Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Serdült Viktória
Szerzőnk

Serdült Viktória

Serdült Viktória Gazdaság

Országok a teljes idegösszeomlás szélén: Európa-szerte tüntetnek a korlátozások miatt

Van, ahol a kijárási korlátozások miatt autókat gyújtogatnak, máshol az éttermek dacolnak a kötelező zárórával, és olyan város is akad, ahol a magányos diákok próbálják meggyőzni a vezetést az iskolák újranyitásáról. Egy dolog azonban mindenhol közös: egyre több országban törnek ki zavargások a járványügyi korlátozások miatt. A kormányoknak így a koronavírus terjedése mellett már az emberek türelmetlenségével is meg kell küzdeniük.

Serdült Viktória Tech

Hatásos? Drága? Titokzatos? Minden, amit az orosz Szputnyik V vakcináról tudni lehet

Modern technológián alapuló, jó hatékonyságú vakcina a Szputnyik V, a probléma az, hogy a 3-as fázisú klinikai kísérletek előzetes eredményeit még nem publikálták – röviden így lehetne összefoglalni, mit lehet tudni az orosz oltóanyagról, amelyből egymillió ember beoltására elegendő adagot vett a magyar kormány. A szerződések nem nyilvánosak, de becslések szerint 5,9 milliárd forintot fizethettünk értük, amit az orosz és a magyar fél is sikerként tud majd kommunikálni. A Szputnyikkal szembeni ellenérzés a lakosság körében nem csökkent, az Európai Unió viszont hajlik az engedélyezés felé.

Serdült Viktória Gazdaság

Ideiglenes engedélyt kapott az AstraZeneca és a Szputnyik oltóanyaga, de még mindkettőre várni kell

Mindkét vakcina esetében kérdéses, mikor kezdhetik meg vele a lakosság oltását. A Szputnyikhoz még hiányzik az NNK engedélye, a brit oltóanyagot pedig az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyása nélkül nem szállíthatják. Mivel az utóbbi jövő héten érkezik, kérdéses, egyáltalán miért volt szükség a magyar hatóságok különutasságára.

Serdült Viktória Élet+Stílus

Nálunk nem ajánlott kismamáknak a koronavírus elleni oltás, de van, ahol megkaphatják

Melyik a kockázatosabb: terhesen elkapni a koronavírust, vagy beadatni az ellene kifejlesztett oltóanyagot? Világszerte gyermeket tervező nők százezrei szembesülnek a fenti dilemmával, a válaszként alkalmazott gyakorlat azonban egyelőre országonként különbözik. Szakértői vélemények szerint az mRNS oltások elméletben nem veszélyesek a várandósokra, de klinikai kísérletek hiányában ezt egyelőre nem lehet biztosan kijelenteni. Magyarországon ezért nem ajánlják az oltást terheseknek, az Egyesült Államokban viszont az érintettekre bízzák a döntést. Kivételek azonban nálunk is akadnak.

Serdült Viktória Tech

Egymillió adag jöhet belőle, de mit lehet egyáltalán tudni a kínai vakcináról?

Eddig körülbelül 20 millió embert oltottak be a világon a kínai Sinopharm oltóanyagával, amelyből Gulyás Gergely bejelentése szerint 1 millió dózis Magyarországra is érkezhet. Az elölt kórokozót tartalmazó oltóanyag a kínai hatóságok szerint 79 százalékos hatékonyságú, de problémát jelent, hogy a klinikai kísérletek dokumentációja egyáltalán nem elérhető. Egy dolog biztos: az OGYÉI engedélye nélkül semmilyen formában nem kerülhet forgalomba Magyarországon.

Serdült Viktória Itthon

Több mint 78 ezer magyar már megkapta, de mikor lesz tömeges oltás Magyarországon?

Kevésnek tűnhet a 78 ezer koronavírus ellen beoltott magyar egy 10 milliós országban, de az, hogy hány ember kapja meg az életmentő vakcinát az országban és mennyi idő alatt, nem csak a magyar kormányon múlik. Ha minden a terv szerint halad és az Európai Gyógyszerügynökség január végén engedélyezi az AstraZeneca oltóanyagát, néhány hónapon belül akár a jelenlegi oltóanyag-mennyiség sokszorosa érkezhet az országba. A siker azonban a vakcinák gyártásán, szállításán és a magyar oltási terven is múlik. Elmagyarázzuk, miért.

Serdült Viktória Itthon

Stressz, zokogás, Vadnyugat – Lehetetlen helyzetbe hozta a kismamákat az új egészségügyi törvény

Káoszt és bizonytalanságot hozott a szülészeteken az egészségügyi szolgálati jogviszonyról törvény: január első hetében rengeteg kismama csak az esedékes vizsgálatán tudta meg, hogy hiába fogadott orvost, végül csak az ügyeletesnél kell majd szülnie. Bár a kormány az összeférhetetlenségi szabályoknál a szülész-nőgyógyászokkal kivételezne, a járványhelyzet miatt a részletszabályok egyelőre nem jelentek meg. Az érintett orvosok szerint, ha a jogszabály a jelenlegi formájában lép életbe, teljes szülészeti osztályok kerülnek majd a működésképtelenség szélére.

