szerző:
hvg.hu

Német kutatók olyan ajtózárat nyomtattak, ami egyetlen darabból áll, a működéshez szükséges részei mégis mozognak.

A legtöbb mechanikus szerkezetnél – például ajtózárnál vagy ablakzárnál – az egyik legnagyobb probléma, hogy összeszerelést és karbantartást igényelnek. A német Hasso-Pattner Intézet azonban egy olyan technológiát fejlesztett ki, amivel mindkettő feleslegessé válik.

A Dezeen beszámolója szerint a német kutatók által készített szerkezetek elemei annak ellenére mozgathatók, hogy egyetlen darabban jöttek ki a 3D-nyomtatóból. A trükk a felhasznált anyagban rejlik: a szakemberek a nyomtatáshoz egy úgynevezett metaanyagot használtak. Ez egy olyan, mesterségesen létrehozott anyagot takar, amely belső szerkezetének tulajdonsága a hangsúlyos, nem pedig az, hogy alapvetően milyen alapanyagról van szó. Az így létrehozott tárgyak – ajtókilincs, fogó – a tervezésnél előre meghatározott irányba mozgatható.

©
©
©

A kutatók először számítógépen modellezték az eszköz kinézetét és lehetséges viselkedését. A tesztek során a nyomtatáshoz szilikont használnak, a kutatók szerint azonban ezek bármilyen más anyagból készülhetnek, amik kellően rugalmasak, és képesek törés nélkül ellenállni a nagyobb erőbehatásnak is.

Az intézet szakemberei szerint mivel az adott tárgyat egyetlen darabból nyomtatják ki, így a javítást vagy az összeszerelést is meg lehet rajta spórolni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kikacagta a PSG tulajdonosa a Barcelona ajánlatát Neymarért

Kikacagta a PSG tulajdonosa a Barcelona ajánlatát Neymarért

Nem elérhető egy altatáshoz nélkülözhetetlen injekció Magyarországon

Nem elérhető egy altatáshoz nélkülözhetetlen injekció Magyarországon

Német, osztrák és lengyel rektorok kérik, vonják vissza az MTA megcsonkításáról szóló törvényt

Német, osztrák és lengyel rektorok kérik, vonják vissza az MTA megcsonkításáról szóló törvényt

Jól gondolja meg, befizet-e az új MacBook Airre: lassabb, mint az előző

Jól gondolja meg, befizet-e az új MacBook Airre: lassabb, mint az előző

Részesedést szerezne a Telenor Magyarországban az állam

Részesedést szerezne a Telenor Magyarországban az állam

23 ország 200-nál is több civil szervezete követeli, hogy ne legyen az EP bizottsági alelnöke a Fidesz kommunikációs igazgatója

23 ország 200-nál is több civil szervezete követeli, hogy ne legyen az EP bizottsági alelnöke a Fidesz kommunikációs igazgatója