Élvezi a konfliktushelyzeteket Vlagyimir Putyin orosz államfő, s ha éppen csökkenne a feszültség, tesz arról, hogy újra fellángoljanak az érzelmek. Így tett mostani évzáró sajtókonferenciáján is: beismerte például, hogy – a korábbi állításokkal szemben, melyek szerint legfeljebb az orosz hadsereg szabadságon lévő önkéntesei vettek részt a kelet-ukrajnai harcokban – a Kreml is küldött Ukrajnába embereket az Oroszország-párti szakadárok támogatására, s voltak közöttük olyanok is, akik katonai feladatokat hajtottak végre.

Ismeretlen fegyveresek az ukrán haditengerészet egyik hajóját őrzik a szevasztopoli kikötőben az Ukrajnához tartozó Krím-félszigeten 2014. március 5-én.

MTI / EPA / Zurab Kurcikidze

"Soha nem mondtuk, hogy nem voltak ott embereink" – mondta, s még annak a lehetőségét sem zárta ki, hogy Moszkva és Kijev valamennyi fogolyra kiterjedő cserét hajtson végre. A mostani beismerés egyébként hasonlít arra, amikor Putyin – ugyancsak minden különösebb indok nélkül – márciusban arról beszélt orosz újságíróknak, hogy 2014 februárjában személyesen adott utasítást arra a különleges alakulatok parancsnokainak, hogy kezdjék meg az Ukrajnához tartozó Krím-félsziget Oroszországhoz való "visszacsatolását". Az államfői nyilatkozat előtt Moszkva kitartóan cáfolta, hogy bármi köze lenne a Krímben megjelent, rang- és csapatjelzés nélküli, viszont állig felfegyverzett "udvarias zöld emberekhez".

Eldurvultak a harcok

Az orosz katonai jelenlét részleges elismerése – Putyin hangsúlyozta, hogy Moszkva reguláris alakulatokat nem küldött át a szomszédba – csak elmérgesítette az egyébként sem barátságos ukrán-orosz viszonyt: egy nappal korábban Kijev jelentette be, hogy harminc napon belül teljessé teszi a félsziget kereskedelmi zárlatát, a Krímből elüldözött tatár aktivisták pedig azt ígérték, hogy a tenger felől is blokád alá veszik a kétmillió ember lakta területet. A harc pénzügyi vonalon is durvul, Kijev közölte, addig felfüggeszti a sokmilliárdos orosz hitelek törlesztését, amíg egy nemzetközi döntőbíróság nem ítéli jogosnak Moszkva követeléseit.

Ukrajna mellett a novemberben egy orosz Szu-24-es orosz harci gépet lelőtt Törökország is szóba került a sajtóértekezleten, s Putyin mindent megtett, hogy felbőszítse Ankarát. "A törökök úgy döntöttek, egy bizonyos helyen nyaldossák az amerikaiakat" – közölte az államfő, majd hozzátette: amíg a jelenlegi vezetés irányítja Törökországot, nem lát esélyt a kétoldalú kapcsolatok javulására. "Törökország egyre gyorsabban halad az iszlamizáció felé, s Kemal Atatürk, a szekuláris török állam megteremtője a mai események láttán forog a sírjában" – tette hozzá Putyin.

A lelőtt Szu-24-es orosz vadászbombázó zuhanása november 24-én.

MTI / EPA / HaberTürk TV

A Kreml az év során nem csak verbálisan volt aktív: miután tavaly magához csatolta a hivatalosan Ukrajnához tartozó Krím-félszigetet, majd komoly támogatást nyújtott a kelet-ukrajnai szakadároknak, az idén kilépett az egykori Szovjetunió területéről, s ősz óta minden nap bombázza a Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen harcoló felkelők állásait.

Ki a valódi ellenfél?

