szerző:
techline.hu
Tetszett a cikk?

A számítógépet kiszolgáló eszközök, azaz a...

A számítógépet kiszolgáló eszközök, azaz a számítógépes perifériák története roppant változatos. Vannak, amelyek évtizedekig ott állnak (ülnek, terpeszkednek, megbújnak) a komputer közelében – gondoljunk csak az egérre vagy a billentyűzetre – , másoknak azonban ennél jóval rövidebb karrier jut, a fejlődés kíméletlenül feledésre ítéli őket. Így van ez például a mátrixnyomtatókkal (bizonyára vannak, akik már most sem tudják, miről is van szó), s így van, vagy legalábbis hamarosan így lesz a flopikkal is. Az adattárolás eme egykor oly népszerű eszközeit lassan végleg felváltják a CD-k, DVD-k, pendrájvok, s nem kell már túl sok idő ahhoz, hogy az őket befogadó kis nyílás eltűnjön a számítógépekről. Szép, tartalmas, bár rövid élet jutott tehát e tárolóeszközöknek, s megérdemlik, hogy végső tiszteletadásként megismerjük történetüket, már csak azért is, mert ezúttal e remek találmány hátterében egy magyar elme áll.

Jánosi Marcell. Igen, ő volt, aki „feltalálta” a 3,5”-os, úgynevezett kazettás flopit (amúgy ugyancsak az ő nevéhez fűződik a fröccsöntőgép is), pontosabban az elődjét, a 3”-os lemezt. Tartsanak most velünk egy kis időutazásra, menjünk vissza, mondjuk nagyjából harminc évet. Jánosi Marcell ekkor a Budapesti Rádiótechnikai gyár (BRG) fejlesztési igazgatója volt, és szabadalmat nyújtott be egy új adattárolóra, az úgynevezett „kazettás lemezre”, vagy ahogy akkoriban nevezte, a „hajlékony merevlemezre”. A találmány nagyszerű volt: egy olyan merevlemezről volt ugyanis szó, amelyet ki lehetett venni a komputerből, bárhová magunkkal cipelhettük, és persze más gépekbe is azonnal behelyezhettük!  S hogy mi ebben a pláne? – kérdezhetné a kedves olvasó. Nos, mai szemmel nézve, tényleg nem nagy dolog, de most kis időre visszamentünk a hetvenes évekbe, a PC-s korszak hajnalára.

Sajnos akkor még más világ volt: bár a szabadalmat 1974-ben bejegyezték, s 1981-ben a próbagyártás is elkezdődött (MCD1 névvel illették az újdonságot), végül nem indult meg a sorozatgyártás (mondhatjuk úgy is, előállt a Rubik-kocka effektus), ráadásul nem is voltak hajlandóak eladni a találmányt. Érthetetlen… Gyártani nem akarták, de azt sem hagyták, hogy más tegye ezt… Pedig érdeklődés volt, s nem is akármilyen: a Commodore tulajdonosa és „feltalálója”, a legendás Jack Tramiel (a C64-es gépek atyja) személyesen repült Budapestre, és győzködte a BRG fejeseit… mind hiába. A legszomorúbb azonban mégsem ez, hanem inkább az, hogy egy ilyen jellegű találmányról rögtön értesült a szakma (még azon a fránya vasfüggönyön keresztül is), és ha megvenni nem is tudták, azért az alapötletet – hogy is fogalmazzunk finoman? – szóval az alapötletet követni tudták. Mindehhez a jog is segítséget adott: a szabadalmi díjat ugyanis nem fizették, s ez sajnos azt jelentette, hogy bárki szabadon „használhatja” az ötletet. Nemsokára meg is születettek a japán és egyéb külföldi fejlesztésű lemezek, amelyeket persze mindenki a saját találmányaként emleget, kivéve a japánokat, akik „Mr. Janosi” ötleteként kezelték a flopit. Jelenleg tehát az a helyzet, hogy a flopilemeznek rengeteg „apukája” van. Az igazi persze hazánk szülötte, Jánosi Marcell volt, de azért nézzük meg a többieket is.

Ama bizonyos „ős” 3,5”-os kazettás flopi

 Az IBM már 1967-ben elkezdte a hajlékony lemezek fejlesztését, illetve az ehhez kapcsolódó kísérleteket (ebből lett később az egyik ősflopi, a nyolc inches IBM flopi). A fejlesztést vezető Alan Shugart később kilépett az IBM-től, és a Memorexnél folytatta pályafutását. 1972-ben azután megjelent a Memorex 650, az első írható-olvasható flopilemez, éppen ezért a források legtöbbje Shugartot említi az első flopi megjelenése kapcsán. Ami persze igaz is, leszámítva, hogy ez a lemez, nem az a lemez, azaz nem a később világszerte elterjedt lemez. Az IBM vonal alapján készültek az 5¼-es lemezek, ám a „tipikus” flopilemez, azaz a 3,5 inches verzió Japánból érkezett. AmDisk-3 Micro-Floppy-disk cartridge system-nek hívták, és az Amdex jelent meg vele 1982-ben a piacon.  És ez bizony nem volt más, mint a Jánosi-féle „kazettás-hajlékonylemez”. A meghajtót a  Hitachi, a Matsushita és a Maxell közösen fejlesztette. A lemezek kétoldalasak voltak, 180 KB-nyi információ fért rájuk oldalanként  (360 KB/lemez). Bármilyen meglepő is, kezdetben nem voltak túl népszerűek az akkoriban használatos, IBM-féle 5,25”-os lemezek mellett, lévén, hogy semmivel sem volt nagyobb a tárolókapacitásuk. Később a kapacitás megnőtt (720 KB-ra), majd 1984-ben  bejelentették, hogy az  Apple 3½″-os meghajtókat fog használni a Macintosh 128K-s gépekben. Ezáltal a kazettás, azaz a „három és feles” - ahogy itthon néha helytelenül nevezik - flopi egy csapásra szabvánnyá változott, és az maradt, egészen napjainkig.

A "floppy" elnevezés az IBM-től származik: mivel az általuk kifejlesztett lemez „hullámzott”, ha erősen megmozgatták (angolul „flop”, „it flops”), így hát elnevezték „floppy”-nak. Érdekesség, hogy a ma is használatos, Jánosi-féle 3,5”-os kazettás lemez nem hajlik (hiszen kemény tokban van), így elvileg nem is hívhatnánk flopinak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

techline.hu Tech

Aki feltalálta az egeret

Doug Engelbart már ezerszer elmondta az újságíróknak: sajnos már nem...

techline.hu Tech

Commodore 64 történelem

1982 igazán különleges év volt: ekkor dobta piacra a Commodore cég a C64 típusjelû személyi számítógépet.

techline.hu Tech

A Linux történelme

Bármilyen hihetetlen, a Linux lassan tizennyolc éves lesz – és ez egy...