Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az Európai Labdarúgó-szövetség a Bajnokok Ligája következő kiírásában vezeti be a videobírós (VAR) rendszert.
Az UEFA elnöke a végrehajtó bizottság döntése arról beszélt: a gyakorlatban való alkalmazásig hátralévő egy év elegendő idő számukra, hogy kiépítsék a rendszert, valamint a közreműködő szakembereket felkészítsék annak hatékony és eredményes használatára "a világ első számú klubsorozatában".
A VAR-rendszert a 2019/20-as BL-szezon selejtezőjének negyedik, utolsó fordulójától – a playoff körtől – alkalmazzák majd, de használják már a 2019-es UEFA Szuperkupában, valamint a 2020-as Európa-bajnokságon.
"Ronaldónak össze kell szednie magát"
Massimiliano Allegri, a Juventus labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint tévesen állította ki a játékvezető Cristiano Ronaldót a Valencia elleni Bajnokok Ligája-találkozón, amelyet a torinói együttes emberhátrányban nyert meg 2-0-ra.
Az UEFA elképzelései szerint az Európa-ligában a 2020/21-es kiírás csoportkörében kerülne sor a VAR bemutatkozására, míg a válogatottak számára először idén kiírt Nemzetek Ligájában a 2021-es döntőben debütálna.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.