Horn Andrea
Horn Andrea
Tetszett a cikk?

Húsz év után ismét ott lehet az olimpián mindkét kézilabda-válogatottunk. A férfiak már megváltották a jegyüket, a nőknek a briteken, a svédeken és a japánokon át vezet az út Párizsba.

A férfi jégkorong-válogatott után várhatóan a női kézilabdázók számára is a Japán elleni meccsen dől majd el, hogy részt vehetnek-e az olimpián. Az előbbi csapatnak nem sikerült – előnyről veszítette el a kulcsfontosságú meccset –, a kézisek szövetségi kapitánya, Golovin Vlagyimir azonban határozottan állítja: „megverjük Japánt, és továbbjutunk”.

Párizsba mostanáig hat együttes jutott ki (a házigazda franciák, Dánia, Dél-Korea, Angola, Brazília és Norvégia), a maradék hat helyet három selejtezőtornán töltik fel; mindegyiken két-két kvóta kiadó. Egészen kedd estig úgy volt, hogy a csütörtöktől vasárnapig tartó debrecenin a magyarok és a japánok mellett a svédek és a kameruniak küzdenek még értük, az afrikai csapat azonban szervezési problémák miatt nem tudott eljutni Magyarországra, így helyettük Nagy-Britannia válogatottja vesz majd részt az eseményen.

Magyar betegség-e a sikertől való félelem? – Nagy Sándor sportpszichológussal beszélgettünk

Hogy a magyarok egyáltalán harcolhatnak az olimpiai részvételért, a tavaly decemberi világbajnokságon dőlt el, drámai körülmények között. Miután a középdöntőben kikaptak a svédektől – azaz nem sikerült teljesíteni az előzetes elvárást, a legjobb nyolc közé jutást –, meg kellett verniük a horvátokat, akik még harcban voltak a továbbjutásért. Sokáig úgy tűnt, hogy nem fog sikerülni, mivel a második félidőben az ellenfél már hattal is vezetett, de a magyarok lassacskán csökkentették a hátrányukat. Öt perccel a meccs vége előtt már csak kettő volt a horvát előny, amikor Klujber Katrin kétszer is betalált, majd Böde-Bíró Blanka ziccert védett, Debreczeni-Klivinyi Kinga pedig megszerezte a vezetést és ezzel a győzelmet. 

Az utóbbi tíz-tizenkét év eredménylistáján végigtekintve az látszik, hogy a csapat nagyjából ezen a szinten áll. A vb-ken 2013 óta nyolcadikok, 11.-ek, 15.-ek, 14.-ek, majd kétszer tizedikek lettek a lányok, míg az Európa-bajnokságokon 2012 óta egy bronzérmet, majd egy hatodik, egy 12., egy hetedik, egy 10. és egy 11. helyezést sikerült begyűjteni. Míg az olimpiákon a 90-es évek közepétől a kétezresek végéig egy ezüst- és egy bronzérem, meg egy ötödik és egy negyedik helyezés is összejött, a londoni és a riói játékokra kvalifikálni sem tudta magát a csapat. 

Tokióban azonban ott volt, szintén selejtezőtornáról kijutva (és végül a 7. helyen végzett), ám akkor – az oroszokat leszámítva – könnyebb ellenfelekkel kellett megvívnia, Kazahsztánnal és Szerbiával. A kazahokat, akik a koronavírus-járvány miatti lezárások nyomán visszalépett kínaiak helyére ugrottak be, szétkapta a magyar válogatott (19–46), de a szerbeknek sem hagyott esélyt (23–31), így az oroszok elleni vesztes (23–29) találkozó eredményétől függetlenül megszerezte a kvótát. 

A magyar válogatott tagjai ünnepelnek, miután 23–22-re győztek az olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában játszott Magyarország–Horvátország mérkőzésen a svédországi Göteborgban 2023. december 11-én
MTI / Illyés Tibor

Azt nem lehet mondani, hogy ez idő alatt a szövetségi kapitányi poszton az állandóság lett volna a jellemző a csapatra: 2011-től 2014-ig Karl Erik Böhn irányította, akit, amíg a betegsége miatt kezeltek, Hajdu János és Siti Beáta helyettesített. Böhn halála után Németh András vette át a szakmai irányítást, majd következett Elek Gábor és Ambros Martín ideiglenes párosa (2016), akiket Kim Rasmussen váltott (2016–2020). Ezt követően visszatért Elek, aki ezúttal Danyi Gáborral dolgozott együtt, majd egyedüli szakvezető lett. A helyére 2021 augusztusában került Golovin Vlagyimir, akivel jelenleg is készül az együttes. 

A selejtezőtorna mostani mezőnyéből Kamerun is lefelé lógott ki, és ez a szabadkártyával érkező britekre – akikkel csütörtökön 15 óra 30-tól mérkőzik a magyar csapat – még inkább igaz. „Sok információ nincs róluk. Szereztünk pár videót, tudjuk már a névsort, próbálunk még találni anyagot, hogy fel tudjunk készülni belőlük” – mondta a szövetségi kapitány, aki szerint mindennel együtt jobb lett volna, ha az afrikai csapattal játszanak, mert ismerik őket, tudják, milyen erőt képviselnek. Az a legfontosabb – tette hozzá –, hogy senki ne sérüljön meg, „a többi pedig menetrend szerint megy majd”.

