Steve Jobs 2011 nyarán még úgy gondolta, képes lesz megnyerni egy újabb menetet a betegség ellen, ezért azt javasolta, zárjam a könyvet az Apple vezérigazgatói posztjáról való lemondásával, amit augusztus végén tervezett bejelenteni. Addigra már elküldtem a kiadónak a kézirat első verzióját, de abból a befejezés még hiányzott. A végső változtatások leadása előtt találkoztam Jobsszal, mert szerettem volna egyeztetni rengeteg részletet, amely bekerült a könyvbe. Volt köztük olyan is, amelyről azt gondoltam, esetleg nem fog örülni neki. Tudni kell, hogy a kezdetektől fogva ragaszkodott ahhoz, hogy kendőzetlenül őszinte könyvet írjak róla, így sok anekdota került bele a visszásabb dolgairól is. Ugyanakkor biztosítottam a felől, hogy ezeket megfelelően prezentálom, azaz érzékeltetem, hogy ezek is ugyanúgy részeit képezik e komplex és szenvedélyes ember személyiségének. Egy olyan emberének, aki hitte, hogy a szabályok rá nem vonatkoznak, és ezáltal volt képes megváltoztatni a világot.

Jobs jól fogadta a dolgot. Tisztában volt azzal, hogy nem az udvariasság mintaképeként marad fenn az alakja. Azt mondta, jobban is örül, ha a könyv nem tűnik általa megrendelt életrajznak. Majd még hozzátette, hogy vár egy kicsit – talán egy évet –, mielőtt elolvassa. Magabiztossága – vagy a valóságtorzító mezője – olyan erős volt, hogy engem is magával ragadott. Egy pillanatra elhittem, hogy egy év múlva is köztünk lesz, és tényleg alkalma lesz elolvasni majd. Olyan határozottan hitte, hogy visszanyeri egészségét és ismét tevékenyen részt vesz majd az Apple munkájában, hogy megkérdeztem tőle, mi lenne, ha várnánk a kiadással, hátha lesz még miről írni. „Ne várjunk – felelte. – Ha véghezviszek még valamilyen csodálatos dolgot, akkor majd írhatsz egy második kötetet.” Elmosolyosodott a gondolaton, majd még hozzátette: „Vagy legalábbis egy hosszú utószót.”

Sajnos ez egy rövid utószó.

• • •

2011. október 3-án, hétfőn Steve Jobs már belátta, hogy közel a vég. Már nem beszélt arról, hogy „egyik tavirózsáról a másikra ugrál”, így mindig egy lépéssel a betegség előtt járva. Gondolatai egyszeriben – azzal a hirtelenséggel, ami jellemző volt rá, amikor valamilyen új dolognak szentelte a figyelmét – a közelgő halála körül kezdtek forogni.

Steve Jobs 2008. júniusában

AFP / Ryan Anson

Ez eddig nem került szóba a temetés, így Laurene azt feltételezte, Steve hamvasztást szeretne, ugyanis az együtt töltött évek során néha – csak úgy mellékesen – beszéltek arról, hol szeretnék, ha a hamvaikat szétszórnák. De azon a hétfőn Steve kijelentette, hogy nem akar hamvasztást. Azt szeretné, ha abban a temetőben lenne eltemetve, ahol a szülei is nyugszanak.

Kedd reggel mutatta be az Apple az új iPhone 4S-t, amelybe már beépítették a Siri hangfelismerő alkalmazást, amellyel Jobs játszadozott utolsó igazgatósági ülésén. Az Apple-központ visszafogott Town Hall előadójában megtartott esemény egészen komorra sikeredett; a legközelebbi munkatársai tudták, hogy Steve nincs túl jól. Amint véget ért az esemény, Jony Ive, Eddy Cue, Tim Cook és még néhányan telefonhívást kaptak: Gyertek a házhoz! Így aznap délután ellátogattak Jobs otthonába és sorra búcsút vettek főnöküktől.

Jobs felhívta húgát is, Mona Simpsont, és kérte, hogy minél gyorsabban jöjjön Palo Altóba. Ahogy a testvére búcsúbeszédében később felidézte: „A hangja gyengéd volt, kedves és szeretettel teli, de olyan emberé, aki már összekészítette a poggyászát és készen áll az útra, még ha sajnálja is, őszintén sajnálja, hogy elhagy bennünket.” Már a telefonban búcsúzkodni kezdett, de Mona mondta neki, hogy taxiban ül és a reptér felé tart, így hamarosan ott lesz személyesen. „Azért mondom most, mert félek, nem érsz ide időben, drágaságom” – felelte Jobs. Lánya, Lisa New Yorkból repült hozzá, annak ellenére, hogy kapcsolatuk elég viharos volt az évek során. Lisa mindig próbált jó gyermek lenni, és az is volt. Ahogy testvére, Patty is.

