hvg.hu: Visszanézted már a döntőt?

Széles Sándor: Persze. És ugyanúgy izgultam, hogy vajon Dani nyeri-e.

Fülöp Máté

hvg.hu: Mert ez most nem az eddigi forgatókönyv szerint alakult?

Sz. S.: Igen, eddig ez mindig fordítva volt: Dani úszott rá az ellenfeleire és aztán vagy utolérte őket vagy nem. Mondjuk, általában igen. De most ez a Jamieson nevű srác (Michael Jamieson – szerk.) vészesen közeledett hozzá az utolsó 15 méteren, néhányan mondták is, ha van még 10 méter, akkor lehet, hogy nem Dani nyer. Persze, korábban, amikor fordítva volt, akkor meg azt mondták, mekkora szerencséje van, hogy utolérte őket és 1 századdal győzött. Akárhogy is, ez a londoni elég különleges helyzet volt. Az angol fiú 2:09.8-cal érkezett, az volt a rekordja és 2:07.4-et úszott a döntőben. Ami elég jelentős javulás 24 évesen, olyan, amire azért nem nagyon lehetett számítani. És el tudom képzelni azt is, hogy emögött a hazai pálya volt és a közönség, hiszen aznap az angolok még nem nyertek aranyérmet, éppen ezért egy uszodányi ember akarta benyomni a célba. Ez lett belőle: Daninak világcsúcsot kellett úsznia a győzelemhez. Tehát így is tud nyerni, meg úgy is.

hvg.hu: Volt ilyen taktikátok is?

Sz. S.: A taktikában én nem nagyon hiszek, mert nem egy ember úszik a medencében, hanem nyolc. És aki bekerül egy olimpiai döntőbe, az mind világklasszis, bárki odaérhet közülük legalább egy érmes helyre. Az én versenyzőmnek azt kell megcsinálnia, amit ő tud. Nem lehet hét másik emberre figyelni. Lehet, hogy az egyik ellenfeledre találod ki a taktikát, például Kitadzsimára (a 2004-es athéni és a 2008-as pekingi olimpiai mellúszó bajnoka – szerk.), de mi van akkor, ha egy másik beúszik előtte? Az más kérdés, hogy Dani menet közben azért látta, hogy áll a verseny, tudta, hogy ez most egy másik szituáció, hogy a régi ellenfelét, Kitadzsimát megelőzi, de azt is látta, hogy vészesen közeledik az angol fiú. Megoldotta. De nem készültünk másképp, hanem egy ilyen helyzet állt elő. A taktikája és az, ahogy mi általában készülünk, arról szól, hogy ő állóképesebb a többieknél. 100 méteren is nagyon szépen úszott (negyedik lett – szerk.), de azért az nem véletlen, hogy 200-on lett olimpiai bajnok.

AP / Michael Sohn

hvg.hu: A helyszínen ez az egész milyen volt?

Sz. S.: Tele volt az uszoda, az edzőknek elkülönített hely is. Az utóbbit nem is bántam, mert szeretem egyedül nézni. Ez nálam babona. Meg ha hirtelen örülsz, kell pár másodperc, hogy lehiggadj, ha csalódsz, akkor azért, hogy ne legyél indulatos. Így a döntőt  egy sávban le-föl sétálva néztem. 4 másodpercenként jött egy rendező, hogy menjek odébb. Mondtam, már csak ötven méter van hátra és az én tanítványom vezet, hadd nézzem már végig! A részidőket ezért nem is tudtam annyira figyelni, csak a végét láttam, amikor kiírták, hogy Gyurta Dániel olimpiai bajnok, világcsúccsal. Én nem gondoltam, de nem is zártam ki, hogy világcsúcsot fog úszni. Tudtam, hogy  2:07-tel kezdődő eredmény kell az aranyhoz, mert 2:07.31 volt a világcsúcs. Dani 2:07.28-at úszott. Nagyon jó versenyző típus, aki valóra váltja a várakozásokat, megnyeri a szoros küzdelmeket.

hvg.hu: Volt közös örömötök?

Sz. S.: A döntő után alig tudtunk érintkezni, mert jött a sajtó, aztán a doppingvizsgálat. Persze, volt egy ölelés és egy puszi. Utána mindketten mentünk a magunk útjára. 13 és fél éve tart a közös munka, rengeteg időt töltünk együtt elég intenzíven, nem feltétlenül kell együtt ünnepelnünk. De azt megbeszéltük, hogy amikor ez az egész leülepedik, összejövünk mindannyian, az edzői team Kovácshegyi Ferenccel és Virth Balázzsal, a versenyzők és a szülők is, és megünnepeljük ezt az egészet.

hvg.hu: Köszönöm volt?

