Mind többen mondják: nem lesz ebből tokiói olimpia

Ivata Kentaro, a fertőző betegségek professzora nagyon pesszimista, ha a jövő nyári olimpia megrendezéséről van szó.

  • MTI MTI
Mind többen mondják: nem lesz ebből tokiói olimpia

Tokió 2020

Sosem volt még ilyen olimpia, mint a tokiói - egy évet csúszott, szigorú járványügyi szabályok mellett, nézők nélkül, állandó fenyegetettség mellett zajlott. De lezajlott, és így is jó volt. És így is megvoltak a felemelő vagy drámai pillanatai, így is akadtak hősök, ünnepeltünk legendákat és fedeztünk fel új csillagokat. A hvg.hu cikksorozatában mindezeket megtalálja.

"Nem hiszem, hogy az olimpiát meg lehet rendezni jövőre" – jelentette ki egy hétfői telekonferencián a Kobe Egyetem professzora. Azt is hozzátette, hogy az idén nyárról egy évvel elhalasztott tokiói játékok megtartásának feltétele, hogy világszerte megfékezzék, és kordában tartsák a koronavírus-járványt.

Kentaro azonban nagyon pesszimista: csak úgy tudná elképzelni az eseményt, ha például nézők nélkül zajlanának a versenyek, vagy rendkívül korlátozott lenne a résztvevő országok száma.

Rengeteg sportolót kell meghívni, számos helyről, ami nem igazán kompatibilis ezzel a fertőzéssel. Japán jövő nyárra képes lesz kezelni ezt a betegséget, de nem hiszem, hogy ugyanez a világon mindenütt így lesz"

– magyarázta.

Az olimpia szervezőbizottsága és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábban kijelentette, kizárólag azzal számolnak, hogy 2021. július 23-tól augusztus 8-ig megrendezhető lesz az olimpia, nincs B tervük.

Ha jövő nyáron sincs tokiói olimpia, már nem is lesz

A hétvégén Devi Sridhar, az Edinburgh-i Egyetem professzora beszélt arról, hogy a játékok jövő nyári megtartása azon múlik, lesz-e addigra védőoltás a koronavírusra. Ali S. Khan, a Nebraskai Egyetem dékánja viszont úgy vélekedett, 15 hónap elegendő a közegészségügy számára, hogy ezt a problémát oltás vagy gyógyszer nélkül is kezelni tudja. Hozzátette, némileg át kellene gondolni az eseményt a versenyhelyszínek, a sportolók és a nézők szempontjából.

Zach Binney, az amerikai Emory Egyetem epidemiológusa szerint is meg kell várni a vakcinát egy ilyen jelentős esemény megrendezésével. A jövő nyári időpontot túlságosan optimistának tartja, és mint mondta, védőoltás nélkül a tömegben minden egyes ember kockázatot jelent, vagyis 50-100 ezer ember előtt versenyeket, mérkőzéseket rendezni óriási kockázat.

Binney, azt várja, hogy a vakcina 2021 végére készülhet el. Szerinte az olimpia egyedülállóan kockázatos esemény lenne, komoly fenyegetést jelentenének a fertőzött területekről Japánba érkező, majd onnan hazautazó személyek. Azt tartaná a legbiztonságosabbnak, ha a sportolók már négy-hat héttel az olimpia előtt Tokióba érkeznének, és mielőtt az olimpiai faluba mennének, két hétig szigorúan elszigetelnék őket, így a falu vírusmentes karanténövezetté válna.

Jason Kindrachuk, a kanadai Manitoba Egyetem fertőző betegségekkel foglalkozó szakértője azt reméli, hogy a vakcina egy év múlva rendelkezésre áll majd, de figyelmeztetett, hogy az emberek beoltása időbe telik, ráadásul idő kell ahhoz is, hogy a szervezet hatékony védelmet alakítson ki a fertőzéssel szemben. Meglátása szerint ha az oltás addig nem készül el, a szervezők akkor is képesek megtartani az ötkarikás játékokat, ha rugalmasak, és jól felkészültek.

Japán hivatalosan 12,6 milliárd dollárt költ az olimpiarendezésre, bár a kormány ellenőrzőtestülete a kétszeresére becsüli az összeget. A halasztás további 2-6 milliárd dollárt emészt fel. Az olimpiának körülbelül 11 ezer, a paralimpiának 4400 résztvevője lesz, őket rengeteg edző, sportvezető és szurkoló kíséri.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.