Így hát élete végén Steve Jobs szerető családja körében várta az elkerülhetetlent. Nem volt mindig a legjobb családapa, ahogy azt ő is elismerte. De aki ítélkezik felette, annak számításba kell vennie az elért eredményeket is. Cégvezetőként nem egyszer volt keménykezű és heves vérmérsékletű, de munkatársaiból fanatikus csapatot kovácsolt, akik nagyon szerették. A családtagjait is képes volt elhanyagolni és semmibe venni, mégis négy remek gyermeket nemzett, akik szeretettel vették körül az utolsó órákban. Aznap délután hosszan nézett gyermekei szemébe. Sokáig Pattyn és gyermekein pihentette szemét, majd Laurene-re nézett és végül a távolba révedt a tekintete. „Oh, váó. Váó. Váó” – mondta.

Ezek voltak az utolsó szavai, mielőtt délután 2 óra körül elvesztette eszméletét. Egyre nehezebben lélegzett. „Még akkor is szigorú, ugyanakkor jóképű volt. Arca egy zsarnoké, egy romantikus zsarnoké – emlékezett vissza Mona. – A légzése nehéz útról árulkodott, meredeken felfelé tartó útról, amely nagy magasságba vezet.” Laurene-nel mellette virrasztottak egész éjjel. Másnap – 2011. október 5-én, szerdán – Steve Jobs eltávozott az élők sorából, családtagjai vették körül.

Halálhírére megrendült az egész világ. Több száz városban és községben készítettek rögtönzött szentélyeket, még a Zuccotti Parkban is, ahol éppen az Occupy Wall Street mozgalom aktivistái tiltakoztak a milliárdos üzletemberek gonoszságai ellen. E megrendülés ki is járt neki. Az ilyen túláradó érzelemnyilvánítás általában drogos rocksztároknak és hányatott sorsú hercegnőknek van fenntartva. Jó volt látni, hogy egy vállalkozót ünnepelnek. Lehet, hogy milliárdos üzletember volt, de ezt annak köszönhette, hogy csodálatos termékeket készített, amelyekkel varázslatosabbá tette mások életét.

Jobs halálának másnapján Laurene és Mona elmentek a temetőbe, ahol golfautóval vitték őket körbe. Paul és Clara Jobs sírhelye mellett nem volt szabad parcella, a megmutatott lehetőségek pedig Laurene-nek nem tetszettek, mert a sírkövek szorosan összezsúfolva sorakoztak egymás mellett. De ahogy férje, ő is nagy képzelő- és akaraterővel rendelkezett. Egy békés kis emelkedőre mutatott, amelyet a hely utolsó megmaradt barackos kertje koronázott meg. Az a fajta kert volt, amelyet Jobs már gyerekkorában is kedvelt. Laurene-nek azonban azt mondták, hogy az a rész nem használható. Nincs se terv, se engedély, hogy ott sírhelyeket létesítsenek. Ez azonban nem tántorította el. Állhatatos munkával meggyőzte a temető igazgatóját, hogy férje végső nyughelye a gyümölcsös közelében legyen. Steve büszke lett volna rá.

AFP / Kimihiro Hoshino

Laurene most is képes volt – ahogy máskor is mindig – férje letisztult ízlésvilágát saját szeretetteljes kecsességével kombinálni. A koporsó, amit készíttetett, tökéletes alkotás volt; szögek és csavarok nélkül lett összeállítva. Letisztult volt és egyszerű. A zártkörű gyászszertartáson a koporsó egy szürke asztalon pihent, amely az Apple-központ nyugodt dizájnstúdiójából került ide, ahol Jobs oly sok délutánt töltött. Jony Ive szervezte meg, hogy az asztalt kiszállítsák a temetőbe. Nagyjából 50-en– rokonok és barátok – vettek részt a szertartáson és néhányan történeteket meséltek. Bob Iger, a Disney vezérigazgatója például arról beszélt, hogy Jobsszal sétára indult a Pixar-központ körül fél órával a Disneyvel való üzletkötés bejelentése előtt. Jobs elárulta neki, hogy betegsége kiújult, bár erről csak Laurene és az orvosok tudnak. Úgy érezte, kötelessége Igert tájékoztatni, hátha esetleg emiatt visszakozna a szerződéskötéstől. „Hihetetlen nagy gesztus volt ez a részéről” – mondta Iger.

A nyilvános szertartást október 16-án este tartották a Stanford Egyetem templomában, amely az esemény tiszteletére gyertyafénybe borult. Laurene és Jony Ive közösen dolgozott azon, hogy minden tökéletes legyen. A több mint száz vendég között ott volt Bill Clinton, Al Gore, Bill Gates és Larry Page. Eljöttek a régi Apple-csapat tagjai is, köztük Steve Wozniak és Andy Hertzfeld. A rokonok közül pedig gyerekei és nővérei, Patty Jobs és Mona Simpson vettek részt.

