szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az első félidő kiegyenlített játéka után az utolsó tizenöt percben átvette az irányítást Norvégia, és megnyerte a mérkőzést az addigra fizikálisan és pszichésen is elfáradó magyar csapat ellen. Herr Orsolya szenzációsan védett. Mátéfi Eszter csapata Japán ellen készülhet csütörtökön, amit meg kell nyernünk.

Most érkezett

Bulath egyenlít

Pontatlan mindkét csapat, hiba hiba után a támadásoknál. Azonban senki nem tudja kihasználni a másik hibáit. Bulath Anita azért kiegyenlít. 5-5 Herr Orsolya ráadásul véd.


Bódi jobb szélről szerzett gólja után több lövés elakadt a norvég kapusban, és a megszerzett labdákkal indult a rivális, s 3-1-re ellépett. Mindkét oldalon jó volt a védekezés és támadásban sok a hiba, így viszonylag kevés gól esett az első negyedórában. Bulath bombája 5-5-öt ért, aztán Tomori révén fordított a magyar együttes. Herr több ziccert is fogott, és a minimális lépéselőny megmaradt. Két rossz passz elég volt azonban, hogy az olimpiai bajnok fordítson, és 9-8-nál, a 24. percben Mátéfi Eszter időt kért. A szünet előtti hajrában a norvégok is kapkodtak, ők is próbálták rendezni soraikat. A félidőt Juhász üres kapus gólja zárta: a norvég hálóőr rosszul jött ki egy indításra, és a magyar szélső könnyedén futott el mellette.

Juhász találata vezette be a második játékrészt, aztán Tóth Tímea kiállítása alatt Herr újabb hétméterest fogott, Zácsik hatalmas, Szucsánszki pedig szemfüles gólt lőtt. Elkapta a fonalat a magyar válogatott, és lelkes játékának köszönhetően a skandinávok alig tudtak felpörögni. Triffa - első vb-s megmozdulásakor  - büntetőt védett. Szívósan küzdött a kontinensbajnok, szinte minden passzal a beállós Lökét keresték, aki duplájával fordított.

Az utolsó negyedóra 18-17-es északi vezetésről indult. A két kapus remekelt, különösen Herr, de azt ő sem tudta megakadályozni, hogy sorozatban dobjon gólokat a rivális. És mivel ekkor már kevesebb mint tíz perc volt hátra, 22-18-nál Mátéfi időt kért, hátha sikerül a bravúr. A magyarok a kritikus szakaszban 13 percig nem találtak be Lunde-Haraldsennek, ezzel el is dőlt a két pont sorsa. Az utolsó húsz percet 10-2-re nyerte a norvég gárda. Vérten a második félidőben kisebb sérülése miatt nem játszott.

KÖKÉNY BEA JEGYZETEI
„A meccs végére sajnos kijött a rutinbeli különbség a két csapat között, a norvégok nagyon jól védekeztek, a mi támadásaink pedig kicsit szétszórtak lettek a hajrára. Herr Orsolya egyértelműen a mezőny legjobbja volt, és úgy gondolom, hogy egyrészt a huszonöt kapott gól az olimpiai- és Európa-bajnok Norvégia ellen nem rossz eredmény, másrészt szerintem ma is lehetett volna szorosabb az eredmény, akárcsak tegnapelőtt, mert 45-50 percig partiban lenni a világ jelenlegi legjobb csapatával nagy dolog. A románok elleni meccshez képest pedig határozott fejlődést látok, hiszen ott mindössze húsz percig tartott ez a jó játék. Japánt szerintem meg tudjuk verni holnap, és jöhet a középdöntő.”












Csütörtökön - közép-európai idő szerint 14:15-től - a japánok következnek. Amennyiben a két győzelemmel és két vereséggel álló magyarok pontot szereznek, bekerülnek a középdöntőbe, azaz a 12 közé.


2009-ES NŐI KÉZILABDA VILÁGBAJNOKSÁG, KÍNA
C CSOPORT, 4. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG - NORVÉGIA 19-25
(11-11)
Gólszerzők: Vérten 3, Bulath 3, Zácsik 2, Szucsánszki 2/1, Kovacsics 2, Tóth K. 2, Juhász 2, Tomori 2, Bódi 1 ill. Riegelhuth 6/3, Löke 5, Alstad 2/2, Nöstvold 2, Breivang 2, Frafjord 2, Edin 2, Herrem 2, Johansen 1, Lunde-Borgersen 1










Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5

Norvég hetes és Vérten-gól

Újabb norvég hetes belül védekezésért. Alstad nagy erővel a hálóba lő. A másik oldalon Vérten Orsolya szerez fontos gólt. 4-5

Szucsánszki ziccere marad ki

Gyönyörű magyar helyzet végén Szucsánszki a kapusba lövi a ziccert. A norvégok is pontatlanok.

Tomori átlövésgólja

Tomori Zsuzsanna bődületes átlövésgólt szerez kilenc méterről. 3-4

Magyar hetes

Szucsánszki hetesből szépít, de Johanssen is betalál a balszélről. 2-4

Herr ziccert hárít

Mindkét csapat ront, Herr Orsolya pedig ziccert véd.

Herr Orsi hetest véd

Újabb norvég hetes, de Herr Orsolya kifogja Riegelhuth lövését. Mivel egy magyar védő belép, visszakapják a labdát a skandinávok.

Gyorsan fordít az ellenfél

Magyar rontások egymás után, az eredmény: két gyors norvég gól. 1-3

Hetesből egyenlít a norvég csapat

Herr Orsolya véd, de a lett bírók hetest fújnak. Riegelhuth bedobja. 1-1

Kemény magyar védekezés

Rontanak a norvégok, de az ellentámadásnál kikaparják Szucsánszki kezéből a labdát. Szerencsére Lunde fölédurrant.

1 2 3 4 5
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!