Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
A Google nem hajlandó többé cenzúrázni keresőprogramját Kínában, és azt fontolgatja, hogy teljesen kivonul az ázsiai országból. A cég ugyanis fényt derített arra, hogy kínai számítógépes kalózok összehangolt támadást indítottak emberi jogi harcosok Gmail fiókjai ellen. Az amerikai külügyminiszter közölte, hogy magyarázatot kér az ügyben Pekingtől.
Az amerikai internetes világcég illetékesei közölték kedden, hogy kínai számítógépes kalózok megpróbáltak hozzájutni a Gmail levelezőprogramot használó emberi jogi harcosok elektronikus leveleihez. A hackerek csak két azonosítatlan felhasználó leveleibe tudtak betekinteni, de ezeknek a leveleknek is csak a tárgymezőjét és olyan jellemzőit láthatták, mint a levél keltezése. A Google szerint a kalózakcióval információkat akartak gyűjteni több tucat emberi jogi aktivistáról.
A társaság szerint kínai hackerek emellett több mint húsz vállalat elleni indítottak támadást.
A Google illetékesei tárgyalni akarnak a kínai kormánnyal arról, hogy a cég szolgáltathat-e a továbbiakban szűretlen keresési eredményeket a felhasználóknak. Amennyiben nem sikerül nyélbe ütni a megállapodást, a Google kész távozni Kínából, négy évvel azután, hogy megjelent az országban.
Az internetes világcég 2006 januárjában indított olyan keresőprogramot Kínában, amely önmagát cenzúrázva, kiszűrte az emberi jogokra, Tibetre, valamint egyéb, a pekingi hatóságok számára kényes témákra vonatkozó adatokat.
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter közleményben reagált a Google bejelentésére: "Magyarázatot fogunk kérni a kínai kormánytól. "Alapvető jog egy modern társadalomban és gazdaságban, hogy mindenki bizalommal tudja használni a kibernetikai teret".
P.J. Crowley, a külügyminisztérium szóvivője pedig így nyilatkozott: "A Google már bejelentésük előtt egyeztetett velünk. Minden országnak kötelessége, hogy a maga területén gondoskodjon az internet biztonságáról, függetlenül attól, hogy honnét támadják azt a területet rossz szándékkal".
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.