Sz. S.: Ezekben a pillanatokban valahogy ez senkinek sem jut eszébe... De belül biztosan mást érzünk, csak hirtelen nem sikerül kimondani.

hvg.hu: A te instant érzéseid miről szóltak?

Sz. S.: Katarzis volt ez is, de nem volt irreális, lehetett rá számítani. Az athéni ezüstérme után volt egy gödör, ahonnan Helsinkiben, a rövidpályás Eb-n jöttünk vissza. Viszont Peking óta azért mindig nyert. Számítottunk rá, hogy most is így lesz.

hvg.hu: A visszatérés vagy a csúcson maradás a nehezebb?

Sz. S.: Gödörből visszajönni a legnehezebb, hiszen ott elsüllyedtél. Az elmúlt négy év sem volt könnyű, még akkor sem, ha itt csak az volt a kérdés, nyersz vagy érmes leszel. De persze, ez könnyebb, mint kijönni a semmiből, amikor eltemettek, amikor az van, hogy mehetsz az utcára zenélni. Akkoriban azért gyakrabban vettem elő a gitáromat...

Fülöp Máté

hvg.hu: Sosem voltak kérdőjelek köztetek?

Sz. S.: Mindig magunkban kerestük a hibát, sosem egymásban. Ezért is lehetett ez sikertörténet. A vívódás persze megvolt, de ő 15 évesen azért másképp élte meg a sikertelenséget, egy “gyereknek” könnyebben gyógyulnak a sebei. Nekem sokkal több lelki fájdalmat és vívódást okozott, hogy mit lehet kezdeni ezzel a helyzettel. A budapesti Eb volt a mélypont, teljesen össze voltam zuhanva, okosat nem tudtam neki mondani, hülyeséget meg nem akartam. Erre Dani azt mondta, „Sanyi bácsi, ne marcangolja magát, én vagyok a hibás”. És ugyan nemcsak ő volt a hibás, de ez a lényeg, hogy köztünk olyan sose hangzott el, hogy „mert te ezt nem csináltad meg.” Az sem véletlen, hogy nem tudtak minket szétválasztani.

hvg.hu: Ez a hűség, nem?

Sz. S.: Annak is lehet nevezni, részben az. De inkább egy bölcs és okos döntés: ragaszkodom ahhoz az emberhez, aki egyszer már fölvitt a csúcsra és akiről tudom, érzem, hogy ő visz majd oda újra vissza. Utána lehet egyébként nézni, hány olyan sportoló volt, aki a világ élvonalából a mélybe zuhant, majd visszatért onnan.

hvg.hu: Risztov Éva.

Sz. S.: Ő az athéni olimpián negyedik lett, ami nagyon jó eredmény, mégsem tudta elfogadni. Megromlott az edzőjével a kapcsolata, aztán az úszást is abbahagyta. Három év elteltével rájött, van még keresnivalója ebben a sportágban. Januárban egy fiatal, tehetséges edző, Dévay László dolgozott vele, tőlem a februári, floridai edzőtábor előtt kérdezte Kiss László szövetségi kapitány, befogadnánk-e Évát. Kijött velünk az edzőtáborba. A két Gyurta először kicsit húzta a száját, hogy az olimpia előtt megosztom a figyelmem, de aztán elfogadták, mert mind a három nagyon dolgos ember, annak az „-izmus”-nak a hívei, amit én képviselek. Hogy sokat kell edzeni, erősen. És ez kohéziós erő volt. Nem volt könnyű munka, de Éva érezte, hogy értelmes, jó közegben van, ahol nincs anyázás. És azért vállaltam el, mert tudtam, hogy ott lesz az élvonalban.

hvg.hu: Honnan?

Sz. S.: Mert nem vagyok hülye. Már a tavalyi vb-n is látszott - amikor verekedés miatt kizárták -, hogy jó. És három év kihagyás után azért csak nyert egy Eb-t, és a rövidebb távon, a csikók ellen sem szerepelt rosszul. De tudtam, hogy a hosszabb távon lesz esélye, mert ez pont úgy van, mint a futásban: Haile Gebrselassie 5 és 10 ezer méteren is nyert, világcsúcsokat futott, aztán amikor jöttek föl a fiatal etióp és kenyai futók, átment maratonra és ott is világcsúcsot futott. Amikor Éva hozzánk került, javultak az edzéseredményei, és ugyan azt nem tudtam, hogy olimpiai bajnok lesz, de az agyam azt mondta, nem esélytelen.

