Amúgy Ferenc Ferdinánd a Monarchia föderális átszervezésének volt a híve, ami a birodalmat alkotó népek egyenjogúságát lett volna hivatott szolgálni. Lelövése tehát nem személyes okokkal magyarázható, hanem az egész birodalomnak szólt. Mindeközben a központi hatalmak, Ausztria-Magyarország és Németország már régóta keresték az alkalmat arra, hogy kirobbanthassák a háborút az antanttal szemben.

A Monarchia ezért támasztott Szerbiával szemben egyre keményebb követeléseket a merénylet után, az osztrák-magyar hatóságok ugyanis részt akartak venni a szerbiai nyomozásban. E követelések bűnügyi szempontból nem voltak megalapozatlanok - rendkívül sok nyom vezetett Szerbiába, a merénylőket ugyanis egy ottani titkos szervezet képezte ki. Ám a követelések Szerbia szuverenitását sértették.

A merénylet szerbiai háttere

Gavrilo Princip, Ferenc Ferdinánd merénylője boszniai szerb származású volt, aki osztrák állampolgársága ellenére később, 1912-ben Belgrádba ment. Onnan tért vissza társaival, a "Fekete Kéz", illetve "Egyesülés vagy Halál" neveken emlegetett titkos szerbiai szervezet tagjaival Szarajevóba. (Amíg az osztrák-magyar fennhatóság alatt álló Boszniában élt, már tagja volt a Mlada Bosna - Ifjú Bosznia - nevű szervezetnek.) Szarajevóban Princip egyik társa, Nedeljko Cabrinovic először bombát dobott Ferenc Ferdinánd konvojára, de tévedésből az utána haladó kocsit robbantotta fel. Principnek órákkal később mégis sikerült rálőnie a főhercegi párra - a hiányos biztonsági intézkedések miatt -, és megölte Ferenc Ferdinándot és feleségét, Chotek Zsófiát.

Lövészárokharc az első világháborúban

Gavrilo Principnek összesen még hat társa volt a merénylet idején Szarajevóban, hatan szerbek voltak, egy pedig hercegovinai muzulmán (Mehmed Mehmedbasic). Principék a szerb nacionalista katonai vezetők által létrehozott "Egyesülés vagy Halál" elnevezésű szervezet tagjaiként egyes források szerint alighanem kiképzésben is részesültek Szerbiában. A szerb kormány valami sejtett a nacionalista tisztek által felkészített merénylő-csapatról, és igyekezett is burkoltan és homályosan figyelmeztetni - sikertelenül - Bécset a veszélyre. Ám Belgrád nyilvánosan és konkrétan nem leplezhette le az ingatag belpolitikai helyzet miatt a Boszniába akkor már átjutott merénylőket - írja Galántai József az első világháborúról szóló művében. (A szerb kormány elkésett, amikor megpróbálta megakadályozni Principék határátlépését.)

Orosz-német támogatások

Visszatérve a háború kitörése előtti napok diplomáciájára, minthogy a szuverenitását sértő intézkedéseket Belgrád késlekedett elfogadni, időközben pedig részleges mozgósítást rendeltek el a szerbek, a Monarchia július 23-án ultimátumot intézett Szerbiához. Persze Bécs előbb "carte blanche"-t, azaz jóváhagyást kapott Berlintől, legfőbb szövetségesétől e lépésre - Norman Davies angol történész szerint.

Szerbia közben megerősítést kapott Oroszországtól: az orosz államtanács július 25-én döntött Belgrád támogatásáról. Az Osztrák-Magyar Monarchia viszont július 28-án hadat üzent Szerbiának - ez a világháború kitörésének hivatalos időpontja.

Oroszország erre villámgyorsan mozgósítani kezdett, ami intő jel lehetett volna Németországnak, amely rettegett a kétfrontos háborútól. A német haditervek ugyanis Franciaország gyors lerohanását tervezték (Schlieffen-terv), ezt azonban derékba törhette egy orosz (hátba)támadás. A németek azonban ekkor már nem gondolkoztak hideg fejjel: Berlin ultimátumot intézett az oroszokhoz, majd a franciákhoz. Válasz nem érkezett, így augusztus elsején Oroszországnak, majd 3-án Franciaországnak üzent hadat Vilmos német császár.

A konfliktus következményei

Ugyanezen a napon, tehát augusztus harmadikán a német csapatok átlépték a belga határt, céljuk ezzel Franciaország megtámadása volt. Ekkor már Nagy-Britannia sem tétlenkedett: a korábbi egyezményeknek megfelelően, ultimátumot intézett Németországhoz. Így végül is kialakult pár nap alatt az antant-trió, amely kezdetben még laza szövetségnek tűnt: Oroszország, Nagy-Britannia és Franciaország nézett szembe Németországgal és Ausztria-Magyarországgal, az úgynevezett központi hatalmakkal. Később számos ország avatkozott be a háborúba, így az USA belépése az antant oldalán megpecsételte a német-osztrák-magyar-bolgár-török szövetség sorsát, hiába lépett ki a végén a háborúból a forradalmak által szétzilált Oroszország.

A villámháború - hiába tervezték ezt mindkét oldalon - gyorsan állóháborúvá vált. Az első világháború elhúzódó, négy évig (1918-ig) tartó konfliktus lett, bár tulajdonképpen a háború nyomán kitört fegyveres belső és külső harcok még 1919-ben vagy akár a húszas években is zajlottak számos államban és a felbomlott birodalmak utódállamaiban (Szovjet-Oroszország, Magyarország, Törökország).

A háborút elvesztették végül a központi hatalmak, a legsúlyosabb következményekkel Ausztria-Magyarország volt kénytelen szembenézni: a kettős birodalom felbomlott, az utódállamokból alakult meg a mai Ausztria, Magyarország, illetve részben Románia és Lengyelország. Új állam volt az időközben felbomlott Csehszlovákia és Jugoszlávia, amelyek bomlási folyamatai a XX. század utolsó és a XXI. század első évtizedeiben folytatódtak.