Megváltoztatták a magas vérnyomás határértékét, talán már az öné sem normális

Gyanútlan milliókat betegítenek meg? Akár így is – de nem csak így – értékelhető, hogy amerikai szívgyógyászok egy tollvonással leszállították a magas vérnyomás határértékét.

Megváltoztatták a magas vérnyomás határértékét, talán már az öné sem normális

Infarktust kapott az Amerikai Szívszövetség 52 éves elnöke, John Warner. Éppen aznap, november 13-án, amikor a szívgyógyászok testülete ismertette új hipertónia-útmutatóját, amely egy csapásra több mint 30 millióval növelte meg a magas vérnyomásos betegek amerikai táborát. Nem valószínű, hogy a főkardiológus szívét a szakmai változtatással járó felelősség terhelte volna túl, de nem vitás, hogy az azóta már lábadozó elnök és szövetsége jócskán felkavarta a szakma állóvizét. Mostantól csak a 120/80-as vagy alacsonyabb vérnyomás tekinthető normálisnak, ennél feljebb már „emelkedettnek” számít, egészen 129/80-ig. Onnantól fogva, ami az eddig még orvosi beavatkozást nem igénylő 140/90-es érték alatt maradt, az mostantól már a hipertónia első lépcsőfokának tekintendő – fejtette ki vaskos útmutatójában a szakmai grémium. Ezek után az sem lehetetlen, hogy előbb-utóbb világszerte, így nálunk is 140-ről 130-ra zuhan a magas vérnyomás határértéke.

Agresszív kezelés

A szigorítást egy 2015-ben, 102 amerikai klinika majdnem tízezer páciensének bevonásával végzett tanulmányra alapozták. A szívgyógyászok olvasatában ebből az derült ki, hogy az infarktus és az érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát egyaránt csökkenti az, amit szaknyelven agresszív kezelésnek hívnak: a szisztolés (a szív dobbanásakor mért) vérnyomás 120 higanymilliméter alatt tartása. Az új útmutatót szerkesztő bizottság elnöke, Paul Whelton azt mondta múlt heti sajtótájékoztatóján, hogy aki eléri a 130/80-at, az a normál vérnyomásúakhoz viszonyítva megduplázza az esélyét valamilyen szív- és érrendszeri nyavalyára. Az új definíció egyszersmind azt jelenti, hogy – az eddigi minden ötödikkel szemben – mostantól majdnem minden harmadik amerikairól úgy tartják: kiírta magát az egészségesek társadalmából. Kiváltképp a 45 év alatti korosztályt érinti súlyosan a változtatás: a férfiaknál a háromszorosára, a nők között a duplájára emelkedik a hipertóniások száma. A tekintetben nem változott az iránymutatás, hogy egy mérés nem mérés, vagyis többször és különféle helyzetekben – például otthon és a munkahelyen is – mért értékek sorából vonhatók csak le érvényes következtetések.

AFP / Paul J. Richards

Minél több a beteg, annál több gyógyszert lehet eladni – egyszerűsítik le a történteket a Twitteren csivitelők. Az összefüggés semmiképpen sem ennyire közvetlen, kontráz a Szívszövetség (American Heart Association, AHA). Az emelkedett érték mérséklését mindenekelőtt életmódváltással kell elérni, nem pedig orvosságokkal. Vagyis nem csak a gyógyszergyárak üzlete lendül fel, mostantól a gondos amerikai háziorvosoknak még korábban kell figyelmeztetniük a pácienseiket az unalomig ismételt receptre: súlycsökkentés, több mozgás, kevesebb munkahelyi stressz. De a gyógyszerlobbinak sem kell szomorkodnia, hiszen nem mindenki ússza meg a korai figyelmeztetéssel: 4,2 millióval növekszik azok száma, akiknek az AHA-útmutatás már valóban a gyógyszeres terápiát javasolja. Ráadásul megnő azok tábora is, akik a  gyógyszerük ellenére sem teljesítik az „elvárt” értéket, így emelni kell az adagjukat, vagy újabb tablettával kell kiegészíteni a kezelésüket. Harlan Krumholz, a Yale Egyetem kutatója, gyakorló kardiológusa úgy nyilatkozott egy szakmai portálnak: ha nem sikerül felvilágosítani, meggyőzni a betegeket, akkor minden marad a régiben. Vagyis sokan nem szedik be vagy eleve ki sem váltják a gyógyszereket, és így végzetessé válhatnak az orvossággal vagy akár a nélkül megelőzhető bajok.

Nemrég még a 210/100 sem volt rossz

Az európai és a magyar irányvonal liberálisabb az amerikainál. Az öreg kontinensen a 140/90 még normálisnak számít, nem igényel beavatkozást – legalábbis egyelőre. Idősebb korban pedig a 150/90 is elfogadható, feltéve, hogy nincsenek egyéb kockázati tényezők. A cukorbetegség például ilyen: azonnal 135/85-re csökkenti a kívánatos vérnyomásmértéket – magyarázta a HVG-nek Ádám Ágnes belgyógyász-hipertonológus, a zuglói Hipertónia Centrum vezetője.

Történelmileg szemlélve a mostani átminősítés nem is tartozik a legmerészebbek közé. Hippokratész az érvágást gondolta alkalmas megoldásnak a vérnyomás csökkentésére. A múlt század első felében még vetekedtek egymással az olyan orvosi vélemények, hogy a magas vérnyomásnak célja van, kompenzál valamit, tehát nem szabad beavatkozni. 1949 körül még a 210/100 higanymilliméter is jóindulatú közepes értéknek minősült, amellyel nem kell foglalkozni. Sokáig tartotta magát az a – ma már tudjuk – tévhit is, hogy az életkornak megfelelően emelkedhet a szisztolés érték: a 80 éveseknek a 180, a 90 éveseknek a 190 sem sok. Már ha megérik.