szerző:
hvg.hu

Úgy tűnik, nem vált be az Apple számítása az iPhone XR-rel kapcsolatban. Ráadásul a jövő évi kilátások sem túl rózsásak, legalábbis így véli ezt a neves Apple-elemző.

Bár nagy reményeket fűzött az Apple az idei legolcsóbb iPhone-hoz, az iPhone XR-hez, nem jött be a számítása. A vártnál alacsonyabb kereslet miatt kevesebb gyártósoron indították be a gyártást, a minap pedig a neves Apple-elemző, Ming-Chi Kuo módosította (és nem pozitívan) az előrejelzését 2018 utolsó és 2019 első két negyedévére, egy befektetőknek szánt jegyzetében.

Az említett időszakra korábban 100 millió iPhone XR eladását valószínűsítették, azonban most úgy gondolják, inkább a 70 millió a reális, azaz 30 százalékkal csökkentették az előre jelzett mennyiségeket.

Az okokat is megnevezték, amelyek között előkelő helyen szerepel a kereskedelmi háborút kísérő fogyasztói bizalom csökkenése, elsősorban a kulcsfontosságú kínai piacon, de ott van az is, hogy a felhasználók ennyi pénzért már legalább duplakamerát és igen keskeny keretet szeretnének, no meg persze a Huawei Mate 20 családot sem lehet figyelmen kívül hagyni. Ugyancsak hozzájárul az iPhone Xs iránti óriási kereslet (gyógyír az Apple sebeire), illetve az, hogy a felhasználók szívesen veszik az idősebb, de még egyáltalán nem leírt modelleket (iPhone 7, iPhone 8) is.

Mindezek miatt – írja Kuo – csökkentették az XR-értékesítéssel kapcsolatban jósolt adatokat, 2018 utolsó negyedére 30-35 százalékkal (30-35 millió készülék), 2019 első negyedére 30-35 százalékkal (20-25 millió készülék), a második negyedévre pedig 20-25 százalékkal (10-15 millió készülék). Összességében az iPhone-eladások idei utolsó negyedéves összegén (75-80 millió darab) Kuo nem változtatott, viszont a 2019 első három hónapjára mondott 55-60 millió telefon helyett szerinte „csak” 47-52 millió darab talál majd gazdára.

Kuo jóslata – jegyzi meg a MacRumors – már csak azért is érdekes, mert kevesebb, mint egy hónappal ezelőtt növelte meg korábbi becsléseit az iPhone XR értékesítésével kapcsolatban, és erőteljesebb keresletet vizionált, mint amilyen volt az iPhone 8 esetében. De hát Kuo sem tévedhetetlen. Mindenesetre az Apple-részvények ára négy százalékot esett, és július vége óta a legalacsonyabb szinten zárt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Bagóért kap még 5 évre budavári bérlakást a fideszes exképviselő

Bagóért kap még 5 évre budavári bérlakást a fideszes exképviselő

Strasbourgi terrortámadás: felfegyverzett rendőrök lepték el a Neudorf városnegyedet – videó

Strasbourgi terrortámadás: felfegyverzett rendőrök lepték el a Neudorf városnegyedet – videó

Nindzsafinissel hozta második aranyát Hosszú Katinka – videó

Nindzsafinissel hozta második aranyát Hosszú Katinka – videó

Funkciók, amiket lelkiismeret-furdalás nélkül elvárhatunk kávéfőzőnktől

Funkciók, amiket lelkiismeret-furdalás nélkül elvárhatunk kávéfőzőnktől

A nap videója: Két magyar mentős nagyon ráérzett a karácsonyi hangulatra

A nap videója: Két magyar mentős nagyon ráérzett a karácsonyi hangulatra

Kedves szülők, nem jól csinálják! Sokan félreértik, miről kéne beszélgetni a gyerekkel

Kedves szülők, nem jól csinálják! Sokan félreértik, miről kéne beszélgetni a gyerekkel