Kiderült egy fontos részlet a Samsung Galaxy Fold 2-ről
Bár még nem tudni, mikor debütálhat a Samsung Galaxy Fold 2, két fotó már előkerült a belsejében kerülő akkumulátorokról.
Bár még nem tudni, mikor debütálhat a Samsung Galaxy Fold 2, két fotó már előkerült a belsejében kerülő akkumulátorokról.
Azt még nem tudni, mi okozhatta az indiai Vikram modul meghibásodását, de a NASA szerint az egység fékezőrendszere mondhatta fel a szolgálatot.
Hasznos funkció érkezhet a WhatsApp valamelyik közelgő frissítésével: lehetővé válhat önmegsemmisítő üzenetek küldése.
Az Apple kilenc kategóriában nevezte meg a legjobbat az App Store-ban megtalálható alkalmazások és játékok közül.
Már a mostani Xbox-generáció sem jeleskedett VR-játékokban, és úgy tűnik, ezen a következő masina miatt sem változtatnak. “A felhasználók nem erre vágynak” – hangzott el a gyártó részéről.
Olyan komolynak látják a piacon elterjedt okos funkciókkal felruházott televíziókkal kapcsolatos veszélyt az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szakértői, hogy a hatóság közleményt adott ki a témában.
Furcsa baleset történt vasárnap délután az amerikai Delta Air Lines légitársaság 405-ös járatával.
A GDPR-nek köszönhetően nem a Facebook az egyetlen, amely a felhasználók adatait kezelheti, másnak is lehetőséget is kell adniuk rá. Mindez egy új funkció érkezését jelenti.
Télen sok szó esik a levegő szennyezettségéről, a szmogról, a szálló por mennyiségéről, nyáron a pedig a pollenek keserítik meg sok ember életét. Hihetnénk talán, hogy otthon, a lakásunk biztonságában ezek a szennyező anyagok nem fenyegetnek bennünket. Sajnos a valóság azonban más.
Amerikai kutatók szerint a klímaváltozás hatására ez egyre több nőt érint.
Az amerikai ügyészség szerint Virgil Griffith úgy tartott előadást Észak-Koreában a kriptovalutákról és a technológiáról, hogy arra semmilyen engedélye nem volt.
Nem akármit helyezett kalapács alá a Sotheby's. Az aukciósház új árverésén híres ufóészlelésekről készült fényképekre licitálhatnak az érdeklődők.
A YouTube szerint Donald Trump kampánycsapata több száz olyan politikai hirdetést adott fel, amely sértette a videómegosztó szolgáltatás szabályzatát.
Emanuel Macron egy konkrétumokat nem tartalmazó, de nehezen félreérthető megjegyzéssel üzent a kínai Huaweinek.
Tényleg a PlayStation 5 úgynevezett fejlesztői csomagja látható azon a képen, amely vírusszerűen terjed a közösségi oldalakon. A boltokba kerülő termék várhatóan nem így fog kinézni.
Szűk három évtized alatt több mint fél Celsius-fokkal nőtt a globális átlaghőmérséklet, a szén-dioxid légköri koncentrációja pedig 15 százalékkal emelkedett.
Csennai tengerpartján több kilométer hosszan fehér hab jelent meg, amiről egyelőre nem tudják, pontosan miből van.
A japán kormány 10 évig tartó munkával szedegetné ki a több ezer fűtőelemet, amelyek még mindig a nyolc éve ezelőtt megsérült atomerőműben "pihennek".
A Vodafone lakossági előfizetői három nap díjmentes, korlátlan adathasználatot kapnak, az okostelefonnal nem rendelkezők pedig három nap díjmentes hanghívást. Idén a UPC-előfizetőknek is ad valamit a vállalatot nemrég felvásárolt Vodafone.
Rosszul látja, aki szerint a klímaváltozás nem az egész bolygót fenyegető jelenség – ez is elhangzott az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének hétfőn kezdődött ülése előtt.