„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Izraeli tudósok a tüdőrák kockázatának új szűrővizsgálatát fejlesztették ki, melyhez elég egy egyszerű vérvétel – jelentette be a Weizman Tudományos Intézet (WIS)
Jelenleg a tüdőrákszűrési protokoll a páciensek életkorát és dohányzási szokásait veszi alapul a kockázat megállapításakor. Nem elég azonban ezzel a két tényezővel számolni, mivel azok a szűrések, amelyeket ebben a két populációban végezek, a tüdődaganatok többségét nem előzik meg. Azokat az embereket, akik nem tartoznak egyértelműen ebbe a két csoportba, általában nem is szűrik, ezért nincsenek tudatában a kockázatnak, így a daganatukat későn ismerik fel és kezdik kezelni.
A Journal of the National Cancer Institute-Cancer Spectrum című szaklapban bemutatott új vizsgálat a sejteknek azt a képességét méri, ahogy a genetikai károsodásra válaszolnak. Az új módszer az egyes páciensek egyéni DNS-javítási képességén, vagyis annak a három DNS-javító enzimnek az aktivitásán alapul, amelyeken keresztül a sejtek reagálnak a károsodásokra. Minél alacsonyabb az elért pontszám, annál nagyobb a tüdőrák kockázata, ami a daganatos halálozások vezető oka.
A kutatók 150 olyan beteget vizsgáltak meg, akinek az összes tüdőrákos eset körülbelül 8 százalékát alkotó, úgynevezett nem-kissejtes tüdőrákja volt. A kontrollcsoportban 143 egészséges ember vett részt. Vérvétel után kiszámolták az egyes résztvevők DNS-javítási eredményét a három enzim aktivitása alapján. Azt találták, hogy a tüdőrákos betegek eredménye alacsonyabb volt, mint a kontrollcsoporté, ami megerősíti, hogy az enzimek aktivitása a tüdőrák kockázatának erős jelzője, vagyis biomarkere, a dohányzástól függetlenül.
[Legyőzzük a rákot? Forradalmian új készítményt engedélyeztek Európában]
Mi több, a kutatók kimutatták, hogy a gyenge DNS-javítási tevékenység ötször akkora tüdőrákkockázatot takar, mint amennyit önmagában az életkoron vagy a dohányzáson alapulva becsülni szoktak. A javítási képesség gyengesége azt is megmagyarázhatja, hogy miért alakul ki tüdőrák olyanoknál, akik nem dohányoznak.
Az eredmények segíthetnek a korai tüdőrákszűrések hatékonyságát javítani, és talán több embernél felismerik a kockázatot, ami korábbi diagnózishoz és kezeléshez vezethet. A vérvizsgálat pontszáma elősegítheti a személyre szabott kezelést is azzal, hogy az orvos ennek alapján előre jelezheti, hogy reagál egy beteg az immunterápiára.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos eredményeket is bemutató Facebook-oldalát.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A házelnök szerint ami a magyar belpolitikában zajlik, az inkább komikus, mint tragikus.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.