Bár a hivatalos fő ellenség az Iszlám Állam (IS) nevű nemzetközi iszlamista szervezet – különösen azóta, hogy az IS bejelentette, az ő emberei robbantották fel október 31-én Egyiptom fölött a Metrojet orosz légitársaság Airbus-gépét – a bombákból bőven kapnak a Nyugat támogatását élvező felkelő csoportok is. A szíriai jelenléttel – ami sokak szerint könnyen úgy végződhet, mint a kudarcba fulladt afganisztáni szovjet kaland – annyit sikerült elérni, hogy Moszkva nélkül immár nem lehet lezárni a már közel öt éve tartó polgárháborút. Az ENSZ-ben a múlt héten elért tűzszüneti megállapodás is csak úgy jöhetett létre, hogy azt Moszkva is megszavazta, cserébe azért, hogy a Nyugat kihagyta a tervezetből azt, hogy a szíriai választásokon nem indulhat a válság kirobbantójának tartott – ám Moszkva szövetségesének számító – Aszad.

Oroszország közben gyorsan és költségeket nem kímélve fegyverkezik, s míg a korábbi években a propaganda nem említette, kit tart a Kreml a valódi ellenfélnek, most már arról szólnak a hírek, hogy az orosz kutatók olyan rakétákat építettek, amelyek bármilyen NATO-védőpajzson átjutnak, s az idei május 9-ei győzelem napi díszszemlén bemutatkozott Armata harckocsikról is úgy beszélnek, hogy azok sokkal jobbak, mint az észak-atlanti szövetség bármelyik tankja. Az orosz állami médiumok sem fogják vissza magukat, az egyik műsorvezető például arra emlékeztette az USA-t, hogy az orosz hadsereg egy pillanat alatt hamuvá tudja változtatni bármelyik amerikai nagyvárost.

Már csak az nem világos, hogy mekkora a valódi erő az orosz harciasság mögött. A gazdaság ugyanis megroppant, s egyelőre semmi jele annak, hogy közeledne a talpra állás ideje. Az EU ugyanis éppen a napokban hosszabbította meg a kelet-ukrajnai beavatkozás miatt elrendelt pénzügyi szankciókat, s közben jócskán negyven dollár alá – a korábbi egyharmadára – zuhant a fő orosz exportcikknek számító kőolaj hordónkénti ára. A helyzetet súlyosbítja, hogy az orosz ellenlépések – például a Törökország elleni szankciók – súlyos károkat okoznak Oroszországnak. Ha ugyanis az eddigi nyilatkozatokkal összhangban Moszkva felfüggeszti a gáz- és atomipari együttműködést Ankarával, azzal az amerikai és európai versenytársak helyzetét könnyíti meg, és komoly haszontól fosztja meg a Gazpromot, vagy az atomiparban utazó állami céget, a Roszatomot.

Az olajjövedelmek, illetve a nyugati befektetések, technológia és hitelek nélkül pedig az orosz gazdaság képtelen a tartós növekedésre, s ez akkor is így van, ha Putyin jövőre már mérsékelt, 2017-re pedig két százaléknál nagyobb gazdasági növekedést ígér.

Vlagyimir Putyin év végi sajtóértekezletén Moszkvában december 17-én.

MTI / EPA / Szergej Csirikov

Ha pedig tartósan csökken, vagy stagnál a GDP – idén négy százalékot zsugorodik a hazai össztermék – akkor hosszabb távon gondok lehetnek az államfő jelenleg még mindig felfelé ívelő népszerűségével. A keménykedés egyelőre bejön: Putyint a megkérdezettek több mint kilencven százaléka támogatja Oroszországban, s nem csak a rendszerpárti közvélemény-kutatóknál mérnek ilyen arányokat, hanem a függetleneknél is. Ám ha elmúlik az ukrajnai vagy szíriai "győzelmek" okozta eufória, akkor az orosz átlagpolgárok is elkezdhetnek gondolkodni azon, valóban jóra vezet-e a putyini politika. Minden megváltozhat viszont, ha akkor is kirobban majd egy válság.