„A budapesti büntetőtörvényszék ma fölterjesztést intézett az igazságügyminiszterhez, amelyben kéri, hogy az Ausztriában levő Kun Béla ellen háromszáznyolcvanhat rendbeli gyilkosság, tizenhat rendbeli rablás, hat rendbeli lopás és több rendbeli pénzhamisítás bűntette miatt indítsa meg a kiadatási eljárást. Az előterjesztés részletesen ismerteti az egyes bűncselekményeket, foglalkozik a terrorfiúk gyilkosságaival és az elkövetett rablásokkal és lopásokkal és a kibocsátott fehér pénz hamisításával” – ezt írta a Pesti Hírlap, 1920. január elsejei számában, az „Újabb kiadatási eljárás Kun Béla ellen” című cikkében.

Vagyis az ekkor hatalmon lévő Huszár-kormány megpróbálta elérni, hogy Ausztria adja ki Magyarországnak Kun Bélát, akit köztörvényes bűncselekményekkel gyanúsítottak meg. A Tanácsköztársaságot irányító egykori külügyi népbiztost a vád szerint felelőssé tették 386 ember meggyilkolásában.

Kun Béla © Wikipedia

Hányan haltak meg?

A Tanácsköztársaság idején (1919. március 21-től 1919. augusztus elsejéig) megölt emberek számáról ennél nagyobb adatok is megjelentek azóta, a Wikipedia szerint például az áldozatok száma 370 és 590 között lehet.

A Pesti Hírlap cikkéből mindenesetre nem derül ki, hogy miért éppen a 386-os számadatot tüntette fel a budapesti büntetőtörvényszék a kiadatási kérelemben. 

Kik voltak a Lenin-fiúk?

A cikkben szintén szereplő terrorfiúk gyilkosságai alighanem a manapság inkább Lenin-fiúk néven emlegetett alakulatra vonatkozhatnak, illetve más, a vörösterror idején elkövetett atrocitásokra utalhatnak. A Lenin-fiúk nagyjából 200 fős alakulata a Tanácsköztársaság alatt tevékenykedett.

A vörös terror és a terrorbrigádok kapcsán leggyakrabban Szamuely Tibor népbiztost, a Lenin-fiúk szervezőjét emlegetik, illetve Korvin Ottót, aki a belügyi népbiztosság politikai osztályvezetője volt. Így tulajdonképpen Korvin is felügyelte a felügyelhetetlen csapatot, amely leginkább különvonaton járta a vidéket. Cserny József szintén terrorkommandókat vezetett, együttműködve a Lenin-fiúkkal, akiket egy ideig - egy forrás szerint - ő is irányított.

Csernyt és Korvin Ottót később, a Tanácsköztársaság bukása után kivégezték, Szamuely pedig tisztázatlan körülmények között halt meg a magyar-osztrák határon.

Vannak olyan elemzések, amelyek a terror végrehajtói közé sorolják a Tanácsköztársaság idején nyolc embert főbe lövető Lukács György 1919-es népbiztost is. (Ő a világszerte ismert filozófus, aki fiatalabb korában tehát nem kizárólag az elmélet embere volt.) A vörös politikai terrorra válaszolt később a jobboldali fehérterror, amelyet elsősorban az úgynevezett „tiszti különítményesek”, egykori katonatisztek parancsnoksága alatt álló csoportok hajtottak végre.  

Kun Béla és a terror

Ami Kun Bélát illeti, ő a Tanácsköztársaság alatt sosem volt hivatalosan az ország első számú vezetője. Mindvégig külügyi népbiztos volt, és egy rövid ideig hadügyi népbiztosként is eljárt. Ennek ellenére minden történész egyetért azzal, hogy a „Tanácskormány” (Forradalmi Kormányzótanács) élén álló Garbai Sándor csak névleges szerepet töltött be, minden fontos döntést Kun Béla hozott meg. A terrorról is tudnia kellett Kunnak, hiszen az ő közvetlen bizalmasa volt Szamuely Tibor, a Lenin-fiúk szervezője.  

Ahogy a Tanácsköztársaság 1919 augusztusi megdöntése után egyre jobboldalibb kormányok kerültek hatalomra, úgy próbálták fokozni a nyomást Ausztriára (majd később Németországra), hogy adják ki nekik Kun Bélát. Ez a kívánság azonban nem teljesült, egyrészt Magyarország gyenge érdekérvényesítési képessége miatt, másrészt azért, mert a kommunista vezetőt a nyugati szocialista-szociáldemokrata mozgalmak inkább politikai üldözöttnek tekintették.

Ausztria élén ekkoriban - 1918. október 30-ától 1920. július 7-éig - Karl Renner kancellár állt, ő pedig szociáldemokrata politikusként szintén nem erőltette Kun kiadását.

Ennek Ormos Mária történész szerint a legfőbb oka az volt, hogy „az osztrák kormány nemcsak nem adta ki az ellenforradalmi magyar államnak az Ausztria területére menekült magyar kommunistákat, de a menedékjog biztosításán túl, a nagyhatalmak egyetértésével hozzájárult ahhoz, hogy Szovjet-Oroszországba távozzanak. Az egyetértés több esetben ahhoz a feltételhez fűződött, hogy Kun Béla és társai kiengedése fejében hazabocsátják az amerikai, francia stb. tiszteket és katonákat, akik a háború alatt valamilyen okból ott maradtak, vagy a háború utáni intervenció idején hadifogságba estek és még nem tértek haza.”

