Pars Krisztiánról eddig tíz magyarból kilencnek az ugrott be, hogy „az a sportoló, aki nem kapta meg az érmét”. Tegyük hozzá, ez abszolút igaz. Mindenféle fehérorosz doppigbalhé után sem volt a magyar sportdiplomácia – élén a nemzetközi olimpiai bizottság alelnökével, a többi titulust nem sorolom – arra képes, hogy megszerezze az érmet. Ezt viszont már fölösleges firtatni, szerzett helyette egy másikat, fényesebbet. Berki Krisztiánról meg az ugrik be, hogy „az a világ- és Európa-bajnok, aki nem kvalifikálta magát az olimpiára. Ennek is vége, kvalifikálta magát Londonra, és nyert.

MTI / Kollányi Péter

Helyreállt a világ rendje.

Kicsit okoskodnék, hogy mitől is olyan különleges az olimpia. (Nyugi, nem lesz hosszú). Az olimpiai játékokban az a különleges, hogy a mozgalom több mint száz éve alatt úgy rendeződtek egyetlen versenysorozattá a sportági versenyek, hogy idővel mindegyikben a legnagyobb győzelem az olimpiai elsőség lett. Minden más világversenynél fontosabb, részben, mert olimpiát az egyéb kontinens-versenyekhez képest ritkábban rendeznek, másrészt, miután a világ talán legfontosabb, az egész népesség figyelmét magára vonzó esemény, az ott szerezett győzelem egyben a legnagyobb médianyilvánosság előtt zajlik.

Két sportág mindettől függetlenül kilóg a sorból: egyrészt a kosárlabda, ahol az amerikai csapatok annyival jobbak, mint a többiek, hogy a meccseknek szinte nincs tétjük. Mióta – nagyon helyesen -, engedik a profi kosarasokat is játszani, ez szembeötlő. A másik kérdéses sportág a futball. Ez egészen egyszerűen abból a tényből fakad, hogy a futballtorna megnyerése messze nem olyan értékes, mint akár az Európa-bajnokság, de pláne a világbajnokságon aratott győzelem. Nem igazán kíséri olyan érdeklődés, nem véletlen, hogy a női torna mintha érdekesebb volna. Kétségtelen, hogy azok a szabályok, amelyek a csapatok életkori összetételét próbálják igazítani az olimpiához (néhány megengedett kivételtől eltekintve 23 év alattiak játszhatnak), nem tesznek jót a csapatoknak, de az még rosszabb lenne, ha az olimpia egy csonka világbajnokság lenne: de bárhogy is, igencsak idegen a műsorban. (Idesorolnám a teniszt is: az olimpián elért tenisz-győzelemnek nehezen tudnám meghatározni az értékét, az sem véletlen, hogy a legnagyobb teniszezők közül sokan el sem jönnek.)

MTI / Kollányi Péter

A mi aranyaink viszont olyan sportágakban születtek, amelyek az olimpiai játékok tradicionális sportágai.

Lássuk be: minden nyerhetőt nyertünk eddig, minden aranyközeli esélyünk arany lett. Ungvári ezüstje reális, azt a grúz versenyzőt azon az estén nem tudta legyőzni. Eddig alapjában véve elkerülte csapatunkat a balszerencse, sajnos, a sérülések már nem: Joó Abigél és Bácsi Péter is súlyosan sérült, igaz, a versenynek még abban a szakaszában, amikor nem éremért küzdöttek.

Reális számítások szerint erre a négy aranyra a kajakosok rálapátolnak még kettőt, és ha továbbra is rendre a kedvezőbb eshetőség jön be, akkor az utóbbi olimpiák legeredményesebbjét zárhatjuk.

A kajak-kenu a legerősebb versenysportunk. Az úszásnál is erősebb, mert esélyeink egyértelműbbek, versenyzőink hozzászoktak a győzelmekhez, tekintélyük nagyobb, mint más sportágainkban. Ettől még egy-egy aranyesélyünk elszállhat, de többnyire van helyette másik. Ma kezdett Vajda Attila, aki tud nagy versenyeket nyerni, és képes arra is, hogy nagy versenyeken betlizzen. A női szakág – ahogy a szakírók írják -, minden nemzeténél erősebb, elvileg az összes számot megnyerhetik, de ennek a bekövetkeztére reálisan nincs esély. Már csak a nagy számok törvénye miatt sem,és ne feledjük: minden idők legnagyobb kenusának, Wichmann Tamásnak sincs olimpiai aranya.

Stiller Ákos

Ami a pólót illeti, a férfi csapatnak minden gyengélkedés és nyüglődés ellenére több esélye van, mint a nőinek, noha utóbbiak már a négy között vannak. Lő még Sidi, vannak birkózóink, kezdenek az öttusázók. És a férfi kézilabda válogatott legyőzte Szerbiát és ezzel nyolc között van. Ezt nagyon halkan mondom.