hvg.hu: Mennyit tudtál pihenni a siker, az aranyérem, a mámor után?

Szilágyi Áron: Egyszerűen kipattant a szemem reggel hétkor, pedig fél ötkor kerültem ágyba. És az idő addig sem ünnepléssel telt, a sajtóközpontban interjúk sora várt, hajnali kettőkor érkeztem vissza a szobámba, amikor elkezdtem olvasni a gratuláló sms-eket és Facebook-üzeneteket. El sem tudtam olvasni mindegyiket, folyamatosan érkeznek. Most, a beszélgetésünk alatt is annyi, amennyit a következő beszélgetésig nem fogok tudni elolvasni. Nagyon örülök, hogy ennyien követtek otthon, szurkoltak, nézték a vívást. Azoknak az üzeneteknek külön örülök, amelyekben az szerepel, hogy pozitív érzelmeket keltettem bennük, sőt megríkattam őket. Így ez nekem is sokkal nagyobb élmény. Amikor lejöttem a pástról, azt éreztem, hogy megnyertem egy nagy versenyt, de most már érzem azt is, hogy a szurkolóknak is tudtam valamit adni tegnap, és ez még jobban feldob.

MTI

hvg.hu: Az utolsó két asszót, az elődöntőt és a döntőt szinte extázisban vívtad. Ilyen állapotban beszűrődik az, ami körülvett a csarnokban, hogy akkora magyar tábor volt, mintha otthon szerepeltél volna?

Szilágyi Áron: Szuperek voltak a magyar szurkolók, nagyon nagy élmény volt előttük vívni, amerre néztem, csak magyar zászlókat láttam, folyamatosan hallottam a kiabálásukat. Ez általában nem szűrődik be, és nem is szabadna, de rengetegszer meghallottam a tusok előtt egy-egy kiáltást, hogy "Hajrá Áron!", "Gyerünk Áron!". Ezek folyamatos energiatöltetek voltak számomra, végigkísértek egész nap, és úgy éreztem, egyre több szurkoló van ott, egyre nagyobb a magyar szurkolótábor hangja. Ez tényleg olyan volt, mintha otthon vívnék. Egyébként össze fogom tudni hasonlítani, hiszen jövőre Budapest rendezi a világbajnokságot, ahová remélem, hogy szintén sokan eljönnek majd, és ugyanígy fognak minket, magyarokat buzdítani. Biztos vagyok benne, hogy szükségünk lesz rá.

hvg.hu: Az mennyit segített, hogy Németországban tudtál edzőtáborozni?

MTI / Kollányi Péter

Szilágyi Áron: Két hétig voltunk Németországban edzőtáborban, ami azért volt nagyon hasznos számomra, mert egy kicsit elvonultunk az olimpiát körülvevő miliő elől. Nem tudtak minket megkeresni az edzésen a sajtó képviselői, különböző kérésekkel a szövetségből, nem zavart bennünket semmi. Természetesen embere válogatja, nekem szükségem volt arra, hogy kicsit ingerszegényebb környezetbe kerüljek, ne fárasszanak a napi otthoni dolgok, s az edzésen kívül semmi más feladatom ne legyen. Csak edzés, evés, alvás volt, ami két hétig monoton, de nagyon hasznosnak bizonyult. Utána persze egy-két napra hazamentem, megettem a nagymamám paradicsomos káposztáját, feltöltődtem, találkoztam a barátaimmal – ez is kellett.

hvg.hu: Most azt mondják, hogy ha nem is a magyar vívás, de legalább a kard szakág megmentője leszel, és még ki sem örülted magad a fantasztikus siker után.

Szilágyi Áron: Úgy gondolom, egy személyben nem vehetem a vállamra az egész magyar vívósportot. Nagyon tehetséges és jól képzett vívóink vannak, akik még nem mutatták meg, mire képesek, vagy mert még fiatalok, vagy mert nem jött ki nekik a lépés. Abban bízom, hogy amit én mutattam, abból azt szűrik le tanulságként, hogy ha az ember tudatosan készül egy versenyre, sokat edz, és minőségi munkát végez, akkor annak meglesz az eredménye, és ez motiválni fogja őket, ami hatalmas segítség lehet a vívósportnak. Az, hogy a sportágat hogyan lehet megmenteni, megötszörözni, megtízszerezni a vívók számát – mert erre is szükség lenne –, a szövetség feladata, ahol megvannak a nálam erre alkalmasabb szakemberek. Én a magam dolgát teljesítettem, innentől kezdve a stafétabotot átadom.

hvg.hu: Hogyan erősíti egymást a veled kapcsolatban sokat emlegetett mentális erő és a lenyűgöző technikai tudás?

MTI / Kollányi Péter

Szilágyi Áron: Úgy éreztem, mindent kontrolláltam a páston, nyugodt tudtam maradni, ami egy ilyen fontos versenyen ritka és nagyon fontos. Ha az ember ideges, akkor a finom koordinációs mozdulatai elszállnak, s akkor a nagyon pontos technikát nem lehet alkalmazni.

hvg.hu: Ez a nyugodtság akkor is jellemző volt, amikor elkezdett feljönni a német Max Hartung a negyeddöntőben?

Szilágyi Áron: Az egy kirívó szituáció volt. 12:8-nál kaptam egy találatot, ahol én elértem az ellenfelemet, csak éppen nem jelezte a lámpa, de ő is bemondta. De ha nincs lámpa, nincs tus, azaz volt, csak éppen neki. Ez annyira megzavart, hogy rögtön két gyors találatot kaptam, ami utólag visszagondolva nagyon nagy, amatőr hiba volt. Ahogy 13:13-nál kiegyenlített, kénytelen voltam visszaállni, és újrakezdeni az egészet: én irányítok, az van a páston, amit én akarok, mi jön, mi a következő akció, ő eddig mit csinált. Kitaláltam, és a következő két tust be is adtam.