Serdült Viktória Itthon

Megkezdődött az oltás, de mikor dobhatjuk el a maszkot?

Jövőre kezdődhet a lakosság tömeges oltása Magyarországon, a Pfizer-BioNTech vakcinájából akár már március–áprilisra megérkezhet a lefoglalt 4,4 millió adag, és a többi oltóanyag fejlesztése és engedélyeztetése is jól halad. Ennek ellenére korai lenne arról beszélni, hogy mikor térhetünk vissza a korábban megszokott életünkhöz. Ehhez ugyanis nemcsak a közösségi immunitás még egyelőre kérdéses szintjének elérése szükséges, hanem a vakcinákkal is számtalan vizsgálatot el kell végezni.

Serdült Viktória Itthon

Csilek András infektológus: Van az emberi szenvedésnek egy olyan foka, amit nem szabad megmutatni

A hvg.hu olvasói Év embere-díjat adtak nekik, tavasszal az egész ország tapsolta őket, de arról, valójában milyen volt orvosként átélni az elmúlt egy évet, kevesen beszélnek. Csilek András infektológus, a Magyar Orvosi Kamara Borsod-Abaúj Zemplén megyei területi szervezetének elnöke március óta a frontvonalban ápolja a koronavírusos betegeket. A hvg.hu-nak most elmondta, mikor érezték először, hogy baj van, mi viselte meg a legjobban lelkileg, rászól-e valakire, ha nem vesz fel maszkot és mit gondol azokról a kollégákról, akik kifogásokat kerestek, hogy ne kelljen dolgozniuk. Nagyinterjú skypeon.

Serdült Viktória Tech

Pánikra nincs ok, de a koronavírus új mutációja még okozhat gondokat

Valóságos pánik tört ki Európában, miután kiderült, hogy az Egyesült Királyságban a koronavírus egy új, a korábbinál jóval fertőzőbb változata felelős a kiugró esetszámokért. Néhány napon belül országok tucatjai tiltották ki a szigetországból érkező légi járatokat, a brit szupermarketek áruhiánytól félnek. A koronavírus megjelenése óta nem először mutálódik, a jelenlegi variánsra azonban oda kell figyelni, mert a vírus-tüskefehérjét is érinti, amin több vakcina is alapul.

Serdült Viktória Itthon

Megmentheti-e a családi karácsonyt egy PCR-teszt?

Koronavírusteszt, önkéntes karantén vagy gyakori kézmosás, fertőtlenítés és szellőztetés – sokan sokféleképpen próbálják megoldani a következő napokban, hogy a járvány ellenére mégis együtt tölthessék az ünnepeket szeretteikkel. Nekik van egy rossz hírünk: az egyetlen 100 százalékig biztos védekezés a fertőzés ellen, ha idén otthon maradunk. Ha ezt mégsem tudjuk, vagy akarjuk megtenni, végigvettük, milyen lehetőségeink vannak, hogy legalább csökkentsük a kockázatot.

Serdült Viktória Itthon

Ha érkezik is orosz vakcina, tömegesen használni Magyarországon még biztosan nem lehet

Egyelőre legfeljebb PR-akcióhoz használhatja a Magyarországra esetlegesen érkező orosz vakcinát a kormány. A jelenlegi magyar szabályozás ugyanis nem ad rá lehetőséget, hogy belátható időn belül tömegesen oltsák a magyar lakosságot a Szputnyik V oltóanyaggal. A klinikai kísérletekbe való bekapcsolódással a kormány viszont elérhetné, hogy néhány ezer magyar önkéntest beoltsanak, mielőtt megérkeznek a nyugati vakcinák. Kérdés, megéri-e a kockázat.

Serdült Viktória Itthon

Stumpf szerint a gyakori Alaptörvény-módosítás a jogrendszer stabilitását veszélyeztetheti

Mi történik, ha egy asztalhoz ül le beszélgetni az orbáni hatalomgyakorlásról és a kancellária típusú kormányzásról Stumpf István, Navracsics Tibor, Lázár János és Gulyás Gergely? Hamar kiderül, lát-e valamelyikük hibát az elmúlt 10 év kormányzati lépéseiben, de az uniós vétó és az alaptörvény legújabb módosítása is előkerült.

Serdült Viktória Itthon

A kormány éppen akkor engedte el az osztrák laboratóriumot, amikor kiderült róla, hogy sikeres

Kevesebb mint egy hónapos teljes lezárással tízezerről háromezer alá csökkent a napi új megbetegedések száma Ausztriában, amelyet november közepéig hűen követett a magyar járványkezelés. Ennek mostantól vége: Orbán Viktor bejelentése után egyértelmű, elengedtük az osztrák mintát. Ezzel viszont az ünnepi időszakban hatalmas rizikót vállalhat a magyar kormány.

1
21 22 23 24 25
34