szerző:
hvg.hu

Biztosan nem így tervezte a rajtot a pápua új-guineai versenyző.

Kedden egy afgán, csütörtökön pedig egy pápua új-guineai úszó mosolyogtatta meg a kínai Hangcsouban zajló rövidpályás úszó-világbajnokság közönségét.

Ramah Arifi a 100 méteres mellúszás előfutamában indult, de nem tudta teljesíteni a távot, ötven méter után feladta a küzdelmet, de még nála is szerencsétlenebb volt Josh Tarare, aki el sem tudott indulni a futamában: ahelyett, hogy elrajtolt volna, egyszerűen beleesett a medencébe.

Ez azonnali kizárást jelentett a számára, bár a mozdulataiból látszott, hogy nagyon szeretett volna visszakapaszkodni a rajtkőre, ám visszatartották. A verseny végén könnyeit törölgetve ballagott ki a medencetérből.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A pécsi múzeum "letétbe" adott festményeket a fideszes képviselő irodájába

A pécsi múzeum "letétbe" adott festményeket a fideszes képviselő irodájába

GKI: Az ország fejletlenebb részein élők váltanak szívesebben munkahelyet

GKI: Az ország fejletlenebb részein élők váltanak szívesebben munkahelyet

Egyszerű előzésre számított az audis, végül 15 lakókocsit kellett egyszerre letudnia – videó

Egyszerű előzésre számított az audis, végül 15 lakókocsit kellett egyszerre letudnia – videó

A Momentum megmutatta a Legfőbb Ügyészségnek, melyek azok az ügyek, amelyekkel foglalkoznia kellene

A Momentum megmutatta a Legfőbb Ügyészségnek, melyek azok az ügyek, amelyekkel foglalkoznia kellene

Nyugdíjkáosz januárban: sem a miniszter, sem a fideszesek nem mentek el a bizottsági ülésre

Nyugdíjkáosz januárban: sem a miniszter, sem a fideszesek nem mentek el a bizottsági ülésre

Lekerülhetnek a zöld rendszámok a 300 lóerős hibrid autókról

Lekerülhetnek a zöld rendszámok a 300 lóerős hibrid autókról