szerző:
hvg.hu

A Pentagon alvállalkozóját ért hackertámadás miatt az amerikai védelmi minisztérium alkalmazottainak hitelkártya és más személyes adata is rossz kezekbe került.

Csak a napokban fedezte fel az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma, azaz a Pentagon, hogy egy harmadik felet ért hackertámadás során komoly adatvesztés érte őket.

Az AP jelentése szerint a támadást hónapokkal ezelőtt követhették el, a minisztérium viszont csak nemrég szerzett róla tudomást. Ennél nagyobb gond az ellopott adatok mennyisége: a támadók az eddig ismert részletek szerint 30 ezer katona és civil személyes, valamint hitelkártyaadatához jutottak hozzá, de az áldozatok száma akár több is lehet.

A hírügynökség forrásai szerint a behatolók a Pentagon egyik alvállalkozójának rendszerét hackelték meg. Ugyanakkor védett, szigorúan titkos dokumentumokhoz nem fértek hozzá.

A Pentagon egyik tisztviselője az ügynökségnek nyilatkozva azt mondta: a szervezet egyelőre információkat gyűjt a behatolásról, miközben azt is vizsgálják, ki vagy kik követhették el a hivatalosan múlt pénteken felfedezett támadást. A Pentagon nem nevezte meg, melyik cég hibázott a sok közül, amelyikkel kapcsolatban állnak.

Az amerikai hadsereg mostanság nem áll túl jól a hackerek elleni védelem terén: nemrég kiderült, hogy fegyverrendszerük egyikét mindössze 9 másodpercbe telt feltörni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
hvg.hu Tech

5000 hotel adatait lopta el egy hacker, mert bénázott az egyik alkalmazott

A támadás valószínűleg akkor történt, amikor a hotel által megbízott szoftverfejlesztő véletlenül elérhetővé tette a hotel adatbázisának egy részét. 130 millió szállodai vendég adatai kerültek veszélybe, amelyeket most bitcoinért cserébe árulnak a net sötét bugyraiban.

Bv-bohózat: Czeglédy Csaba borostáját jogerősen kivizsgálták

Bv-bohózat: Czeglédy Csaba borostáját jogerősen kivizsgálták

Nagyon nem tetszett Polt Péternek, hogy bohócorrot vitt neki a Párbeszéd politikusa – videó

Nagyon nem tetszett Polt Péternek, hogy bohócorrot vitt neki a Párbeszéd politikusa – videó

Samsung telefonja van? Jön a vadiúj felület, és lehet, hogy az ön mobilja is megkapja

Samsung telefonja van? Jön a vadiúj felület, és lehet, hogy az ön mobilja is megkapja

Terence Hill és Kabir Bedi is fellép a legpiedonébb koncerten Budapesten

Terence Hill és Kabir Bedi is fellép a legpiedonébb koncerten Budapesten

Erősödik a gyanú, hogy a legfelsőbb szaúdi körök rendelhették el a Hasogdzsi-gyilkosságot

Erősödik a gyanú, hogy a legfelsőbb szaúdi körök rendelhették el a Hasogdzsi-gyilkosságot

Nem csak másokat érint: 100-ból 8 magyarnak nyúlták már le bankkártyája adatait és a pénzét

Nem csak másokat érint: 100-ból 8 magyarnak nyúlták már le bankkártyája adatait és a pénzét