevés 2 nappal korábban, elszántságban és bátorságban, akkor lehet, hogy meglett volna, de így az elődöntő egy nagy küzdés utáni hosszabbításos vereség lett.

AP

hvg.hu: Biros Péter mondta az Eb után, hogy szerinte 90 százalékosak vagytok. Egyetértesz vele?

K. G.: Elsősorban csapatszintre gondolt szerintem a Peti, az összeszokottságra, a begyakorolt figurák kivitelezésére és hogy adott helyzetben, adott állásnál, adott helyezkedéssel, kinek adjuk tovább, ki a legmegfelelőbb választás. Ha abból a 90 százalékból hetvenet hozunk ki, azért azt vissza lehet osztani, hogy az még nem a teljesítőképességünk csúcsa. Szerintem ezen az Eb-n olyan 80 százalékot hoztunk ki abból a kilencvenből, ami már megvan. Hogy ha az olimpiai felkészüléssel felmegyünk 100 százalékra és annak hozzuk ki a 85-90 százalékát, olimpiai bajnokok lehetünk. Ha pedig nem jutunk fel a 100 százalékos felkészültségre fizikailag, mentálisan és taktikailag, akkor abból a kilencvenből kell kihoznunk a 100 százalékot, hogy legyen esélyünk, különben ilyen hosszabbításos meccsek lesznek, mint Sanghajban vagy most.

hvg.hu: Kívülállóként nézve ezt az egészet, teljesen olyan, mintha elsősorban tőletek, öregektől függne, hogy tud-e ez a csapat aranyat nyerni Londonban.

K. G.: Nagyon jók a fiatalok, nagyon jól tudnak játszani, nekünk viszont hatalmas rutinunk van, ami annak köszönhető, hogy miközben játszottunk, évről évre bizonyítottuk a tudásunkat és szállítottuk a jó eredményeket, vagyis tudásunk és rutinunk van együtt, amiből a nehéz pillanatokban tudunk építkezni. És a Peti is, a Kásás Tomi és én is olyanok vagyunk, hogy a nehéz szituációkban érezzük magunkat jobban. Tehát nem a törökök elleni meccs inspirál minket, hogy lőjünk 9 gólt. Hanem az olaszok, a szerbek, a horvátok vagy a montenegróiak elleni góljainkkal teszünk hozzá a csapat teljesítményéhez. És nem azért, hogy egyénileg fölemelkedjünk, hanem adva van egy feladat, amit a csapat érdekében jól megoldunk. És ebből van egy meccsen több ilyenünk. És ez a fajta jó mentalitás, szocializáltság, amit kaptunk az edzőinktől és a csapattársainktól az évek alatt, ez bennünk van és nem a korral jár. Fiatalabb korunkban is ezt éreztük, amikor például bajnokok lettünk pontveszteség nélkül a Tungsrammal, az érdekelt, hogy a döntőben nyerjünk és jól játsszak és nem az, hogy 20 gólos győzelemnél 5 gólt lőjek az utolsó helyezett ellen, mert a kispadunkról bejövő lelkes második sorunk szerezte a gólok javát, mi, fontosabb játékosok pedig inkább a fontosabb meccseken lőttünk több gólt.

MTI/EPA

hvg.hu: Van ez az általános "majd Londonban" vélekedés, hogy olimpiát mi tudunk nyerni - nem visz ez félre?

K. G.: Az olimpiához való viszonya mindenkinek egyéni, személyes, olyan, mint egy párkapcsolatban a szerelmedhez fűződő viszony, ezért nem is nagyon szeretünk erről beszélni. Épp most, az Eb-ről hazafele fogalmaztam meg magamnak, hogy egyre inkább igyekszem majd elkerülni ezeket a kérdéseket, mert az én dolgom és az én felelősségem, hogy hogyan készülök, mennyire állok készen erre a feladatra. És ahogy közeledik a tavasz és a nyár, egyre többen teszik majd fel ezt a kérdést, és ha belemegyünk az esélylatolgatásokba, nem fogunk magunkkal törődni, hanem csak a külvilág felé akarunk majd válaszokat adni. Sydney óta ezt hallgatjuk, hogy lehet-e kétszer, lehet-e háromszor, lehet-e négyszer. Ez a nóta megy 10 éve, és mi nyakig benne vagyunk.