Foci-Eb: mit várhatunk a csoportoktól?
Minden eddigi Európa-bajnok ott van a lengyel-ukrán közös rendezésű Eb mezőnyében. Lehet minden idők legnagyobb tornája, de lehet csalódás is az esélyeseknek. Lássuk, előzetesen mit gondolunk a négy csoportról.
A-csoport
Lengyelország, Görögország, Oroszország, Csehország
Ez az a kvartett, amelyik kedvéért a semleges szurkoló aligha rohanna beköttetni a sportcsatornát, ha belőlük állna egy nemzetközi torna mezőnye.
A házigazda lengyelek barátságos meccseket játszanak évek óta, hiszen a 2010-es vb-re se jutottak ki. Előtte viszont zsinórban három világversenyen ott voltak, ha nyomot nem is hagytak maguk után.
A hazai környezet nem lebecsülendő hajtóerő, ha megvan a megfelelő alapanyag (négy éve az osztrák-svájci párosból mintha hiányzott volna). Lengyelország ebből a csoportból akár tovább is mehet. Van egy német bajnok triója: a jobbhátvéd Lukasz Piszczek, a középpályás Jakub Blaszczikovsky és különösen a csatár Robert Lewandowski a Dortmunddal pazar szezont tud maga mögött.
A görög válogatott 2004 óta minden futballbarátból kivált valamit. Otto Rehhagel az Olümposz magasságába emelte őket egy Eb-n, amikor minden sikerült. A látványfutball hívei ugyanakkor ma is gyógyszereik után kapnak, ha eszükbe jut az a görög diadal (nem mintha a világbajnok spanyolok sokkal látványosabb játékkal nyertek volna Dél-Afrikában, ugyanúgy minden meccsüket 1-0-ra hozták a kieséses szakaszban, mint anno a görögök).
A 2004-es héroszok mutatóban vannak már csak a mai keretben – Karagounis és Katsouranis –, de a csapat ugyanazt a szívós, makacsul szenvedélyes futballt játssza – a sors támogatása nélkül. Így aztán, bár kijutottak a legutóbbi vb-re, Eb-re is, sok köszönet nem volt a szereplésükben.
Otto király 2010-ben távozott, helyére a portugál Fernando Santos ült. Borzasztóan nehéz gólt lőni nekik, a selejtezőkben tíz meccsen ötöt kaptak, de rojtosra sem lődözik az ellenfelek hálóját.
Az orosz válogatott bármire képes lehet – csak éppen ezt negatív értelemben is elmondhatjuk róluk. Hiába a négy évvel ezelőtti varázslatos produkció, Guus Hiddinkkel nem jutottak ki a világbajnokságra 2010-ben és a kulcsjátékosaik se váltották meg a világot, ahogyan 2008-ban sokan jósolták.
Arsavin már visszatért a felejthető Arsenal-kaland után a Zenitbe, Pavljucsenko nem lett alapember a Premier League-ben, Zsirkov sem – a jelenlegi orosz válogatott szinte teljes egészében hazai bajnokságban játszó emberekből áll. Ami viszont lehet előny is.
Alighanem a motiváltság lesz a nagy kérdés, mert a képességek alapján tovább tud jutni a szbornaja a csoportból.
A negyedik A-csoportos Csehország, még egy „nosztalgia-válogatott”. Nekik is van „bezzeg”-csapatuk a múltból, nem is egy. A ’76-os hősök már csak történelmileg érdekesek, viszonyítási alapként nem számítanak – de a ’96-os ezüstérmes és a 2004-es elődöntős válogatott remek teljesítményét még sokan viszontlátnák a maiaktól.
Pedig mára egyetlen világklasszisuk maradt: Petr Cech, igaz, ő akár BL-győztesként is utazhat az Eb-re. De a többi… Még pár éve is a Juventus, Ajax, Dortmund, Liverpool játékosai alkották a gerincet, ma a lassan kifelé tartó Rosickyn és Cechen kívül senki nem játszik elit-alakulatokban. Michal Bilek négy év alatt a negyedik szövetségi kapitány, ez sem azt jelzi, hogy minden rendben van. Nem látni azt a bravúrt az előéletükben, ami az Eb-n Pavel Nedvedék nyomába indíthatná őket.
