Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Babos Tímea az első fordulóban búcsúzott egyesben a kínai Vuhanban zajló 2,7 millió dollár (753 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornán.
A torna honlapja szerint a világranglista 54. helyén álló magyar játékos a harmadik szettben feladta vasárnapi mérkőzését a svéd Rebecca Peterson (56.) ellen.
Az első szettben 5:4-nél a játszmagyőzelemért adogathatott Babos, de nem járt sikerrel, viszont később, a rövidítésben nem adott esélyt ellenfelének (7-0). A selejtezőből a főtáblára került Peterson a második felvonás elején rögtön elvette magyar riválisa adogatását, és bár utóbbinak több lehetősége is adódott, hogy visszaszerezze, ezekkel nem tudott élni (4:6).
A harmadik szett meglehetősen egyoldalúan alakult, és Babos végül 4:1-es hátránynál, 2 óra 37 perc után feladta a meccset.
Már a US Open óta szenvedek a betegséggel, de mivel mindig maximalista vagyok, így csak két nap pihenőt engedtem meg magamnak Sopronban. Onnantól teljes erőbedobással edzettem és kondiztam. Gondolom, a hosszú utazás sem tett jót, és amióta itt vagyok Vuhanban, folyamatosan edzek a köhögés és a rossz közérzet ellenére - írta közösségi oldalán Babos.
Emlékeztetett: nagyon ritkán fordult elő, hogy feladott mérkőzését, de ezúttal kénytelen volt így tenni. Hozzátette, most az a legfontosabb, hogy meggyógyuljon, ezért nem fog napi hét-nyolc órát edzeni.
A tervek szerint Babos Tímea a francia Kristina Mladenovic oldalán párosban is elindul a kínai tornán, de betegsége miatt szereplésük kétségessé vált.
Eredmények, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Rebecca Peterson (svéd)-Babos Tímea 6:7 (0-7), 6:4, 4:1-nél Babos feladta.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.