szerző:
MTI

A Nokia olyan mobiltelefont fejleszt, amelyet sohasem kell feltölteni, ugyanis az energiát magából a levegőből "szippantja" fel.

A technológia ugyanazon az elven működik, mint a rádiófrekvenciák: a készülék a környezetben lévő Wi-Fi mobilhálózatok, televíziók és egyéb elektromos készülékek elektromágneses sugárzását használja majd fel, hogy elektromos energiát generáljon magának - olvashatjuk a PC Pro írásában.

A cég cambridge-i laboratóriumában dolgozó kutatócsoport szerint ezek a készülékek nagyjából 50 milliwatt energiát tudnak majd a sugárzásából magukba szívni, ami elegendő arra, hogy egy okostelefon szép lassan feltöltődjön akár kikapcsolt állapotban is.

 Annak ellenére, hogy a mostani prototípus alig tud 3-5 milliwattot "begyűjteni", a fejlesztőcsapat bízik benne, hogy a termék három év múlva már piacra kerül. A készítők valószínűnek tartják azt is, hogy a forradalmi technológiát alkalmazó új okostelefonokon olyan egyéb energiaforrás-felhasználó megoldások is fellelhetőek lesznek majd, mint például a külső felületükbe integrált napelemek.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Tech

80 éve már lehetett az utcáról telefonálni Budapesten

Ma, amikor a mobiltelefon segítségével bárhonnan telefonálhatunk, nehéz elképzelni, mekkora szenzációt keltett, amikor nyolcvan éve, 1928. december 13-án a Váci utca 6. számú ház előtt felállították Budapest első nyilvános telefonfülkéjét.

hvg.hu Tech

Telefonhívásaink árulkodnak érzelmeinkről

Mi történik egy városban egy igazán nagy hírértékű esemény közben? Az MIT városkutatással és tömegszokásokkal foglalkozó kutatócsoportja, a SENSEable City Lab újabb projektjével demonstrálta mindezt, írja a ReadWriteWeb hírportál.

hvg.hu Tech

Név, cím, telefonszám nélkül is megtalálnak minket

Keveset számít, ha a közösségi oldalakon nem adjuk meg nevünket, telefonszámunkat vagy címünket, lekövethető és látható szokásainkból, ismeretségi köreinkből ugyanis jó eséllyel meg lehet mondani, hogy kik vagyunk és milyen (ál)néven regisztráltunk más oldalakon, állítja a Texasi Egyetem két kutatója.

"Tűrje fel az ingujját!" – a mesterséges intelligencia megtanulta, kinek mi áll jobban

"Tűrje fel az ingujját!" – a mesterséges intelligencia megtanulta, kinek mi áll jobban

A szegénységgel foglalkozó közgazdászok kapták az idei Nobel-díjat

A szegénységgel foglalkozó közgazdászok kapták az idei Nobel-díjat

Mark Ruffalo is gratulált a magyar ellenzéknek és Karácsony Gergelynek

Mark Ruffalo is gratulált a magyar ellenzéknek és Karácsony Gergelynek

Nincs még 19 és van egy jó ötlete? Akkor ezt feltétlenül olvassa el

Nincs még 19 és van egy jó ötlete? Akkor ezt feltétlenül olvassa el

9 méter hosszú, 3,5 tonnás, cápafogú dinoszaurusz maradványait találták meg

9 méter hosszú, 3,5 tonnás, cápafogú dinoszaurusz maradványait találták meg

A Magyar Nemzet Borkaira tolja a vereséget

A Magyar Nemzet Borkaira tolja a vereséget