Kipróbáltuk - A legjobban várt játék: Dragon Age

 A Bioware (a Blizzard mellett) azon kevés fejlesztők közé tartozik, akik csak és kizárólag minőségi munkát adnak ki kezeik közül. A minőség érdekében hajlamosak elhalasztani játékaik megjelenését, sőt a fejlesztési idővel sem spórolnak: a Dragon Age című eposz például több mint hat évig készült. Hat év a mai rohanós, „konzolos” játékvilágban, amikor átlagban évente adnak ki a cégek egy-egy piff-puff játékot,  iszonyú hosszú időnek számít.

Óvatosan flörtölj velem, mert fel vagyok fegyverkezve!

A Bioware azonban, mint mindig, most is jól mérte fel a piacot: szerintük nem igazán számít a grafika, nem kellenek trendi effektek, egyszerűen csak nagyon jó játékot kell írni.  Az elképzelés bevált: a befektetett aprólékos munka és precizitás meghozta a gyümölcsét. A Gamespot lelkes tesztelői tíz pontból 9,5 pontot adtak értékelésük végén (ami náluk igen nagy ritkaság). A PC Gamer legutóbbi számában nemes egyszerűséggel a világ legjobb RPG-jének titulálta a sárkányok korát, a GameZone pedig mint új mérföldkövet emlegeti a játékot. A népszerűséget jól példázza, hogy a játék megjelenése utáni második napon már az egyik legismertebb férfimagazin, a Maxim címlapján pózolnak a Dragon Age női szereplői. Hype tehát van bőven. De valóban ennyire jól sikerült volna a Baldur’s Gate fejlesztőinek újabb kirándulása az „igazi” RPG műfajba? Röviden: igen. Hosszabban: igen, ez a játék elképzelhetetlenül igényes és jó. Még hosszabban…

Sárkányok Kora
A Dragon Age történetét pár mondatban összefoglalni lehetetlen, de még egy kisebb könyv formájában is kihívás lenne. A játék honosítva jelent meg (igényes fordítás!), így mindenféle nyelvtudás nélkül is teljesen megismerhetjük az aprólékos háttértörténetet, karaktereket és a jól kidolgozott világot.

Ráadásul, ahogyan egy jó szerepjátékhoz illik, a történet dinamikus: kezdve onnan, hogy minden választható karakterrel az első egy-két óra játékidő teljesen más (máshonnan indulunk, más háttértörténet és konfliktusok), a későbbi párbeszédek, események, sőt küldetések is attól függően változnak, hogy hogyan és mivel játszunk. Ez persze nem új dolog, a fejlesztők azonban az utóbbi tíz évben (egy-két üdítő próbálkozástól eltekintve, pl. Witcher, Risen) hajlamosak voltak elhanyagolni ezt a mértékű „aprólékosságot”. Ha jobban belegondolunk, a mindig etalonként emlegetett szuper-RPG, az immáron tízéves  Baldur’s Gate (és folytatásai) volt az utolsó ilyen mélységű, nem MMORPG játék. Egészen mostanáig. 

A játék különleges, borongós-véres, ám mégis gyönyörű világában a legnagyobb harcosok egy dicső múltat és szokásokat követő elit szervezetbe tömörülnek (Szürke Kamarások – Grey Wardens). Karakterünk fajától és a játék kezdetén meghatározható származásától függően, ilyen-olyan módon mi, azaz a játékos is bekerülünk közéjük. A Szürke Kamarások a kontinenst fenyegető démoni hordák ellen vívják szinte kilátástalan háborújukat - ebbe a végeláthatatlan és ármánykodástól/árulástól, sőt politikától sem mentes harcba csöppenünk bele karakterünkkel.

A történet lényegét nem fogjuk lelőni – de nem is kell, csak kezdjünk el játszani, és garantáltan beszippant.

