Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Bár tudtuk, hallottuk, láttuk, milyen kegyetlen pusztítást végzett az Egyesült Államok keleti partvidékén a Sandy, azonban mindez interaktív fotókon nézve még megdöbbentőbb.
Képgalériánkban már mutattunk pár „előtte – utána” fotót a hurrikán tombolásának „eredményéről”. A Jake Bialer nevéhez fűződő fotóösszeállítás is valami ilyen, azzal a kis különbséggel, hogy itt – kihasználva a technikai lehetőségeket – már interaktív fényképeken vehetjük szemügyre, milyen szörnyűséget hagyott maga után a Sandy.
A képsorozat az Egyesült Államok keleti partvidékének néhány frekventált helyét mutatja be egy-egy képen – ám egy fotó ezúttal kettő, ugyanis ha a fénykép jobb szélére tesszük az egeret, majd balra húzzuk, az idilli táj helyét fokozatosan átveszi az, ami az évszázad talán legpusztítóbb vihara után maradt. Ezeken a felvételeken egészen apró részletességgel össze lehet hasonlítani, milyen volt egy-egy helyszín a hurrikán előtt, és milyen a borzalmat követő órákban.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.