B-csoport
Hollandia, Dánia, Németország, Portugália
Milyen kiemelés az, ahol egy csoportba kerülhet a vb ezüst- és bronzérmese? Mindegy már: kellett egy „halálcsoport”, hát ez lett az. Ránézésre.
Hollandia négy éve az Eb-n pazar csoportmeccsek után (melyen földbe döngölte az olaszokat és a franciákat) a negyeddöntőben nem bírt az ihletett oroszokkal.
Két évre rá a vb-ezüstérmes hollandokat kevésbé látványos, de nagyon célravezető futball jellemezte – kellett hozzá egy világklasszis formában játszó Wesley Sneijder. Az idei szezonja kevéssé világklasszis, hogy finomak legyünk, úgyhogy most egy másik tulipánosban bíznak arrafelé.
Robin Van Persie az angol bajnokság deklaráltan legjobb játékosaként érkezik az Eb-re. Kérdés, mennyire kifacsartan. A hollandok erejét testközelből tapasztaltuk, motiváltságuk aligha csökkent a vb óta, aki látta már a szurkolóikat közelről, tudja, mindenhol hazai pályán játszanak: egy szó mint száz, favoritok. Reméljük, a négy éve látott támadófutballal igazolják mindezt.
Persze bulizni a dánok is tudnak, 1992 óta ezt mindenki tudja. Az a dán válogatott egyfajta toposz lett a világfutballban, pedig nem azért nyert Eb-t, mert úgymond a strandról esett be a kontinens viadalra.
Zsenik mellett igazi első osztályú harcosok alkották a csapatot – utóbbiak ma is megvannak, előbbiek hiányoznak. De például a portugálok kioktatása a selejtező kulcsmeccsén, vagy az, hogy az utolsó négy selejtezőjüket megnyerték (igaz, nem túl acélos csoportban), valamit jelez. Nagyon jó védőik vannak és nem túl jó csatáraik – a szellemességet nem az ő meccseiken fogjuk ünnepelni.
Németországról bármit írunk, gyakorlatilag közhely. A torna egyik legnagyobb esélyese, ennyit talán elsőre.
A német futballt határozott elvek mentén németes precizitással újították meg az illetékesek. A szakmai irányvonalak mellett a gazdasági koncepció is példaértékű Európa számára: a kontinens legbiztosabb lábakon álló bajnokságából nevelik ki a játékosokat. Harmadik tényező a „geopolitikai” koncepció-váltás: a nem német felmenőkkel rendelkező, de a német futballrendszerbe asszimilálódott játékosokat honosították. Ami tanítással átadható, megkapták, cserébe adják a génjeikből fakadó tudást.
Mesut Özil nagy tornája lehet az Eb, a Real Madridban komplett játékossá érett irányító ritmusérzéke szinte páratlan a nemzetközi mezőnyben. Joachim Lőw ugyanakkor nem egyénekben, hanem rendszerben gondolkodik: a két csatáros felállásban megalkotott játék Kloséra és Podolskira van nála kihegyezve, izgalmas kérdés, hogyan jön a képbe Mario Gomez. És hogy lesz-e Kahn-szintű vezéregyéniség a kapuban a lassan világklasszissá érő Neuerből.
A portugálok sorsa úgy van megírva, hogy az ún. aranygeneráció kifutása óta nagyjából Cristiano Ronaldóra van bízva a válogatott sorsa. Ez pedig önmagában nem elég. Bár a zselézett hajú világklasszis ambíciói kétségtelenül felérnek egy komplett csapatéval, egyedül nem tud tornát nyerni.
