Herczeg András alakulata az első pillanattól kezdve fegyelmezetten felvette a 4-1-4-1-es taktikai hadrendet, a védekezésben ez működött is, ám támadásban többször hibáztak a játékosok, láthatóan kicsit idegesek voltak. Rafael Benítez együttese nem kapkodott, a harmincadik perc környékén pedig át is engedte a területet a Debrecennek, amely Czvitkovics lövésével jelezte, hogy élne ezzel a lehetőséggel. Öt perccel a szünet előtt nagyobb fokozatba kapcsoltak a Vörösök, tökéletesen időzítettek, hiszen amikor már a szurkolók nagy része a büfé felé vette az irányt, Kuyt egy kipattanót értékesített, s ezzel véget is ért az első félidő.
A fordulást követően is "BL-érett" futballt játszott a Debrecen: amennyit lehetett, tartotta a labdát, igaz, a sokkal gyorsabb és erősebb liverpooliak között volt, hogy ez csak pillanatokig tartott. Negyedórával a vége előtt látszott, hogy a magyar játékosok nem ilyen iramú ellenfelekhez szoktak, a futballisták egyre inkább kezdtek elfáradni, így a támadásokra nemigen maradt erejük.
A veszélyesen játszó Albert Riera (középen) lő, Bodnár nézi. Kattintson és nézze meg galériánkat!  © MTI/EPA |
Herczeg András tanítványai az utolsó tíz percben minden erejüket összeszedve küzdöttek, de egyenlíteniük nem sikerült. Ugyanakkor amit a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón kért a mester - olyan játékot szeretne látni, ami után a Liverpoolba érkező magyar drukkerek büszkék lesznek csapatukra -, sikerült teljesíteni. A Liverpool igazolta, hogy jobb csapat, de a Loki méltó és helyenként teljesen egyenrangú ellenfele volt a Vörösöknek.
"Tudtuk, hogy mi vár ránk az Anfield Roadon, próbáltunk felkészülni becsülettel, tisztességgel - mondta a meccs után Herczeg András, a Debrecen vezetőedzője. - Úgy gondolom, különösen a második félidőben jól játszott a csapat, próbáltunk helyzeteket kialakítani, támadásokat vezetni, persze nem annyit, amennyit szerettünk volna. Az első félidőben talán kicsit idegesek voltunk, rengeteg olyan technikai hibát elkövettünk, amit máskor nem szoktunk, szerencsére a második félidőre ezeket már megoldottuk. Sajnálom a gólt, amit kaptunk, hiszen körülbelül 20 másodperc lehetett hátra a félidőből. A játékosok minden dicséretet megérdemelnek, emelt fővel távozhattak a pályáról."
"Sok nagy lehetőségünk volt, de a Debrecen is nagy nyomás alatt tartott minket - értékelt Rafael Benítez, a hazaiak menedzsere. - Kicsit későn rúgtuk az első gólt, ez pedig más játékot eredményezett, mint amit előre elterveztünk. A játékosok szerencsére nem voltak idegesek a gólképtelenség miatt, de a csatársorunknak nagyon nehéz helyzete volt. Nem lepett meg a Debrecen teljesítménye, hiszen tudtuk, hogy jó és szervezett csapattal fogunk találkozni. A lényeg, hogy megvan a három pont"
|
CSOPORTMECCSEK, E CSOPORT, 1. KÖR: LIVERPOOL FC - DEBRECENI VSC 1-0 (1-0) Liverpool, Anfield Road, 42 ezer néző V.: Pedro Proenca Oliveira Alves Garcia (portugál) LIVERPOOL FC: Reina - Johnson, Skrtel, Carragher, Insúa - Lucas, Gerrad - Benajun (Mascherano 88.), Kuyt (Fábio Aurélio 92.), Riera (Babel 80.) - Torres Menedzser: Rafael Benítez DEBRECENI VSC: Polekszics - Bodnár, Komlósi, Mészáros, Fodor - Czvitkovics, Kiss Z., Leandro, Ramos (Laczkó 67.), Szakály (Feczesin 79.) - Coulibaly Klubmenedzser: Herczeg András Gólszerző: Kuyt (45+1.) |