Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Balla István
Szerzőnk

Balla István

Balla István Kult

Harc a tanárokért: az állam az egyik iskolájában többet fizet, mint a másikban

Az egyre kevesebb tanárért egyre nagyobb harc folyik a magyar iskolákban. A szakképzésben például kevesebb munkáért több fizetést kaphat ugyanaz a pedagógus, mint egy Emmi-iskolában, így egyre nagyobb eséllyel csábítják át a technikumok a gimnáziumoktól őket. Az igazgatók pedig nem értik, hogy az állam miért fizet többet az egyik minisztériumon keresztül ugyanazért a munkáért, mint egy másik minisztériumon keresztül.

Balla István Kult

"A zenében nincs törzsi háború, maximum törzsi ritmus van"

Huszonegy éves az Anima Sound System egyik legfontosabb albuma, a Gipsy Sound Clash. A tavalyi kerek évfordulós ünneplést elsodorta a járvány, idén viszont koncertekkel, a dalok újra felvett, átdolgozott változatával és új számokkal ünnepel a zenekar. Az egyik új dalt a Romano Drom frontembere, Kovács Antal énekli, aki Prieger Zsolttal közösen mesélte el nekünk az újabb roma-magyar kulturális randevú történetét, és közben kiderült, a budapesti oláh cigány közegből és a szombathelyi lakótelepről induló zenekarok története és gondolkodása meglepő hasonlóságokat mutat.

Balla István Élet+Stílus

Kitűnők és bukdácsolók: hogy boldogultak a magyar politikusok az iskolában?

A 20. századig nagyjából a jó tanuló jogászokból kerültek ki az ország vezetői, a világháborúk közötti utódaik főleg katonai iskolákba jártak, a kommunistáknál az iskolai végzettség már nem számított. A magyar politikusok az iskolapadban című kötet 340 év 86 magyar politikusának iskolai karrierjét mutatja be Thökölytől Pozsgay Imréig.

Balla István Élet+Stílus

„Nagyon rossz irányba fordult el a világ, nem tudnám a mai híreket humorral kezelni” – interjú Gálvölgyi Jánossal

„Apuskám, csinálja meg magát színházon kívül, és én használni fogom” – tanácsolta a fiatal Gálvölgyi Jánosnak egykori igazgatója, és ő meg is fogadta ezt. Mint mondja, az életben inkább visszahúzódó figura, nem szereti a társaságot, de amikor szerepel, átváltozik egy másik Gálvölgyivé. Ma is jó szívvel gondol a Heti Hetesre, noha ma már nem vállalna szerepet egy ilyen műsorban. A hvg360-on színháztörténeti sorozattal jelentkező színészt kérdeztük.

Balla István Élet+Stílus

Beszólt Kádárnak és Orbánnak is: az előbbi bírta – 85 éves lenne Hofi Géza

Egyszemélyes intézmény, a stand up hazai megteremtője, aki ki merte röhögni Kádárt is, de úgy, hogy az még a pártfőtitkárnak is tetszett. Később kifigurázta Hornt, Torgyánt és Orbánt is, de az új rendszer új urain már röhögni is sem lehetett ugyanúgy. 85 éve, 1936. július 2-án született Hofi Géza, aki nélkül évekig nem lehetett szilveszter.

Balla István Kult

„Na, ezért oszlottunk fel!” – interjú a HS7 visszatéréséről Szűcs Krisztiánnal

Játszottak az R.E.M. előtt, de az énekesnek nem tudtak adni CD-t, mert nem volt náluk. Cannes-ban vettek át egy rangos díjat, de leginkább a tengerparti borozásra emlékeznek az egészből, a legnagyobb, a kereskedelmi rádiókba is bekerült slágereik szinte véletlenül születtek. A Heaven Street Seven fontosságára sokan csak akkor döbbentek rá, amikor hat éve látványosan búcsúztak a közönségtől. Tavaly a járvány miatt elmaradt a nagy visszatérés, idén viszont, úgy tűnik, július 16-án a Budapest Parkban és augusztusban a Fishing on Orfűn tényleg fellép az „univerzálisan alternatív” zenekar. Szűcs Krisztián frontemberrel beszélgettünk.

Balla István Élet+Stílus

Ez már nem a jövő, hanem a húsbavágó jelen: nincs, aki tanítsa a gyerekeinket

Évtizedek óta előre látható volt, hogy a magyar közoktatás egyik legnagyobb és idővel egyre erősödő problémája lesz a tanárhiány, mégsem történt semmi e téren. Pontosan lehetett tudni, hogy záros határidőn belül egyszerűen nem lesz, aki tanítson bizonyos – elsősorban természettudományos – tárgyakat. Ma már ez nem a jövő: minden harmadik iskolában már most nincs elég kémia- vagy fizikatanár. És a helyzet csak rosszabb lesz.

Balla István Kult

„Nem elég akarni a szabadságot, sokszor mázli is kell, hogy megtaláljuk” – interjú Bereményi Gézával

Úgy volt, hogy a Magyar Copperfield kéziratának leadása után újra rendezői székbe ül, de igazából megkönnyebbült, hogy nem tartottak igényt se a Kádárról se a Petőfiről szóló sorozatára, mert rájött, ő most már csak írással szeretne foglalkozni. Életregényéből kiderül, hogy sok, a filmjeiből és Cseh Tamásnak írt dalaiból ismerős jelenet valóban megtörtént. Interjú Bereményi Gézával, akinek könyve kapta idén a Libri irodalmi díjat.

Balla István Élet+Stílus

Vége a karanténoktatásnak, de nem tehet úgy az iskola, mintha semmi nem történt volna

A középiskolások eddigi életük mintegy tizenötödét töltötték iskolán kívüli oktatással, de a kisebbeknek is sok hetet kellett kihagyniuk, ezt nem lehet nem figyelembe venni a tanév utolsó öt – immár jelenléti oktatásos – hetében. Dolgozatok, a kimaradt tananyag ledarálása, közösségépítés? Mire érdemes használni, és mire nem a június 15-ig hátralévő napokat?

Balla István Kult

Tényleg ezek a legjobb magyar filmek?

Elkészült a hvg.hu TOP30as listája minden idők legfontosabb magyar filmjeiről. Úgy tűnik, hogy drasztikusan nem változott a filmes kánon, számos eddig is klasszikus film helye kirobbanthatatlan egy ilyen listáról, de azért feltűntek újabb alkotások is.

Balla István Élet+Stílus

Tényleg belefér egy-egy pofon a nevelési folyamatba?

Egy minapi Márki-Zay Péter-interjú nyomán újra fellángolt a vita a gyereknevelésben alkalmazható testi fenyítésről. Ha azt gondolnánk, hogy a „fekete pedagógia” nézeteit már rég elfeledtük, nagyot tévedünk. Bár a törvény tiltja, elfogadott nevelési eszközként tekintünk ma is egy-egy pofonra vagy fenékre verésre.

Balla István Élet+Stílus

Fogadott a halállal, lefutotta a rákot is

Gyerekkorában elhatározta, hogy mérnök lesz és az emberiség javát fogja szolgálni. Valóra váltotta az álmát, még nincs 27 éves, és saját ötlete alapján épp egy sokak számára nagy segítséget jelentő orvostechnikai eszközt fejleszt. Ám amíg idáig eljutott, nagyon sok mindenen kellett átmennie. Thuróczy Bertalannal beszélgettünk, aki Futni, Hinni, Élni címmel írta meg nem mindennapi történetét.

1
9 10 11 12 13
25