Mellesleg a nagy tornákon nem is ő szokott a legjobban játszani a válogatottban. Talán észre kellene vennünk, milyen remek játékosok alkotják a csapatot. Hogy milyen formában lesznek, nem tudni – a pótselejtező óta (azért a bosnyákoknak gurított hatos valamit jelez) egyetlen meccset játszottak. Minden világversenyen tovább jutottak a csoportjukból az elmúlt években – amolyan „majdnem” csapat. Nem írjuk le őket.
C-csoport
Spanyolország, Olaszország, Írország, Horvátország
Két favorit, két sötét ló. Nem ígér sok gólos meccseket ez a négyes, de nem zárjuk ki, hogy lesz nagy meglepetés.
Most csak csendben jegyezzük meg: nem biztos, hogy Spanyolország csillogni fog ezen a tornán. (Ettől még nyerhet!)
A spanyol válogatott – kétségtelenül a világ legjobb válogatottja az elmúlt négy évben – játékát azok a játékosok teszik azzá, ami, akik nem életük formájában utaznak az Eb-re. A Barcelona zsenijei közül Xavi és Iniesta tompán, közepes formában tolta végig a Barcelona tavaszi szezonját, a csatárok közül Pedro formán kívül, Villa súlyos sérülésből gyógyul. (Igaz, a spanyol foci nem csak a két nagy klubból áll, ott van például a Bilbaóval szenzációsan produkáló Llorente vagy Javi Martinez.)
Casillas, Ramos, Alonso nagyot menetelt a Real Madriddal, de közülük csak a kapus futott igazán jó szezont. Persze nem kell elparentálni a címvédőt: a klasszis bármikor villanhat. De egy súlyosan fárasztó klubszezonból nem a legjobb formában érkezve, megpróbáltatások érhetik az embert.
Főleg, ha szembejön egy olyan csapat, mint Olaszország. Amely életjeleket mutat a súlyos vb-kudarc után. Akkor ki kellett mondani, egy generációnak leáldozott. És nem láttuk, hol jön mögötte a hasonló.
Most se tudni pontosan – de egyet a mostani olasz válogatott is tud annyira, mint bármelyik: iszonyúan nehéz megverni. Gólt lőni neki, konkrétan. A válogatott védelmének magját a Juventus adja, amely 37 meccsen 19 gólt kapott a bajnokságban. Az olaszok meg 10 meccsen kettőt a selejtezőkben.
A Juve szenzációs szezonja amúgy is töltetet adhat az olasz focinak, Conte olyan precízen összerakott csapatjátékkal igázta le – veretlenül – a bajnoki mezőnyt, amilyen céltudatosság és szenvedély a jobbfajta olasz válogatottakat jellemezte. Cesare Prandelli nekilátott az újjáépítésnek, a hangulat bizakodó.
„Csupán” az a kérdés, mennyit ér az állományuk ebben a mezőnyben, mert például klasszis csatárok a vb óta se nagyon nőttek ki a napsütötte olasz földből. Na de hátul majd megoldják…
Olaszos szenvedély fűtheti Írországot is, legalábbis a kispadról. Giovanni Trapattoni csak kivitte a zöldeket egy világversenyre, hátha megszolgálják a külvilág szokásos szimpátiáját, ami a 2010-es vb-pótselejtező, konkrétan Thierry Henry kezezése óta kíséri őket.
Írország seregét olyan közkatonák alkotják, akiket az angol bajnokság megalkuvást nem ismerő osztagaiban dobna harcba hétről hétre: semmi művészkedés, folyamatos fárasztás. Nagyjelenet aligha várható tőlük – de azt sem mondjuk, hogy ez a stílus ínyére lesz például a spanyoloknak.
A horvátok megszokott szerepükben, a szimpatikus és elhivatott kiscsapat szerepében indulnak, hogy 1998-as elődeikhez hasonlóan messzire jussanak. Nem a selejtező-csoport alapján fogjuk megmondani, képesek-e rá: a grúz, izraeli, máltai, lett négyest megelőzni és a görögök mögött befutni még nem az a világklasszis teljesítmény.