Hogy mennyire kínos lehetett az osztrák kormánynak a lavírozás a különböző kérések és megkeresések között, azt jól bizonyítja a Pesti Hírlap egy másik híre a 1920. január 4-ei lapszámban. A január másodikai keltezésű cikkből csak gyanítható, hogy az osztrákok számára ekkoriban már kezdett terhes lenni a túl sok kommunista magyar menekült, ezért átadták őket Olaszországnak. A cikk címe egyébként: „A volt népbiztosok családtagjait Olaszországba viszik”.

A hír így szól: „A Karlsteinban internált volt népbiztosok feleségeit elbocsátották a fogságból és ma délután Bécsbe érkeztek. Ott különböző szállodákban, penziókban és magánlakásokban helyezték el őket és a napokban Olaszországba utaznak, ahol a jövőben maradnak. Összesen tizennyolc asszony és gyermekből áll az Olaszországba utazó csoport, köztük van Kun Béláné és nővére Gálné, továbbá Pogány, Varga, Pór, Seidler, Landler és Lengyel volt népbiztosok feleségei. Az Olaszországba való utazásnál hozzájuk csatlakoznak még Hevesiné és Kelenné, akiket mint betegeket már régebben bécsi kórházakban helyeztek el.”

Olasz szocdemek léptek fel

A lap szerint olasz szociáldemokraták járhattak közben a hozzátartozók Ausztriából való kiengedéséért „A Karlsteinból való elutazás története a következő” – írja a lap. „Amikor Caldara milánói polgármester az olasz községek több szociáldemokrata tisztviselőjével Bécsben időzött, hogy a bécsi gyermekeket Olaszországba kísérje, a bolognai prefektussal és néhány más olasz szociáldemokratával meg akarta látogatni Kun Bélát és a többi karlsteini internáltat, hogy az ottani fogolytábor viszonyairól meggyőződést szerezzen és az ott lévő asszonyok és gyermekek Olaszországban való elhelyezésének a lehetőségét megbeszélje”.

Bár a rossz időjárás és a járhatatlan utak miatt a karlsteini látogatás nem valósult meg, a Pesti Hírlap megjegyzi: „Úgy látszik azonban, hogy az olasz szociáldemokraták kívánságára időközben mégis megadták a menedékjogot a volt népbiztosok feleségei és gyermekei részére.”

Végül Kun is kijutott, titkárát viszont lekapcsolták

Később maga Kun Béla is kijutott Ausztriából. Előbb Németországba került. Itt megint próbálta egy magyar kormány a kiadatását elérni. Ekkor már - 1920 júliusában - Teleki Pál volt a miniszterelnök, de futára lekésett egy vonatot, és a német kormány közben már szabadon engedte Kun Bélát, aki Szovjet-Oroszországba távozhatott. Teleki ezért 1920. augusztus hatodikán a Nemzetgyűlés előtt volt kénytelen magyarázkodni, és azt állította, hogy futára, még ha időben oda is ért volna, akkor sem tudta volna már a német kormány döntését megváltoztatni.

Kevésbé járt jól Kun Béla egykori titkára, akinek romániai elfogása ugyan 1919 decemberében történt, de a Pesti Hírlap 1920. január 2-án, a hetedik oldalon számolt be róla.

„A Magyar Távirati Iroda jelenti: Bukarest egy mulatóhelyén december 6-án Bőhm Andor Jánost, Kun Béla volt titkárát, elfogták. A rendőrség már korábban értesült arról, hogy több magyar bolsevikinek sikerült Romániába átszöknie, ahol bolseviki propagandát fejtenek ki. Hosszabb kutatás után a legveszedelmesebb izgatót is kézre kerítették Kun Béla titkárának személyében, akinél nagyobb összegű pénzt és fontos dokumentumokat találtak.”

Fehérgárdisták és krími tatárok legyilkolója lehetett Kun Béla

Miután Kun Béla kijutott Szovjet-Oroszországba, ott rendkívüli megbízatást kapott. A krími tatárok és Vrangel fehérgárdistáinak gyilkolásában vett részt számos orosz és ukrán forrás szerint. Kun ottani tevékenységének „eredménye” becslések szerint 60-70 ezer halott.

Ezek a források persze nem teljesen megbízhatóak, hiszen a kommunizmus ukrajnai áldozatainak pontos számadatairól egyébként is régóta folyik a vita. A krími tatárok sorsán kívül lezáratlan kérdés az általános sztálini terror, továbbá a nagy éhínség, a Holodomor áldozatainak száma is. A fehérek és a vörösök küzdelmeinek halottjairól pedig rendkívül kevés a megbízható forrás.

A krími mészárlások után egy ideig az Uralban végzett pártmunkát Kun Béla, majd Németországba küldték, ahol balul sikerült akciói után Lenin komolyan bírálta a magyar politikust, aki a harmincas évek sztálini terrorja során vesztette életét.