Megjött a Samsung új órája, a vérnyomást és a stressz-szintet is nézi
Az új csúcsmobilok mellett viselhető okoseszközöket, köztük egy érdekes órát is bemutatott londoni sajtóeseményén a Samsung.
Az új csúcsmobilok mellett viselhető okoseszközöket, köztük egy érdekes órát is bemutatott londoni sajtóeseményén a Samsung.
Új szoftverfejlesztői platformon dolgozik az Apple, amely segítségével olyan alkalmazások lesznek készíthetők, amelyek a cég minden termékén elfutnak.
El kell felejteni az Intel-modemet, a Qualcommét kell használni, és máris árulhatja az Apple az iPhone 7-eket és 8-akat Németországban.
A kutatók leírtak egy olyan folyamatot, amelynek során a napszél a Holdon található kőzetekből vizet tudna létrehozni.
Úgy tűnik, bezavarnak a zebracsíkok a repülő böglyöknek, így nem tudnak landolni sem.
A hardveres újdonságok mellett más érdekességekkel is rendelkezik a Galaxy S10. Az egyikhez az Instagrammal kötött együttműködést a Samsung.
Az emberiség teljes szén-dioxid-kibocsátása kevesebb mint öt nemzedék múlva elérheti azt a szintet, amely a Föld egyik legszélsőségesebb üvegházhatású felmelegedési eseményét jellemezte mintegy 56 millió éve.A szén-dioxid-kibocsátás 140 év múlva elérheti a Föld legszélsőségesebb globális felmelegedési eseményének szintjét.
Az Oxfordi Egyetemhez tartozó Oxford University Press (OUP) Budapesten nyitotta meg legújabb technológiai központját, amely a kiadó digitális fejlesztéseiben működik közre.
A kutatók abban reménykednek, több óriásteknőst is találnak majd.
A Samsung úgy gondolja, hogy felesleges erőltetnie a streaming ellenében a Blu-ray technológiát: nem ad ki már új lejátszókat az Egyesült Államokban. Többek szerint ez már a teljes üzletág feladását is jelentheti.
Az idén világszerte lakossági szolgálatba állítják az első 5G-mobilhálózatokat, de még mindig nem igazán lehetünk biztosak abban, hogy a magasabb frekvencián működő rendszernek milyen hatása van az emberi szervezetre.
Most kerül bíróság elé egy két éve történt sajnálatos eset: egy iPad akkumulátora kigyulladt, a keletkezett tűz egy férfi halálát okozta, ezért perli az Apple-t az áldozat felesége.
Napjainkra azok az e-commerce vállalatok, amelyek nem ismerték ki kellően vásárlóikat, üres kosarakra, leiratkozó e-mailek sorozatára és nullához közelítő konverziókra számíthatnak – ezzel a jelenséggel indokolja a Bónusz Brigád, hogy miért kezdte el használni az ügyféladatokra támaszkodó Exponea CX platformot, amivel hirdetési stratégiájuk és az ügyfélélmény átalakítását tűzték ki célul.
Még február 1-jén sikerült a NASA 10 éve a Hold körül keringő űrszondájának egy olyan fotót lőnie az égitest felszínéről, hogy azon látszódik a kínaiak holdjárója, valamint a hozzá tartozó leszállóegység is.
Egyre közelebb kerül a videojátékok világához a Google. Annyira, hogy a jövő hónapban kezdődő Game Developers Conference-n ők is előadást tartanak egy új projekt kapcsán.
Bár a Xiaomi mai rendezvényének sztárja egyértelműen a Galaxy S10-konkurensnek szánt Mi 9 okostelefon volt, azért a kínai gyártó mást is kihúzott a kalapból.
A Google Chrome-nak a népszerűsége ellenére van egy komoly hibája: sok év csiszolgatása ellenére még mindig nagyon sok memóriát használ, és néhány oldal egyidejű megnyitása sok gépen már zavaróan lassúvá teszi. Egy érkező funkció ezen kíván változtatni.
A szerda esti bemutató után közzétette az első hivatalos videókat új telefonjairól a Samsung.
Egy frissen publikált kutatási eredmény azt állítja, a YouTube-nak nagy szerepe van abban, hogy ennyire terjed a laposföld-elmélet.
Nem hagyta szó nélkül a Samsung szerda esti bemutatóját a Huawei. Megköszönték nekik.