Ám a pótselejtezőben idegenben vágtak hármat négy évvel ezelőtti „gyilkosaiknak”, a törököknek. És minden csapatrészben akad figyelemre méltó spílerük: Corluka, Srna, Modric, Perisic, Olic olyan játékosok, akikkel sok minden elérhető. Kemény kis harcra fogják késztetni a két nagyot a csoportban.
D-csoport
Ukrajna, Svédország, Franciaország, Anglia
Keresgéli régi nagysága nyomait a brit és a francia alakulat, akár meg is találhatja, mert enyhén „semmilyennek” tűnő ellenfeleik lesznek hozzá. Csakhogy…
Ukrajna hatalmas ajándékot kapott Michel Platinitől (közvetve persze nem tőle), amikor a borítékból az ő nevüket és a lengyelekét húzta elő: Európa-bajnokságot nem csak az ukrán nép, de a válogatott se nagyon látott volna közelebbről.
A Dinamo Kijev viszonylagos európai stabilitását sehol sem találjuk a nemzeti csapatnál. A 2006-os vb-részvétel az egyetlen felmutatható siker, és persze Andrij Sevcsenko talán még meglévő nimbusza.
Felkészülési meccseik sokáig katasztrófát ígértek nyárra, aztán októberben megverték Bulgáriát, azóta egész pofás a kép – még a németeknek is rúgtak hármat, igaz, kaptak is –, nagy felfutást várni tőlük mégis nehezünkre esik.
A svédekről a Puskás Stadionban is megtapasztaltuk, hogy nem verhetetlenek – egyáltalán, jó kérdés, ha nem lenne Zlatan Ibrahimovic, ugyan mi jutna az ember eszébe róluk. A vb-t kihagyták, nyilván éhesek a sikerre és talán az angolok stílusa fekszik nekik. Ennyi.
Franciaország az olaszok nyomvonalán halad: feledtetné a hatalmas dél-afrikai bukást, miközben újjá kell építenie a válogatottat. Laurent Blanc megfontolva halad, azt nem mondhatnánk, hogy tele van fiatal csillaggal a francia keret – különösen a védelemben van rutin -, de talán valami alakul.
Persze a léc magasan van „történelmileg” és nem csak az eredményeket tekintve. Franciaország nagy csapataiban mindig volt egy-egy zseni, Egyikük UEFA-elnökként fog tapsolni a nézőtéren, másikuk a Real Madrid sportigazgatója, a pályán jelenleg se Platini, se Zidane. Akad ifjú ígéret, a Rennes középpályása, M’Vila sokak szerint most adhatja el magát a legnagyobb kluboknál, és Nasri is fiatal még. Vajon milyen formája lesz a szeszélyes Ribérynek?
Hogy mi lenne jó szereplés ezzel az állománnyal, ki tudja, de hogy a francia gárda egységesebb és méltóságteljesebb csapat képét mutassa a világnak, mint Dél-Afrikában, az minimális elvárás – és nem is túl nagy kihívás.
A régi méltóság Anglia állandó mentsvára is – lassan el lehet gondolkodni rajta, lesz-e egyáltalán olyan, hogy „régi” Anglia, vagy fel kell hagyni a 66-os világbajnokok emlegetésével.
Az angol válogatott olyan, mint egy rossz mozaikkép: sosem rakható össze teljesen, nem tudjuk, milyen az, ha úgymond egyben van. Valami mindig hiányzik. Most éppen egy hónappal az Eb előtt találtak új kapitányt, miután a régi – kevéssé elegánsan – egy nem futballszakmai indokra hivatkozva lemondott.
Persze Capello modellje is megbukott, pedig a vb előtt aztán volt koncepció, volt optimizmus. Csak – kiderült – csatár nincs, mármint, ha Wayne Rooney rossz formában van. Az angol bajnokság a világ leggazdagabb ligája, amelyik képtelen klasszis angol támadókat előállítani. Mire alapozhat Roy Hodgson ezek után?
Talán a Chelsea BL-modelljére: elő kell venni a készletből a vastartalékot. Lelkierőt, elszántságot, szerencsét. Akkor – bármi lehet.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
