Újratöltve
Moszkva a NATO minden védelmi pajzsán áthatoló atomrakétákat épít, az észak-atlanti szövetség keleti szárnyát alkotó államok pedig amerikai katonákat szeretnének.
Moszkva a NATO minden védelmi pajzsán áthatoló atomrakétákat épít, az észak-atlanti szövetség keleti szárnyát alkotó államok pedig amerikai katonákat szeretnének.
A független jelölteket tömörítő Most mozgalom kegyeiért harcol Horvátországban a két nagy párt.
Egy-két évtizeden belül gyökeresen átalakulnak a gyárak, ám még nem tudni, több vagy kevesebb embernek adnak-e majd munkát.
Előrehozhatják a 2018-ban esedékes ukrajnai parlamenti választást, miután az önkormányzati voksoláson Petro Porosenko államfő támogatói szerepeltek a legjobban.
Csak külső fizikai hatás okozhatta a Kogalimavia orosz légitársaság 224 halálos áldozatot követelő múlt szombati katasztrófáját – állítják a vállalat vezetői, akik szerint a technikai, illetve pilótahibát is ki lehet zárni. Közben azért sokasodnak a kérdőjelek is: egyszer már alaposan összetörték az orosz Airbus 321-est, a gépet üzemeltető légitársaság pedig súlyos pénzügyi gondokkal küszködik.
Minden együtt áll az Oroszországhoz tartozó Észak-Kaukázusban ahhoz, hogy komolyan kelljen venni a szíriai orosz beavatkozás miatti terrorfenyegetéseket.
Egy leheletnyivel sem lett demokratikusabb az utóbbi hónapokban a Belaruszt több mint két évtizede kormányzó Alekszandr Lukasenko, az EU mégis felfüggeszti az államfőt és környezetét sújtó pénzügyi és utazási szankciókat. A háttérben leginkább az áll, hogy Lukasenko szeretne menekülni a "testvéri" Oroszország túl szorosnak tűnő öleléséből, s Brüsszel Belarusszal is hajlandó barátkozni, ha ezzel gyengítheti az egyre inkább ellenfélként számon tartott Moszkva befolyását.
A horvát kormánypárt malmára hajthatja a vizet a magyar-horvát határon életbe léptetett határzár, ráadásul elképzelhető, hogy a menekültáradat sem áll le, csak éppen Szlovénián keresztül érinti Magyarországot. Oda pedig már nem építhetünk kerítést.
Óriási tiltakozó akciókat tartottak Finnországban, ahol a kormány a szociális kiadások visszafogásával igyekszik újra versenyképessé tenni az országot.
Látványosan omlott össze a menekültválság kezelésére kidolgozott zágrábi terv, így a Szerbiából érkező migránsokat a horvátok Magyarország és Szlovénia felé terelik.
A Putyin orosz elnök környezetében élőket nem érintették túl mélyen az ukrajnai beavatkozás miatt bevezetett szankciók.
Már egy éve békének kellene lennie Ukrajnában, ám a harcok – igaz, kisebb hevességgel – most is folytatódnak, s egyelőre esély sincs a tartós nyugalom megteremtésére.
Nem tért magához Moldova, ahol egymilliárd dollárt – a GDP nyolcadát – tüntettek el nyom nélkül három nagybankból.
Húsz évvel ezelőtt foglalta vissza Zágráb a szerb ellenőrzés alatt lévő horvátországi területeket, s a megemlékezés körülményei azt mutatják, messze még a megbékélés.
Gyökeresen átalakítja az autóipart, a szervizek munkáját és az energiahálózatok működését az elektromos autók terjedése. Még akkor is, ha hosszabb távon sokan inkább az üzemanyagcellás autókat tartják a jövő járműveinek.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsában bejelentett orosz vétó után Hollandia, Malajzia és Ukrajna folytatja a harcot, hogy valahogy felelősségre vonják azokat, akik egy éve Kelet-Ukrajna fölött lelőtték a Malaysia Airlines egyik gépét.
Egyre többen vélik úgy, hogy a közelgő horvátországi parlamenti választások győztese kénytelen lesz az EU és az IMF segítségét kérni a súlyosbodó pénzügyi válság kezeléséhez.
A Balkán, azon belül is a jelentős létszámú muszlim közösségnek otthont adó Bosznia lehet az a hely, ahol betörhet Európába a fanatikus Iszlám Állam.
A munkácsi összecsapás is bizonyítja, hogy az előző rezsimet megdöntő új hatalomnak sem sikerült csökkentenie a szervezett bűnözői csoportok befolyását.