„Steve megkért, hogy csellózzam a temetésén – mesélte Yo-Yo Ma a szertartás kezdetén –, de azt feleltem neki, hogy inkább ő mondjon beszédet az enyémen. Szokás szerint az ő akarata győzedelmeskedett.” A zenész egy Bach szvitet adott elő. Két másik előadóművész is fellépett. Bono elénekelte az „Every Grain of Sand” című dalt, amely Jobs egyik kedvenc Bob Dylan szerzeménye volt. „A Mester kezét a pillanat hevében meglelem / Árulkodik róla minden fűszál és homokszem.” Joan Baez a gyászos, de felemelő „Swing Low, Sweet Chariot” című spirituálét adta elő.

A családtagok történeteket meséltek vagy verset mondtak. „Elméjét sosem tartotta fogságban a valóság – mondta Laurene. – Rendkívüli érzéke volt a lehetőségek megtalálásához. A tökéletesség mércéjével figyelte a dolgokat.”

Mona Simpson, ahogy az egy regényíróhoz illik, ügyesen megírt búcsúbeszédet mondott. „Nagyon emocionális ember volt – emlékezett vissza. – Az ízlése, az ítélőképessége és határozott véleménye még betegen is megmaradt. Hatvanhét ápolónő fordult meg nála, mire rokonlelkekre akadt.” Beszélt a fivére munka iránti szeretetéről, és hogy „még tavaly is belekezdett új projektekbe, amelyekkel kapcsolatban ígéreteket sajtolt ki barátaitól az Apple-nél, hogy azokat be is fejezzék”. És egy kissé személyesebb vizekre evezve elmondta, Jobs mennyire szerette Laurene-t és négy gyermekét. Bár az a vágya teljesült, hogy megérje Reed diplomaosztóját, a lányai esküvőjén már nem lehet ott. „Szerette volna ő az oltárhoz kísérni őket, ahogy engem kísért az én esküvőmön” – mondta. Azok a fejezetek nem íródnak meg. „Mindannyian – végül – in medias res halunk meg. Egy történet közepén. Sok történet közepén.”

A céges megemlékezést az Apple központjában tartották három nappal később. Tim Cook, Al Gore és Bill Campbell is beszédet mondott, de Jony Ive vitte a prímet, aki érdekes és megható tiszteletadással készült. A stanfordi megemlékezésen előadott történetet mesélte el újból, amely arról szólt, hogy Jobs milyen végtelenül szőrszálhasogató tudott lenni. Amikor bejelentkeztek egy szállodába, Ive a szobájában kicsomagolás nélkül a telefon mellett várta az elmaradhatatlan hívást, amikor is Jobs azt mondta: „Ez a szálloda gáz, menjünk innen.” De Ive jól visszaadta Jobs elméjének spontán zsenialitását, amikor elmesélte, hogyan szórta főnöke az ötleteket. „Néha valóban teljesen vad ötletei voltak. Vagy szörnyen borzalmasak. De aztán mindig jöttek azok, amelyektől elakadt a szavunk… bátor, őrült, varázslatos ötletek. És egészen egyszerűek, amelyek finomságukban és részleteikben hihetetlenül mélyek voltak.”

AFP / Robyn Beck

A megemlékezés fénypontja maga Jobs volt, aki mintegy szellemként lebegve szólalt meg a napos udvar felett. Cook elmesélte, Jobs hogyan segített a „Think Different” reklám megalkotásában, amikor 1997-ben visszakerült az Apple-höz. Aztán a fel nem használt verzió, amelyben maga Jobs volt a narrátor – és nem Richard Dreyfuss – került lejátszásra. A nagy nyilvánosság előtt most először. A hangszórókból felhangzott jellegzetes hangja. Elsöprő erejű volt és megrendítő, ahogy betöltötte a teret a tömeg fölött. „Köszöntsük az őrülteket! A kiközösítetteket. A lázadókat. A bajkeverőket. A nem szokványos embereket. Akik másképp látják a dolgokat.” Olyan volt, mintha Jobs visszatért volna közéjük, és hatalmas őszinteséggel és vehemenciával jellemezné saját magát. „Akik nem szeretik a szabályokat. Akik nem tisztelik a status quót. Idézheted őket, ellenkezhet velük a véleményed, magasztalhatod vagy gyalázhatod őket. Amit viszont nem tehetsz meg, hogy figyelmen kívül hagyod őket.” Ezen a ponton a hangja egy kicsit nyomatékosabb lett, izgatottabb, mintha ott ülne a tömeg előtt, és a tekintete újra izzana. Felidézte a hallgatóságban annak az emlékét, milyen volt a hangja fiatalon, és hogyan –a kedvenc Dylan dalából kölcsönvett sorral leírva – maradt örökké fiatal. „Előbbre viszik az emberiséget.” Ez volt az a mondat, amit ő maga írt. Majd a híres lezárással folytatta, amely legalább annyira illet ahhoz a naphoz, amennyire illik ehhez a könyvhöz: „Míg néhányan az őrültet látják bennük, mi zseninek tartjuk őket. Mert akik elég őrültek ahhoz, hogy elhiggyék, meg tudják változtatni a világot… azok tényleg meg is teszik.”

Steve Jobs életrajzának keményfedeles kiadása megrendelhető a HVG kiadónál