Ez itt kérem vér. Jó sok.
A Dragon Age nem gyerekeknek való, hanem játékos felnőtteknek. Bár első látásra könnyed akció-fantasy, a kidolgozás, a világ történelme, legendái, az elképesztő mennyiségű háttér-információ (könyvek, párbeszédek, stb.) inkább egy komoly filmre vagy könyvsorozatra emlékeztetnek. Mindennek tetejébe ez bizony nem World Of Warcraft, nem lesznek csillogó, lila fényben világító fürdőruhaszerű páncélok és poénos csili-vili tündék. Ellenben lesz vaspáncél, mérgezett nyílvessző, vér és még több vér dögivel. Olyannyira, hogy egy-egy nagyobb csetepaté után még percekig véres lesz karakterünk arca, pedig lehet, hogy már rég eltettük a kardunkat és a közeli kocsmában próbálunk romantikázni valamelyik társunkkal.

Apropó társak: a megszokott Bioware minőségben kapjuk őket is: kalandozásaink során beszélgethetünk velük, sőt egymással is csipkelődnek/flörtölnek, és persze nem marad ki a romantika sem: konkrét 18 éven felüli jelenetek is megeshetnek velünk kalandozásaink folyamán, ha éppen ahhoz lenne kedvünk.

A beszélgetés és a romantika persze nem minden: társaink szerencsére harcolnak is, nem is akárhogyan: egy nagyon részletes taktikai menüben állítgathatjuk be csapatunk tagjainak viselkedését. A Dragon Age végigjátszható segítőtársak nélkül is, de nem érdemes (és valószínűleg nagyon nehéz is lenne).  Igazi RPG-hez méltón, csapatban kalandozunk, akárcsak a nagy elődben, a Baldur’s Gate-ben.

Taktika a négyzeten
Játékos szlenggel élve: ha a csihipuhihoz szokott „vérpistike” elindítja a játékot, majd bőszen elkezd hadonászni kardjával, akkor bizony nagy csodálkozás lesz a vége. A Dragon Age-ben a harc ugyanannyira kidolgozott és részletes, mint maga a világ és a szereplők. A komolyabb csaták inkább sakkjátszmához fognak hasonlítani - főleg nehéz fokozaton. Igaz, a játékot játszhatjuk amolyan MMO-módon is (értsd: „nézdahátam” kameraállás, és ütöm, aki szembe jön), ám sokáig nem érdemes így tenni, legalábbis ha nem akarjuk ötpercenként a „load game” feliratot bámulni.

Bár beszélgetés, felfedezés közben TPS módban élvezhetjük a viszonylag szép grafikát, a csaták közben bizony előjön a jó öreg RPG-feeling, és felülnézetben, „taktikai módból” fogjuk utasításainkat adni csapatunk tagjainak. Ha túl gyorsan pörögnek az események, akkor meg is állíthatjuk az időt, és elszöszölhetünk a taktikával, ez azonban nem töri meg a játék varázsát vagy lendületét. A csaták végkimenetele ráadásul erősen függ attól, hogy milyen csapatösszeállítással dolgozunk, és persze attól is, hogy milyen karaktert „készítünk” magunknak. Ez az eposz tehát nyugodtan végigjátszható minimum három-négy alkalommal, az élmény garantáltan más és más lesz.

Megvegyem, ne vegyem?
A Dragon Age nem egy „budget”  kategóriájú játék, tízezer forint körüli összeget kell leszurkolnunk érte. Cserébe viszont teljesen honosított, ráadásul a fordítás jelen esetben kiemelkedőre sikerült (ellentétben pl. a Mass Effect-el, khmm). 

A legóvatosabb becslések szerint is minimum hatvan óra játékidő mire a végére érünk. Ha nem sietünk, akkor ez könnyen lehet akár száz óra is. Ha könnyed szórakozásra és valami egyszerű kis vérontásra vágyunk akkor ne vegyük meg - csalódni fogunk. Ez a játék nem könnyed. Nem egyszerű. Ez a játék epikus, katarzist okoz, hosszú, magába szippantó. Klasszikus.