Balogh Csaba


29 kutyát mentettek ki a gyulai rémálomból

A hatóságok segítségével összesen 29 kutyát, köztük sok labrador retrievert mentettek ki állatvédők egy gyulai szaporítótelepről kedden délután. A helyszínen szörnyű körülmények uralkodtak, már nem minden állatot találtak életben.







Újít a Telekom: ezentúl több telefonon is kicsönghet, ha keresik, de a netet is megoszthatja

Egyetlen előfizetéshez több SIM-kártya is köthető a Magyar Telekomnál, ami praktikusan azt jelenti, hogy egy hívás több helyen is kicsönghet, és azzal fogadhatjuk, amivel éppen kényelmes. A MultiSIM megoldással Magyarországon elsőként piacra lépő szolgáltató ügyfelei így akár két telefonban, akár telefonjuk mellett más okoseszközeikben is használhatják havi előfizetésük hangos és netes kvótáit.


Huawei Mate 20 Pro: leteszteltük, valóban ez most a legjobb telefon

Miközben a Huawei sokszor merít ihletet az Apple-től, a két gyártó a felhasználók számára fontos akkumulátoros megoldások terén egyre távolodik egymástól. Jó bizonyíték erre a kínai gyártó új zászlóshajója, a Mate 20 Pro, amely több más szempontból is érdekes telefon. Nem hibátlan, de nagyon jó.