Levegőbe emelkedik az űrhajó, amivel eljuthatunk a Marsra
A jelek szerint jól állnak a fejlesztéssel a SpaceX-nél, a cég hamarosan "levegőbe repítheti" a Csillaghajó prototípusát, a Starhoppert.
A jelek szerint jól állnak a fejlesztéssel a SpaceX-nél, a cég hamarosan "levegőbe repítheti" a Csillaghajó prototípusát, a Starhoppert.
hvg.hu
A tudományos elméleteknek ellentmondó jelenséget észlelt egy fekete lyuk körül a Hubble űrteleszkóp.
MTI
Augusztus 7-én mutatja be a Samsung a Galaxy Note10-et, aminek áráról eddig nem sokat lehetett hallani. Most viszont elég konkrét adatok láttak napvilágot.
hvg.hu
Az Air France-KLM tervei szerint 2020-ra minden amerikai repülőtéren arcazonosítással lehetne beszállni a repülőgépekbe. Nem ők az elsők, akik ilyen irányba gondolkodnak.
hvg.hu
Új köntösbe öltözteti a Google a hírkeresőjét, ezzel pedig az álhíreket is megpróbálják visszaszorítani.
hvg.hu
Az Apple éves fejlesztői konferenciája bepillantást nyújt a vállalat legfrissebb termékeibe, terveibe. Most nyugodtan végignézhetjük az esemény összes (természetesen angol nyelvű) előadását, sőt az elhangzottakat szövegformátumban akár le is tölthetjük.
hvg.hu
Maga a Huawei erősítette meg, mikor mutatja be EMUI nevű felületének új, 10-es főverzióját. A dátum azonban nem csak emiatt lehet érdekes.
hvg.hu
Egy friss felmérés szerint a bőség zavarával szembesülhetnek a felhasználók a streaming-szolgáltatóknál, és ettől annyira megilletődnek, hogy inkább nem is választanak.
hvg.hu
Szükség van a hallgatózásra a nyelvi algoritmus fejlesztéséhez.
hvg.hu
Nem csak érdeklődik a kriptovaluták iránt, véleménye is van róluk Donald Trump amerikai elnöknek. Nem mondhatnánk, hogy rajong értük.
hvg.hu
Forgalomba helyezték Kína első saját gyártású jégtörőjét, amely már az idén csatlakozik három, sarkköri kutatást végző kínai hajóhoz – jelentette a China Daily című kínai pártlap.
MTI
Közleményt adott ki a MÁV a múlt hét pénteken megjelent cikkünkkel kapcsolatban. A szövegben olyan állításokat is szerkesztőségünk "szájába adnak", melyeknek kifejezetten az ellenkezőjét írtuk le.
Az Air Canada gépén éppen ételt osztottak, amikor a légörvény megdobta a társaság járatát. Harminc métert zuhantak.
MTI
MTI
hvg.hu
Jelentősen egyszerűbbé teheti a hidak tömeges állapotfelmérését az a műholdképekre alapozó technológia, melyet amerikai és brit kutatók dolgoztak ki.
hvg.hu
Eddig csak azt lehetett tudni a Samsung új csúcsmobiljairól, hogy mekkora kijelzőkkel érkeznek, most viszont fizikai valójában is láthatjuk a Galaxy Note10 Plust.
hvg.hu
Régebbi Windows-verziókra veszélyt jelentő, úgynevezett zero-day sebezhetőséget kihasználni tudó programot fedeztek fel az ESET szakemberei.
hvg.hu
Újra csak ismételni lehet: aki nincs technológiai ismeretek birtokában, annak kizárólag a Google által működtetett, hivatalos alkalmazásáruházból (Google Play áruház) érdemes appokat telepítenie. Legalább 25 millió felhasználó tapasztalhatta meg, hogy mi történik, ha nem ezt a gyakorlatot követi. A tíz leginkább fertőzött ország listáján Magyarország is szerepel.
hvg.hu
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök rendelet adott ki, amelyben egyebek mellett szerepel egy úgynevezett "zöldfolyosó" létesítése a csernobili övezetben, hogy mindenki zavartalanul látogathassa a területet. Az ukrán államfő azt ígéri, vége a belépési kérelmek váratlan megtagadásának és a videózás tiltásának, kinyitják a tiltott zónát a látogatók és a kutatók előtt.
MTI
Nemrég élesben is tesztelték azt a pókeralgoritmust, melynek fejlesztésében a Facebook csapata is részt vett. A Pluribus blöffölni is tud, de nem csak ezért okos.
hvg.hu
Kacsintó nőt, zakóban-kalapban tapsoló férfit és ártatlanul néző kutyát is "felnőtt meztelenség és szexuális tevékenység" körébe tartozó tartalomnak ítél időnként a Facebook rendszere. Ha valaki túl sok ilyen gyanút bírál felül, akár a csoportja is bánhatja.
hvg.hu