A Messenger a második űrszonda, amely a Naprendszer legkisebb és legbelsőbb bolygójáról, a Merkúrról készít felvételeket. Az első az ugyancsak amerikai Mariner-10 volt, amely 1974-1975-ben háromszor közelítette meg a bolygót, de felszínének csupán 45 százalékát tudta megfigyelni. További adatokat nyertek a 2004 augusztusában indított Messengernek köszönhetően, amely néhányszor elrepült a Merkúr mellett, míg 2011. március 18-án a bolygó körüli pályára állt.

Az űrszonda 12 óránként kerüli meg a bolygót 200 kilométeres minimális magasságban, s hét kis műszerével lefényképezi a bolygó egész felületét, tanulmányozza a mágneses teret, a légkört és a planéta szerkezetét. 

A Naphoz való közelség okán a Merkúr felszínén a hőmérséklet eléri a 400 Celsius fokot, ugyanakkor a pólusokon lévő kráterek némelyike állandó árnyékban van, "fagycsapdaként" működve. Az 1990-es években földi telepítésű rádióteleszkópokkal észlelték először, hogy a Merkúr sarkvidékei visszaverik a radarhullámokat, ami a jég jelenlétére utal.

A Messenger űrszonda most kimutatta, hogy ezek az úgynevezett radarfényes területek, ahonnan jobban visszaverődtek a rádióhullámok, az árnyékban lévő kráterekkel esnek egybe. "Mindeddig nem voltak olyan felvételeink a felszínről, amelyeken azonosíthattuk volna, hogy hol helyezkednek el ezek a  radarfényes foltok" - hangsúlyozta Nancy Chabot, a John Hopkins Egyetem alkalmazott fizikai laboratóriumának kutatója.

A tudósok az Arecibói Obszervatórium által a radarfényes foltokról összegyűjtött adatokat "rávetítették" a Messenger kettős képfelvevő rendszerével (MDIS) készített felvételekre.

"A MDIS-felvételek tanúsága szerint a déli sarkon a radarfényes területek az örök árnyékban lévő kráterekben találhatók" - magyarázta Nancy Chabot, hozzátéve, hogy az északi sarkon is csak a leárnyékolt területeken fedezhetők fel radarfényes foltok, ami a vízjég-hipotézist erősíti.

Ugyanakkor, mint Nancy Chabot, kiemelte, még nem lehet beszélni szilárd bizonyítékokról. Sok kráter esetében a jég megmaradásához arra lenne szükség, hogy egy 10-20 centiméteres szigetelő üledékréteg borítsa. A Messenger projektben résztvevő tudósok a Science Expressben közöltek tanulmányt arról, hogy a Merkúr történetének jelentős részében geológiailag aktív volt.

Az űrszonda által gyűjtött adatok azt mutatják, hogy a bolygó felszínén lévő becsapódási kráterek kialakulásuk után "eltorzultak" valamilyen geológiai folyamat miatt. A Messenger-program tudósai felvázolták a Merkúr belső szerkezetére vonatkozó új modellt is, amely szerint a bolygó hatalmas magját vasszulfid burok veszi körbe, hasonló struktúrát még egyetlen másik bolygónál sem észleltek.