MTI / EPA / Andy Rain

hvg.hu: Az örömödben volt különbség?

Sz. S.: A 13 és fél év komolyabb érzelmi kötődés, abban több munka van, Évával meg csak február óta dolgoztam együtt. Ezzel együtt lehet csűrni-csavarni az érdemeket, de szerintem nem lett volna olimpiai bajnok, ha nem kerül át hozzánk. Hozzám, a kollégáimhoz és Gyurtáékhoz.
 
hvg.hu: Eszedbe jutott Széchy? Hogy te is megcsináltad?

Sz. S.: Nem mérlegelek, az a siker, amit én megélek, hogy olimpiai bajnok edzője vagyok - ennél nincs nagyon feljebb. Legfeljebb, hogy mennyit nyersz. De ha a magyar labdarúgó válogatott megverné a Maracanában a brazilokat, az akkor is világraszóló siker volna, pedig csak egy meccset nyertek meg. Ez a csúcs, boldog vagyok.
 
hvg.hu: Ebben az egészben Széchy mennyire van benne?

Sz. S.: Természetesen nagy hatással volt rám, hiszen nála úsztam, és amikor átmentem az öttusázókhoz, akkor is ő segítette az úszásomat. Aztán még 20 évet lenyomtam mellette edzőként. Félig-meddig alkotóként, de inkább szolgaként. Nyilván hatott rám és az első időszakban nem is tudtam másból kiindulni, csak abból, amit megéltem úszóként és kezdő edzőként. De a világ fejlődik. Vagyis az elődök nyomán, abból a jót átvéve és az esetleg már korszerűtlent lehámozva kell kialakítani a saját ars poeticádat és fejlődni. Elvitathatatlan és letagadhatatlan Széchy érdeme, de utána is jöttek újak és utánunk is jönnek majd, és lehet, hogy az ő tanítványaik már nem 2.07-et fognak úszni, hanem 1.59-et. 30 év múlva. A magyar úszósportban elég nagy szellemi tőke van. És ezt visszamenőleg is értem. Tehát nem az van, hogy itt halak születnek, hanem van a szellemi tőke, Széchyvel, Kiss Lacival, Darnyival. Az elődökhöz hozzá kell tenniük az utódoknak. Szerintem a kollégáim és én hozzátettünk. Az Eb után az olimpiát csak mi tudtuk megoldani. Szerintem az egyetlen voltam, aki azt mondta, kár elvállalni a debreceni Eb-t. És aztán Londonban az egész magyar úszósport várakozáson alul szerepelt. Mert a józan észt felülírták az egyéni érdekek.

Fülöp Máté

hvg.hu: Láttál már olyat, ami Cseh Lacival történt 400 vegyesen?

Sz. S.: Turi Györgyöt, Laci edzőjét idézném: május óta nem az ő edzéstervét úszta Laci, hanem azt, amit saját magának írt az alapján, amit a TF-en a sok tudományos munkatárs mondott neki. Meg kellett volna találni az arányokat, hogy meddig terjed a pszichológus, a professzor és az edző hatásköre. Különben az eredményesség rovására megy, mert a versenyző már nem dolgozni akar, csak babonás akar lenni. De a 15 km úszást nem lehet kikerülni az autogén tréninggel. Lénárt Ágota is nyomta, hogy fejben kell ott lenni és Dani ott is volt, ezért nyertünk. Francokat! Azért nyertünk, mert 13 és fél éve dolgozik, mint az állat, tehetséges és van egy jó edzője. Mi ezt eddig tudtuk kezelni. Mert Dani is jár pszichológushoz, de azért észnél van.

hvg.hu: De ezt simán elfogadtad?

Sz. S.: Ha a versenyződ babonás, ha abban hisz, hogy morzsolgatja az Amerigó egerét, elfogadod. És tudod, hogy nem ettől sikeres.

hvg.hu: Mennyi van benned Széchyből?

Sz. S.: Én is egy objektív, materialista elme vagyok, és én sem a hókuszpókuszban hiszek, hanem a tényekben és a munkában. Ennyiben biztosan hasonlítok rá. De volt neki ez a másik énje, a mérhetetlenül erőszakos, amelyik mindent mindenáron keresztül akart vinni, bármilyen eszközökkel. Ez belőlem hiányzik, ez engem taszít, mert én ezeket mellette mind megéltem. Nagyon sokat köszönhetek neki, sokat tanultam tőle, de nála tényleg kőkemény terror volt. Nem nagyon telt el például nap anélkül, hogy ne kaptál volna verést. Bármiért. Fegyelmezetlenségért, késésért például. De hétvégén a leckekönyvünket is be kellett neki vinnünk, és hármasért már fenekes vagy kókusz járt. Gyerekek voltunk, terrorizálva voltunk, és a szüleinket is megnevelte. Tulajdonképpen ezzel kezdte, úgyhogy nem volt kihez menekülni, mert anyám adta a másik pofont.

hvg.hu: Nálad mi van a terror helyett?

