szerző:
MTI

A világ legrégebbi elsüllyedt városát, a görög partok közelében lévő Pavlopetrit tárják fel a régészek.

Pavlopetri mindössze három-négy méteres mélységben nyugszik Görögország partjai közelében a tengerfenéken a Lakóniai-öbölben. A legkorábbi romok Kr. e. 2800-ból származnak, ám a városban mindmáig megmaradtak érintetlen épületek, udvarok, utcák, kripták, valamint 37 olyan sírüreg, amelyek a feltételezések szerint a mükénéi időszakból (Kr. e. 1680-1180) származnak - olvasható a PhysOrg című tudományos hírportálon.

Jon Henderson, a University of Nottingham víz alatti régészeti szakértője lesz az első, aki a helyszín 1968-as feltérképezése óta engedélyt kap a vizsgálatokra. Annak ellenére, hogy Műkéné hatalmát elsősorban a tengeri fölénye biztosította, a régészetet eddig a szárazföldi  paloták és erődítmények érdekelték. Vajmi kevés tudható viszont a mükénéi kikötővárosok életéről, mindennapjairól. Pavlopetri minden bizonnyal egy virágzó kikötőváros lehetett, amelynek lakói a Mediterráneum településeivel kereskedtek, az öböl, amelynek partján elterült, biztonságos menedéket kínált a bronzkori hajóknak.

"Egy ilyen helyszín feltárása betekintést nyújt a mükénéi társadalom működésébe" - véli Jon Henderson. Mint a régész kiemelte, nemzetközi jelentőséggel bír, hogy megóvják az elsüllyedt várost, amely egy mai nyaralóhely közelében található. Károsíthatják a helyszínt a hajók, amelyek itt horgonyoznak, ahogy az amatőr műkincsvadászok gyűjtőszenvedélyének is áldozatul eshetnek az ókori emlékek. Kiveszi a részét a pusztításokból a tenger élővilága, amely előszeretettel települ meg a falakon, épületeken.

A négy szezonra tervezett munka során a régészek egy olyan radarberendezést használnak majd, amelyet eredetileg katonai célokra, valamint tengeri olajfúró tornyok részére fejlesztettek ki. A berendezés segítségével néhány perc leforgása alatt háromdimenziós képet lehet kapni bármilyen víz alatti struktúráról.

A tervek szerint az idén teljes egészében feltérképezik az elsüllyedt várost, majd 2010-2012 között három ásatási szezon következik, 2013-ban dolgozzák fel a feltárások eredményeit, amelyeket 2014-ben hoznak nyilvánosságra.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
MTI Tech

Fallosztrónust találtak a régészek

Négy lábon álló fallosztrónust találtak a régészek a dél-bulgáriai Kardzsali közelében található Perperikon trák szentély romjainál - írta a Novinite.com szófiai hírügynökség.

Kult

Illegális régészek Oroszországban

A Szovjetunióban évtizedeken keresztül leginkább a nagyberuházások veszélyeztették a földben rejtező értékeket. A mai Oroszországban pedig a „fekete régészkedés” sportja. Egész életforma, kultúra szerveződött köré.

MTI Tech

Tudományos szenzációra bukkantak magyar régészek Szíriában

Az utolsó ítéletet ábrázoló, tudományos szenzációnak számító freskóra bukkantak magyar régészek a szíriai Margat johannita várának feltárása során. Az ásatás több más szempontból is átrajzolja a keresztes lovagokról alkotott általános képet - derült ki a régészeti expedíció eredményeiről a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (PPKE) hétfőn tartott sajtótájékoztatón.

hvg.hu Helyi érték

Régészeti botrány Győrben: vizsgálatot rendeltek el

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) csütörtökön minden részletre és szereplőre kiterjedő vizsgálatot rendelt el annak kapcsán, hogy április elején a győri Széchenyi tér rekonstrukciója közben előkerült középkori épületmaradványokat és hun sírokat az építtetők egyszerűen eldózerolták.

Vélemény

Régészeti világszenzáció: 3000 éves intelem héberül

Az utóbbi napok régészeti világszenzációja egy izraeli ásatáson talált cserépdarab, amelyen 3000 évvel ezelött héber nyelven öt sort vetett kerámiára egy akkor élt izraeli. Legalábbis ezt állítja a jeruzsálemi Héber Egyetem régésze, az ásatásokat vezető Joszef Garfinkel professzor. Ha sikerül bebizonyítania, hogy ebben az időben már fejlett írásbeliség volt a júdai hegyekben, akkor Saul Dávid és Salamon korának bibliai történetei kikerülhetnek a legendák birodalmából, jelentősen megnő az Ószövetség értéke, mint történeti forrás. A régészprofesszort Jeruzsálemben kérdeztük.

MTI Itthon

Két császárkorból került elő régészeti lelet Miskolcon

Két császárkorból került elő régészeti leletanyag Miskolcon, bár a két korszak között óriási az időkülönbség. A régészeti ásatást egy beruházás miatt végezték el, ekkora feltárásra még nem volt példa a borsodi megyeszékhelyen.

Kórházba került a terhes Amy Schumer

Kórházba került a terhes Amy Schumer

Mintha film lenne: elképesztő fotókat csinál legókkal egy magyar fotós

Mintha film lenne: elképesztő fotókat csinál legókkal egy magyar fotós

Várandós nő maradványait rejtő, 3500 éves ókori sírt tártak fel Egyiptomban

Várandós nő maradványait rejtő, 3500 éves ókori sírt tártak fel Egyiptomban

Egyetlen rendelettel megszüntetnék az összes menekültellátó intézményt

Egyetlen rendelettel megszüntetnék az összes menekültellátó intézményt

A brit vízumrendszerbe is betörhettek az oroszok

A brit vízumrendszerbe is betörhettek az oroszok

Donald Trump kitüntette Elvis Presley-t

Donald Trump kitüntette Elvis Presley-t