A brit válogatott a rendező jogán szerepelt a 2012-es londoni olimpián, amelyen a 12. (utolsó) helyen végzett, 5 vereséggel; Montenegrótól 12, Oroszországtól 21, Brazíliától 13, Angolától 6, míg Horvátországtól 23 góllal kapott ki. A brit (vagy angol) nemzeti csapat sem előtte, sem azóta nem jutott ki sem olimpiára, sem világbajnokságra, sem Európa-bajnokságra. 

A pénteken 18 órakor kezdődő, Svédország elleni párharc már sokkal keményebbnek ígérkezik, ott Golovin szerint – ahogy az M4 Sportnak fogalmazott – „teljes erőbedobásra lesz szükség”.

A svédekkel az elmúlt nagyjából kilenc évben hétszer játszott a válogatott, és ötször kikapott. A legutóbbi magyar siker Tokióban született – igaz, csoportmeccsen, amelynek addigra már nem volt tétje a skandinávok számára, akik végül bronzérmet szereztek. Azóta az Eb-n és a vb-n is jobbak voltak nálunk. Golovin róluk azt mondta, hogy a stábja a támadóvariációikban fedezett fel néhány újdonságot, de a decemberi vereség is megfelelő támpont számukra: „Nagyjából össze lehet hasonlítani azzal mérkőzéssel, amit a világbajnokságon játszottunk. Így is elemzünk, így is készülünk, ami ott nem sikerült, azt nem szabad újra megtenni.”

Vasárnap este a magyarok Japán elleni meccse zárja majd tornát, és – ha a papírforma bejön – ez dönt majd a kijutásról is. Őket mostanáig mind az öt alkalommal le tudta győzni a magyar csapatot, legutóbb 2019-ben, barátságos mérkőzésen, de vigyázni kell velük. Három éve elkapták a horvátokat, tavaly barátságos meccsen a spanyolokat, a világbajnokságon pedig a szerbeket és a dánokat is, de a németekkel is szoros meccset játszottak. 

Golovinék velük is sokat foglalkoztak. A szakvezető gépiesnek nevezte őket, akik a begyakorolt figuráikra építenek. A siker kulcsa szerinte az, hogy a játékosai ne engedjék őket kibontakozni, a saját játékukat játszani, és meglehet a győzelem.

Golovin Vlagyimir, a magyar válogatott szövetségi kapitánya
MTI / Krizsán Csaba

A magyar csapat két Eurokupa-meccsel hangolt a debreceni tornára: az elsőn kiütéses, 33–18-as vereséget szenvedett a kétszeres olimpiai, négyszeres világ- és kilencszeres Európa-bajnok Norvégia vendégeként, az osztrákokat viszont 36–30-ra legyőzte Győrben. 

Ezt követően Golovin arról beszélt, hogy bár hullámzó volt a csapat játéka, látott előrelépést a norvégiai találkozóhoz képest: sokkal agresszívebb, hatékonyabb volt a védekezés, ezért jöttek a védések is, abból pedig könnyű gólok születtek. 

Hozzátette ugyanakkor, hogy akadtak olyan percek, amikor, ha nem is felelőtlenül, de ellőttük a labdát, a visszafutásnál már nem koncentráltunk arra, mi a feladatunk. „Az biztos, hogy a jövő hétvégén ez így nem lesz jó.” Aztán arról is beszélt, hogy túlságosan sok volt a hiba, amelyeket más ellenfél biztosan hatékonyabban kihasznált volna. 

A csapat kulcsemberei az irányító Vámos Petra, a jobbátlövő Klujber Katrin és a kapus Böde-Bíró Blanka.

Vámos hasznos tapasztalatot szerzett azáltal, hogy a DVSC idén a Bajnokok Ligájában szerepelt, és szintet léphet klubszinten is: ősztől a Metzben játszik. Húzóembere a válogatottnak, betöréseire és látványos passzaira nagy szükség lesz.

Klujber Katrin a világ legjobb balkezesei közé tartozik, az FTC-vel évek óta a BL-ben pallérozódik. Váratlan megoldásaival, bátor játékával sokat lendíthet a csapaton.

Az ugyancsak a Ferencvárosban szereplő Böde-Bíró, a csapat kapitánya komoly bravúrokra képes a kapuban, a baj csak az, hogy sérüléssel bajlódik: nemrég bordaköziizom-húzódást szenvedett. Már gyógyul, de a hét elején érzett még némi fájdalmat, és reménykedett, hogy csütörtökön tud majd játszani.

Legutóbb 2004-ben fordult elő, hogy a magyar férfi és női kézilabda-válogatott is ott lehetett az olimpián, és ez most újra, Párizsban is sikerülhet. A nők legjobb eddigi olimpiai eredménye a sydney-i ezüstérem.

A kézilabda is megtalálta a maga Marco Rossiját

Jó stratéga, közösséget épít és feltétlenül megbíznak benne a játékosai – ez lehet a titka Chema Rodrígueznek, aki a hétvégén olimpiára vezette a magyar férfi kézilabda-válogatottat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!