Sz.S.: Nálam meggyőzés van, jó pedagógia, pszichológia, érvek, és hogy előbb-utóbb a versenyző is belátja, hogy saját magáért küzd. Egy versenyző szerintem nagyobb teljesítményre képes, ha saját maga osztja be az erejét, maga ismeri ki a saját maga szellemét, a saját testét, hogy mit bír. Ha állandóan kényszerítenek, akkor ellenállsz, nem? Abból indulok ki, hogy olimpiai bajnok akar lenni. Ha ennek hagysz teret, akkor sokkal többet tud magából kisajtolni, mintha állandóan kényszeríted. Amikor 98-ban elkezdtem a Verrasztó-gyerekekkel, majd egy évre rá jött Gyurta, azt a csapatot már így neveltem. Előtte se voltam egy szadista vadállat, de addigra jutottam el oda, hogy sokkal többet ki tud hozni magából egy ember, ha saját magát húzza. Annál ugyanis nincsen rosszabb, hogy a saját magam edzője vagyok, mert nem tudok magamnak felmentést adni. Ezt saját tapasztalatból is tudom, mert amikor tízegynehány évvel ezelőtt maratont futottam, volt, hogy sírva jöttem haza, mert beterveztem magamnak 8 szigetkört, és nem volt, aki elengedjen belőle, kénytelen voltam megcsinálni.

hvg.hu: Szigorú éned nincs is?

Sz. S.: Dehogynincs és pont annyira van rá szükség, mint egy bármilyen kapcsolatban. Van, hogy oda kell nekik szólni, hogy ez így most nem jó. De ez kulturált, demokratikus, humanista keretek között történik.

hvg.hu: Visszaszólni ér?

Sz. S.: Persze. Széchynél és Kiss Lacinál nem lehetett, ott korbács volt és azonnali halál. Nekem visszaszólhatnak a versenyzőim - ennek a módszernek ez az ára. Én meg mérlegelek, mi az, ami még belefér. És van, hogy úgy csinálok, mintha meg se hallanám.

hvg.hu: Gyurtában egyébként anno mit láttál?

Sz. S.: Az idejét, hogy mennyit úszott. Ez a kiválasztós duma tök hülyeség: nem őt választom ki, hanem a közepeset küldöm el, akin látszik, hogy nem fejlődik. Nem te választod ki Pavarottit, hanem az élet kiadja. Bizonyos tulajdonságokat, hogy hosszúak-e a kezei, alacsony-e vagy magas, lehet látni, persze, de a munkában derül ki minden. Tudod ki a két legalacsonyabb a mellúszó mezőnyben? Gyurta és Kitadzsima. Azok a jó sportágak, amik nem “szelektálnak le” 7 és fél milliárd emberből 7 milliárd négyszázezret. Az úszás ilyen.  Amikor hozzám került Dani, már jó híre volt a csapatnak, dübörögtek a Verrasztó-gyerekek. Az apja hívott, hogy jöhetne-e hozzám. De csak a sokadik telefon után hozta valóban le, mert azt terjesztették rólam, buzi vagyok. Most azt mondják, alkoholista. Nem tagadom, megiszom a napi pár sörömet, de ezt abban az öt évben is megittam, amikor maratont futottam. Azt meg lássuk be, elég nehéz úgy, ha az ember alkoholista.

Fülöp Máté

hvg.hu: Van úszás dopping nélkül?

Sz. S.: Miért ne kerülhetne ki a hét és fél milliárd emberből egy Michael Phelps szintű tehetség, aki ilyen eredményeket ért el és aki mögött Cseh Laci három ezüstöt nyert Pekingben. Ha három ezüstöt lehet szerezni egy ilyen kicsi országból, akkor miért ne lehetne három aranyat az Egyesült Államokból?

hvg.hu: Azok, akik sokszor megpróbáltak titeket szétválasztani, most gratuláltak?

Sz. S.: Természetesen.

hvg.hu: Elnézést is kértek?

Sz.S.: Nem. De nem is várom el. Menni kell előre. Közös érdek, hogy legyenek még sikerek a magyar úszósportban. Persze, ha most az aluljáróban lennék, akkor nem ezt mondanám. Viszont a csúcsról könnyebb a megbocsátás.